Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-29

29. országos ülés 1901 deczember 12-én, csütörtökön. 455 ház előtt, a lei három év óta viszem e tárczát; és ha a képviselő urak azt gondolják, hogy a részleteket, — nem valamennyit, mert 140—150 ezer kiadmányt nem nézhetek át —• de minden fontos dolgot figyelemmel nem kisérek, akkor csalódnak. Én azt tapasztaltam és tanukat állithatok rá, hogy ma már arról panaszkodnak főispánok, alispánok és vármegyék, hogy községi elöljárók és választott tisztviselők nemcsak kis faluból, hanem városokból is, napidijakat követelnek azért, hogy bemenjenek a közgyűlésre. Erre példákat tudnék felhozni és Babó t. képviselőtársam nem fog engem megezáfolni. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ez igazi) így áll a kérdés. Önök is tarthatatlannak vélik a mai közigazgatási szervezet állapotát és azt mondják, reformáljunk. Hát igenis reformáljunk és fogunk is reformálni. De az a reformer, a ki arra alapítja reformját, hogy ennek az országnak közigazgatása, ugy mint eddig volt, tisztán az avitikus, régi önkormányzati és megyei rendszerre helyezkedjék: az, bocsánatot kérek, a magyar adminisztrácziót elejti a maga nagy feladataival és követelményeivel, elejti azt ezen állam fejlődésének rovására és elejti az egységes magyar nemzeti politika rovására. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Ez az én nézetem és azt hiszem, hogy az élet nekem ad igazat. Nem veszem rossz néven, t. képviselő urak, hogy önök oly nagyon buzgólkodnak az önkormányzat mellett. Tegyék, feladatuk, szerepük, hivatásuk mint ellenzéknek, és kötelességük is, nehogy akadjon valaki ezekről a padokról, — én nem leszek az — a ki messzebb akar menni az önkormányzatnak, nem mondom megnyirbálásában, hanem rendezésében, lényeges alkatrészeire való visszavezetésében és az önkormányzati életnek szerves keretben biztos alapra való helyezésében, mondom, nehogy valaki tovább akarjon menni ebben az irányban, nehogy el akarja ölni az adminisztráczió államosítása közben magát az önkormányzatot. Én nem fogom tenni; de helyesen teszik önök, hogy őrt állanak, tegyék is és az igy egymással ütköző, különböző ós eltérő felfogások csatájából fog kikerülni az igazság ós fog kikerülni a kérdésnek a középúton való megoldása az ország érdekében. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Élénk ellenmondás a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Majd a szavazásból!) Azt mondja Babó képviselő ur, hogy átszármaztatunk minden terhet a vármegyére és a községre. És a tegnap felszólalt Hellebronth képviselő ur abban tetszett magának, hogy hosszasan fejtegette, mennyi mindent követel minden tárcza-miniszter a községtől és a vármegyétől; követel óvodát, követel iskolát, követel utat, követel tisztaságot, követel közegészségügyi rendezkedést, követel tiszta ivóvizet, fertőző betegségek elleni intézkedéseket, követel halottas kamrákat; mindezt fülembe fogtam és feljegyeztem magamnak. Ez mind áthárítás szerinte. Igen érdekesen lehetne disszerálni arról, mi az állam feladata, mi az önkormányzaté, mi a vármegyéé, mi a községé, mi a városé, de sehol ezen a világon én államot nem ismerek, mely ezeket a szükségleteket mind az állam pénztárából fedezi. Az államnak megvan a maga kötelessége. Megvonják a határt a mi törvényeink, elő is irják, mit kell a közegészségügy, mit kell a közoktatásügy, mit kell az adminisztráczió egyéb ágai tekintetében tenni az államnak, és megvonják azt a határt is, mit kell a községnek és az önkormányzati szerveknek tenniök. Ehhez a határhoz tartjuk magunkat. Én — higyje meg nekem a képviselő ur •— nem megyek tul ezen a határon, nem is fogok menni; de mindezeket a dolgokat az állam terhére átvenni tökéletes lehetetlenség, nem is vezetne czélra, és a városi és községi önkormányzatot igazán megölné. Mert azt csak nem képzelheti a képviselő ur, hogy ha mindezeket a kisebb-nagyobb fontossággal biró adminisztratív dolgokat az állani csinálná, és a költségeket az államjacnztár fedezné, akkor az ebben való intézkedést átadnók a községeknek! Ez csak lehetetlen ! Ez a legképtelenebb, feje tetejére állított okoskodás. Meg kell vonni a határvonalat, és e határvonalon innen nagy, fő és lényeges részét ez adminisztraczionális feladatoknak meg kell tartani az állam kezében, a többit, a törvény által megjelölt határok között át kell bocsátani a községek és a törvényhatóságok hatáskörébe. Sőt tovább akarok menni; majd felemlítem, mikor pár tömör vonásban ismertetni fogom azt, hogyan képzelem én az adminisztráczió reformját, hogy én nem akarok deczentralizálni cseppet sem, (Helyeslés.) hanem czentralizálni akarok bizonyos dolgokat, és a t. kéjiviselő urak az általam előterjesztett javaslatokon ennek a nyomát meg fogják találni. Már most, hogy Babó képviselő úrra visszatérjek, ő ezen törvényjavaslat ellen azt a kifogást emelte, hogy az terheket rak a vármegyékre és a községekre. Engedelmet kérek, hogyan lehet ez, azt véges eszemmel el nem képzelhetem. Mikor mi terhet veszünk e], mikor az állam terhére átveszszük az összes járási számvevőségek szervezetét, még pedig igen fontos, első sorban a községek és az adózó polgárok érdekeinek megóvása végett behozandó intézménynyel, azonkívül a nyugdijalapba befizetett összes részleteket nem vindikálom magamnak — azok maradnak a vármegyének — és átveszem ennek az ellenőrzésnek és pénztári szolgálatnak nagy terhét a mai statusquo alapján, holott ezek a terhek valószinüleg évről-évre nagyobbak lesznek, mert az élet fejlődik és ez a tehernövekedés mind az államra hárul: mondom, akkor, mikor a kiindulás idejében ez körülbelül 800.000 koronát tesz ki, de nemsokára 1 millió koronára fognak növekedni a járási számvevőknek illetményei, dologi kiadásai, tehát ennek az intézménynek a terhe; a mikor mind-