Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-29

454 29. országos ülés 1901 deczember 12-én, csütörtököli. tani, előbb válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur azt a tanácsot adja nekem, hogy ne csináljuk meg ezt a reformot, mert erre nincs szükség, mert meg leliet csinálni 16 számvevővel, vagy mennyivel . . . Babó Mihály: Tizenhat! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen kérem, mindegy, ha 18-at mondunk is, mert sem a tizennyolcz, sem a tizenhat nem elég. Azt mondja a képviselő ur — hogy pontosan megmaradjak az ő arithinetikus felállításánál — hogy tizenhat számvevővel szaporitsam a miniszteri számvevőségeket, ezekkel vizsgáltassam meg a megyei és községi pénztárakat, és akkor elérem a czélt. A t. képviselő ur teljesen félreérti a kérdést. Nem arról van szó, hogy a most fennálló számviteli és pénztárkezelési rendszer felett a felügyeletet gyakoroljam, mert erre a tizenhat számvevő, bár nem teljesen, de talán elégséges lenne. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy a 16.000 magyar község és a 63 vármegye, és az annyi meg annyi város egész pénztári és számvevőségi kezelésének igenis gyökeres reformját csináljuk meg, a mint azt a modern számvitel és pénztárkezelés megköveteli és szükségessé teszi. Ezt nem lehet pótolni azzal, hogy 16 embert kiküldünk, hogy utazzanak az országban és nézzenek körül; mert ezek mást nem csinálhatnak, csak azt, hogy nézik, nincsenek-e visszaélések a most fennálló rendszerben. Ezt most is gyakorlom és kiküldötteimmel éveken keresztül teljesítem ezt a felügyeletet az ország minden részében. Nem erről van most szó, hanem arról, hogy a jjénztárkezelési és a számvevőszéki szolgálat reformáltassék. Majd rátérek arra, hogy mi a lényege a törvényjavaslatnak. Arról van szó, hogy az egész pénztári és számvevőségi szolgálat és a járási számvevőségek által a községi szolgálat is, egészen más alapon szerveztessék, a felügyelet és ellenőrzés hatályosabbá tétele szempontjából más elvekre és más rendszerre alapíttassák. Erről van szó és erre nekem az a 16 kiküldött abszolúte nem elég. mert azzal ezt nem lehet teljesíteni. Azt mondja a képviselő ur, hogy ez a törvény ellenkezik az egyszerűsítési törvénynyel, melyet az idén hoztunk meg, mert abban meg van írva, hogy a pénztári kezelésre vonatkozó szabályokat a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a belügyminiszter adja ki. De hisz e javaslatban sincs ez megszüntetve; ez ezután is érvényben állónak tekintetik és meg is fog történni. De egészen más dolog szabályokat, utasításokat rendeletileg megállapítani, egységessé, egyöntetűvé tenni, a miről annyit beszéltünk az egyszerűsítési törvénynél a közigazgatás minden ágában: ez, mondom, egészen más dolog, mint a szerveket, az eljárást magában reformálni. Ez totó coelo egészen más dolog. E törvényjavaslat elfogadása után is fenmarad, hogy az utasítást az eljárásra vonatkozólag meg kell hozni a számviteli és pénztárkezelési ellenőrzés szempontjából. Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, hogy micsoda dolog az: hát nem lát a belügyminiszter elég garancziát a számvitelre vonatkozólag abban, hogy a főispán nevezi ki a számvevőt? Egyszerűen azt felelem, hogy nem látok ebben elég garancziát; uem pedig azért, mert itt nem személyekről van szó, hanem a rendszerről, a melyet át akarunk alakítani. Megfordítom tehát a kérdést és azt mondom : ha a megyei önkormányzatot a főispán által kinevezett számvevő nem csonkítja meg, miért csonkítaná meg a miniszter által kinevezett számvevő? (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Azt jíedig nem hallottam a vitában, hogy abban áll a megyei önkormányzat sérelme, ami pedig évek óta történik, hogy a számvevőt a főispán nevezi ki. (Mozgás a szélsöbaloläalon.) Babó Mihály: Az is sérelem! Széll Kálmán miniszterelnök: Azt mondja a t. képviselő ur, hogy a közérdekeltség lankadásáról nem kell beszélni, ez nem argumentum a közigazgatás reformjára. Szerintem, t. ház, argumentum, még pedig nagy argumentum. Mondásdásnak, frázisnak igen szép, hogy a közérdekeltség megvan, azt nem szabad lohasztani. Az a közérdekeltség igenis legyen meg itt a mi buzdító, ébresztő jelszavainkban ; én is azokhoz tartozom, a kik ebben az irányban akarják az ország közszellemét és lelkiismeretét felkelteni. De, a ki szemet nem akar hunyni a valóság előtt, az kénytelen bevallani, hogy ez az érdekeltség — hogy 8—10 napig vesződjenek a vármegye közgyűlésén az adminisztráczió apró-cseprő bajaival — nincs meg, nem is lehet meg. Mert a mai anyagi foglalkozással túlterhelt és a gazdasági élet nyűgeivel küzködő társadalom bajai mellett lehetetlen megkövetelni a társadalomtól, hogy 8—10 napig foglalkozzék községi dologgal, másik 8 —10 napig városi dologgal, másik 8 —10 napig vármegyei dologgal. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Nem szemrehányás ez, hanem egyszerűen a tény konstatálása. Nézzen ki valaki a vármegyei közgyűlési termekbe, s látni fogja, hogy az első napon, mikor fontos és elvi kérdések vannak napirenden, vagy a közönséget érdeklő dolgok, vagy választások: nagy az érdeklődés, de azután a főispán maga marad a tisztikarral és egy pár bólogató, pislogató, ráérő öreg úrral, a kik bejárnak a közgyűlési terembe, de a többi elmegy. A ki azt hiszi, hogy nem helyesen rajzolom az állajDotokat, menjen ki a vármegyébe és bizonyítsa az ellenkezőt. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Én örülni fogok, ha bebizonyítja ; mert a mint később majd rátérek, én a megyei önkormányzatot nem akarom megölni, majd abban a másik tervezetben sem, itt pedig legkevésbbé, a legkisebb lehelettel sem akarom érinteni. Én leszek, a ki legjobban örül, ha az önkormányzat fentartására a társadalom kötelezettséget érez magában és azt teljesíteni is fogja. (Élénk helyeslés jobbról.) Én mint belügyminiszter nyilatkozom a t.