Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-10

10. országos ülés 1901 november 16-án, szombaton. 67 Rakovszky István; Ez, t. ház, nem egyéb, mint a t. előadó ur igen hajlékony tollának egy botlása, a mely tuláradozó ömlengéseivel nem egyéb, mint egy üres bizantinizmus, a mely az igaz magyartól mindig távol állott, mert soha nem volt őszinte. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélsöbaloldalon.) A válaszfeliratnak második hibája az, hogy — bocsánat ezért a kifejezésért — majdnem szolgalelkü; nem egyéb, mint a legmagasabb trónbeszédnek paraphrásisa. Ugy tűnik nekem elő ez a válasz felirati javaslat, mint mikor játszi gyermekkorunkban szép verőfényes napokon kimentünk az erdő szélére, belekiáltottunk az erdőbe és onnan jött a viszhang; örültünk neki, hogy még ragozva is szórói-szóra visszaadta a belekiáltott szavakat és nem bántott bennünket az, hogy hiányzott ebből a hangból az élet lüktető ereje s nem volt egyéb üres viszhangnál. Megpróbáltuk ezt a játékot borús időben, mikor vihar jegyében állott az ég; kimentünk, kiáltottunk, de mert nem jött onnan vissza felelet, bántódva távoztunk, T. képviselőház! A trónbeszéd nem gyermekjáték. Ez egy nagy közjogi tény és azért megkövetelhettük volna, hogyha a korona beszéddel ereszkedik le a királyi trónnak hűvös légköréből a nemzethez, akkor a nemzet ne beszéljen ugy, hogy ugyanazt mondja vissza, hanem mondja el azt, a mit érez, a mit tud, mert ha ily válaszfeliratok mennek a legmagasabb trón elé, nagyon könnyen megeshetik, hogy egyszer, mikor nem szélcsendes idők lesznek Magyarországon, hanem viharok fognak dúlni, akkor meg fognak szólalni a trónnak magaslatáról, de visszhang többé nem lesz, mert nem hiszem, hogy a 30 éves szabadelvű kormányzat megadta Magyarországnak egy verőfényes jövőnek kilátásait, hanem inkább azt hiszem, hogy oly szomorúak az állapotok, hogy szomorúbbak nem is lehetnek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! A legmagasabb trónbeszéd nem terjeszkedik ki mindazon fontos ügyekre, melyekre szerény nézetem szerint ki kellett volna terjeszkednie; szemet huny sok oly dolog előtt, a mi 5 év alatt történt, a mi előtt pedig szemet hunyni nem szabad; szemet huny azon változások előtt is, a melyeken átment maga a képviselőház is. Ez pedig, gondolom önámitás, még pedig veszedelmes, a véteknél is rosszabb és végzetessé válható hiba. Ha ő Felsége leszállt volna a trón magaslatáról, a hol azt mondják, oly dermesztő fagyos a légkör és az ő szokott nyütságával, az ő szokott szeretetével oda tette volna kezét a nemzet dobogó szivéhez, tudom, hogy máskép szólt volna ez a trónbeszéd, mint a hogy azt a kormányon lévő miniszterek pártszempontokból kiczirkalmazott, burkolt szép szavakban a szájába adták. T. képviselőház! Ezen válaszfelirati javaslatban, a melyet t. Falk Miksa ur beterjesztett, egyet, a mit a legfőbbnek tartok, nem találok. Én azt tartom, hogyha egy politikai párt nagy változásokon ment keresztül, hogyha egy politikai párt egy egész országot az anyagi, az erkölcsi csőd elé vezetett és azonfelül még egy eddig érintetlen kincset, az alkotmányt is kész volt szétrombolni, annak nem szabad ilyen hivalkodó hangon beszélnie, hanem annak csak egy feladata lehet, a lemondás, beismerése a hibának, lemondás a hatalomról, lemondás mindarról, a mi a hatalommal kapcsolatosan értékes előny, lemondás a hiúságokról, az anyagi előnyökről, szóval mindenről, mert vannak a nemzetek életében pillanatok, a hol a legnagyobb erény a visszavonulás. Ezt önök. t. uraim, 30 éven át nem tudták. Volt itt harmincz évvel ezelőtt egy párt, a konzervativek pártja, a melynek tagjai: Sennyey Pál, Apponyi György, Mailáth György, mikor belátták, hogy nem tudták megteremteni azt, a mit a nemzet kivan, lemondtak és voltak olyan hazafiak, hogy visszavonultak. (Mozgás a jobboldalon.) És ha a t. többség ez ellen felzúdul, erre azt mondom, hogy ez csak a többség egy töredékének nézete és ráolvasom azt, hogy itt a többségben vannak olyanok, a kik nem régen még igy beszéltek, és tudom, hogy még ma is igy éreznek. (Mozgás a baloldalon.) A válaszfelirat egész más hangon szól, mint a milyen hanghoz eddig hozzászokva voltunk. T. Falk Miksa ur ékes tolla 35 éven át hiven és talán nem egészen hiven is szolgálta mindig az uralkodó rendszert. Azt mondom, nem hiven is, mert ünnepelve üdvözölte mindig a kormányszékben ülő uj kormány elnököt és bókolva kikísérte a bukott kormányt is. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vagy harminczöt éven keresztül a legszebb dythirambusokban feldicsérte azt a nagy anyagi jólétet és boldogságot, a melylyel az örökzöld liberális párt Magyarországot elárasztotta. Es ime ma már oda konkludál, hogy néhány év óta e tekintetben kedvezőtlen fordulat állott be, az anyagi jólét csökkenésével megapadtak azok az erőforrások, a melyek az ors?ág fejlődésére múlhatatlanul szükségesek és habár a nemzet minden erejét megfeszitette, hogy ezen a sajnos állapoton segítsen, ennek lehetősége ez idő szerint csak a messze jövőbe esik. Kijelenti, hogy a jövő esélyeire nincsenek tartalékok és egy érthetetlen logika révén mégis hová jut konklúziójában. Oda talán, hogy a most megváltozott anyagi helyzethez képest meg kell változtatni az államháztartást, kevesebbet kell kiadni, takarékosabbnak kell lenni, nem szabad költekezni és fényt üz;ni? Kern, hanem oda konkludál, hogy bizony az ujonczjutalékot fel kell emelni, hogy a katonai terhek elől nem lehet elzárkózni és La nem is expressis verbis, mert hiszen nagyon óvatos Falk Miksa ur az ő ékes tollával, de elburkoltan mégis sejtetni engedi a legilletékesebb helyen, hogy igenis készek vagyunk adni és áldozni. (Mozgás). T. képviselőház ! Azt hiszik talán önök, hogy 9*