Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-10

m 10. országos ülés 1901 november 16-án, szombaton. Falk Miksa ur azt mondja: az adókat le kell szállítani? Nem. 0 azt mondja: az adókat meg kell ugy tartani, a hogy vannak, csak másként kell szétosztani, (Mozgás és ellentmondások a jobboldalon.) Vájjon szól-e ő ezen másféle szétosztásnál arról példának okáért, hogy a tőzsdét jobban kell megadóztatni ? Szól ő talán arról, hogy a kereseti adót egészen másként kellene rendezni és nem várni arra, a mig az egész pénzügyi kodifikáczió készen lesz, hanem szükség esetén novelláris utón intézkedni? Egy szót sem szól erről. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Szól Falk Miksa ur a létminimumról, a szegény embernek biztositásáról s megélhetése előfeltételeinek előteremtéséről ? Mindezekről Falk Miksa ur hallgat. Egyetlen remódium van az én igénytelen nézetem szerint — és ezt a remédiumot nem ajánlja Falk Miksa ur az ő válaszfelirati javaslatában, — és ez az, hogy szakitani kell a növekvő budgettel és rá kell térni egy takarékos, jó államháztartásra, amely nem növekvő, hanem ellenkezőleg apadó tételekben nyer kifejezést. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Minden fényűző kiadásokkal szakitani kell, minden úgynevezett a kultúra szempontjából elodázhatatlan áldozatokról le kell mondanunk, mert ezek csak fényes külmázba, fényes palotákba rejtik el szegénységünket. Szakitani kell ezekkel, mert mit használ a haladás, mit használ a nagy kultúra a kihalt országban. Potemkin-falvak, a mikor a nagy magyar földnek nem lehet a hasznát élvezni, hanem kényszerítve vannak az emberek kimenni Amerikába, hol fejlettebb kultúrát is élvezhetnek és megélhetésüket is megtalálhatják, sőt hátramaradt családjaiknak és rokonaiknak onnan még pénzsegélyt is küldhetnek. (Ugy van! a baloldalon.) Az utolsó válaszfeliratban semmi említés sem történt a külügyi politikáról. Ezért, mint én emlékszem, az utolsó felirati vita alkalmával méltán jogosan történtek erélyes felszólalások az ellenzék minden padjairól. A. t. miniszterelnök ur honorálta is azokat és ugy mint egy hatalmas, önérzetes nagy nemzethez illő, a külügyi politikára nézve a legkimeritőbb megnyugtatásokat és kijelentéseket tétette a legmagasabb trónbeszédben. Halljuk ezen epochalis nyilatkozatokat (olvasi-a): »Szövetségeseinkkel való benső egyetértés és az összes hatalmakkal való állandó barátságos jó viszony remélnünk engedi, hogy a béke áldásait a gondviselés nem fogja tőlünk megvonni.* Két sor és egy szó! T. képviselőház és t. többség! Mondjanak nekem ellent abban jó lélekkel, hogy ugyanezen passzust egész bátran nem szedhetjük-e ki innen és Romániától kezdve fel Norvégországig nem illeszthetjük-e be minden trónbeszédbe és nem egyezik-e meg minden egyes országnak állapotával? Tökéletesen megegyezik és ugyanazt a megnyugtatást és ugyanazt a felvilágosítást fogja nyerni az az állam, a mit mi nyertünk, csak egy lesz a különbség, (Halljuk! Halljuk! balfelöl) az, hogy azok nem fognak megelégedni, a t. többség pedig megelégszik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) így szólani egy nemzethez, a melyről azt állítják, hogy törvényeken alapuló befolyással bir a külügyekre nézve, nem szabad, ez porhintés a szemekbe. De legyen szabad nekem is most ezt a szövetségesekkel való benső jó viszonyt egy kissé jobban szemügyre vennem. Itt nem egyedül arról van szó, hogy létezik-e az a belső egyetértés, vájjon mi valamennyi hatalommal, Svájczczal is, Monakóval is állandó barátságos viszonyban vagyunk-e, hanem arról is van szó, vájjon arányban állanak-e ezek az óriási áldozatok, a melyeket pénzben, vérben és még gazdasági életünk feláldozásával is hozunk azzal, hogy ezt a külpolitikát folytassuk s az ezen külpolitika által elért eredmények arányban állanak-e a monarchiának a külügyekre való befolyásával, megfelel-e annak a pozicziónak, melyet a nemzetközi életben a monarchia elfoglal és arányban áll-e az ország népeinek anyagi jólétével. Én azt hiszem, hogy nagyon bátran tagadhatom ezt. Nagyon szomorú ez az eredmény. Ausztria még 30—50 év előtt egyike volt a hangadó politikai hatalmaknak: ma az ötödik kerék, befolyása semmi. Nézzük csak azt a nagy különbséget, a mely a Metternich pozicziója és a Goluchovskió között van. Már a delegáczióban volt szerencsém erre kiterjeszkedni és akkor a delegáczió egyik tisztelt és érdemes tagja közbeszólt, hogy különös, hogy én Metternichet idézem, a kinek oly gyászos befolyása volt a magyar politikára. Először, ha pontosan elolvassuk, Metternich politikájának vége felé nagyon is felismerte, hogy hamis volt politikája és becsületesen meg akarta azt változtatni; másodszor sokaknak nincsen joguk itt e házban Metternich politikája felett pálczát törni, mert annak, hogy csődöt mondott politikája, nagy részben a szerencsétlenül megválasztott adminiszrátorok voltak az okai. (Derültség és mozgás a jobboldalon) Azt mondják, hogy mi szövetségben vagyunk. Abban a perczben, a mikor a mi érdekeinkről szó van, azt látjuk, hogy itt van a teljes izoláltság. Velünk nem törődnek. Olvastuk és láttuk, hogy Olaszország most törekszik Albániában jsartvidéket szerezni. Mit jelent ez ? Azt, hogy az az Olaszország, a mely már minket kiszorított az Adriai-tenger nyugati partjáról, , .. Madarász József: Jól tette! Rakovszky István: . . . most ki akar szorítani a keleti partról. Az anyagi jólét, gondolom, ezzel csak szenved. Még a t. többség válaszfelirata is beismeri, hogy rossz az a kereskedelmi szerződés, a mely a mai napig is fennáll. A delegáczióban szó volt arról, hogy még ezt a rossz szerződést sem