Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-29

452 29. országos ülés 1901 deczember 12-én, csütörtökön. meg vagyok róla győződve, — azok a vármegyék mindenesetre méltó utódai lesznek annak a dicső vármegyének, melyet a 48-iki törvény az alkotmány védbástyájának mondott, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azt mondotta az előttem szólott képviselőtársam, hogy a jaénzkezelés deczentralizácziójával egyszerüsittetni fog a vármegyei pénzkezelés. Hát ez nagy tévedés. Miben áll majd az a deczentralizáczió ? Azt gondolom, hogy az a tény, hogy egyik kasszából a másikba helyezzük át a pénzt, egymagában véve még nem jelent deczentralizácziót. Sőt ellenkezőleg, az én nézetem szerint komplikáltabbá teszi a kezelést. Az utalványozás ezentúl is a vármegye erre kijelölt közegeinél, az alispánnál, árvaszéki elnöknél stb-nél marad és a kifizetést teljesíteni fogja a kir. adóhivatal, tehát oly hivatal, a mely, ha az utalvány ellen kifogással él, annak rendbehozatala mindenesetre hosszabb jDroczedurát igényel, mint igényelt ez eljárás akkor, a midőn a vármegye alispánja ugyanott lévén, a hol a pénztár van, és ez a pénztár az ő közvetlen rendelkezése alatt állván, a legkisebb tévedést is nyomban kiigazithatta. Ez az eset ezután nem foroghat fenn, mert a kir. adóhivatal rövid utón, egyáltalában nem fog a rendezés munkájába belenyúlni. Azt mondja továbbá a t. képviselőtársam. a mit egyébiránt a törvényjavaslat indokolása is kiemel, hogy a községek terhein könnyítés történik és majd ez által a pótadó le fog szállíttatni. A ki ismeri a községi életet, az ezt soha sem fogja mondhatni. Mi az oka annak, hogy a községi háztartások oly tetemes pótadóval bajlódnak ? (Halljuk! Halljuk!) Első sorban az, hogy a mi törvényeinknek kilenez tizedrésze olyan, hogy nagy anyagi áldozatokat és kiadásokat von maga után, a nélkül azonban, hogy az állam vállainkról a terheket átvenné, hanem átszármaztatja azokat a legalsó fokra, a községekre, azért, mert ezzel az állam költségvetése formailag szebbé válik és az igy nem fog feltűnni a külföld előtt, míg ellenkező esetben talán feltűnnék. Ellenben akármilyen magas pótadóval dolgoznak is a községek, az a külföld szemében egyáltalában számításba sem jön. Ez tehát a tehernek egy átutalási módja, a melynek azonban az lehet eredménye, hogy a községeket tönkreteszi. De van egy másik oka is a pótadó emelkedésének. Az, hogy, Istennek hála, a községek az ő még eléggé korlátolt autonóm hatáskörükben minden lehetőt elkövettek arra, hogy azokat a nemes feladatokat, a melyeket nem a törvény, hanem azon közönségnek jól felfogott érdeke, a mely azon területen él, kivan és követel, az óriási anyagi áldozatoktól vissza nem riadva teljesítse. Mert érzi és tudja a közönség, hogy a miért áldozatot hoz, annak hasznát az a közönség fogja élvezni, (ügy van! JJqy van! a szélsöbaloldalon.) Ellenben nem igy vagyunk állami nagy kiadásainknál, a melyeknek terheit igen, de hasznait bizony igen kis mórtékben élvezi a közönség, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőtársam azon megjegyzésére vonatkozólag, hogy hiszen csak arról van szó, hogy néhány tisztviselőt ezentúl nem választ a törvényhatóság, elég csak rámutatnom arra, a mit már az imént is bátor voltam elmondani, hogy a számvevőség tagjait a főispán nevezi ki, tehát azzal bizony nem veszít a vármegye semmit, mert hiszen ezt csak egyszerűen tudomásul vette. Hogy pedig egy pénztárnokot és egy ellenőrt nem választ a törvényhatóság, ez magában véve csakugyan nem volna baj. Ámde ez az első lépés arra, hogy az az eszme, a melyet hirdetnek, hogy t. i. állami közigazgatás létesíttessék, megvalósuljon, hogy azután azt mondhassák, hogy hiszen akkor sem tiltakozott ellene az ország közvéleménye, a midőn az első lépést megtették, tegyük meg tehát a másodikat, sőt a harmadikat is. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Mi tehát már az első léj)ésnél kénytelenek vagyunk tiltakozni azon merénylet ellen, a mely a vármegye önkormányzata ellen intéztetik, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Méltóztassék meggondolni azt is, hogy a vármegyék terheihez, a mely vármegyéket az ujabb törvények közönségesen közvetítő testületekké tettek az alsó és felső hatóságok között, az állam bizonyos összeggel hozzájárult. Vájjon a t. szabadelvű kormány azon helyi hatóságokra nézve, a melyek lent. az alsó fokon viselik a terhek túlnyomó részét, s közvetlenül érzik törvényeink súlyát, miért nem követi Anglia példáját, miért nem méltóztatik a t. kormánynak és a t. törvényhozásnak Anglia példájára gondoskodni arról, hogy vagy anyagi dotáczióban részesittessenek, vagy hogy azok a közjavak, a melyek a megye tulajdonát képezik, a mint ez kihasználás tekintetéből Angliában is történik, részben átadassanak a községeknek. Ezzel majd aztán le lehet szállítani azt az óriási pótadót, a melylyel itt foglalkozunk, de hogy ott kinn gyakorlatilag is leszállittassék, azzal nem törődünk. Van ennek a törvényjavaslatnak egy nagyon súlyos és a közélet terén egyáltalában indokoltnak el nem ismerhető kijelentése. Azt mondja ugyanis, feltételezve mindjárt a nélkül, hogy az ügy érdemébe beleszokna, a 12. §-ban (Halijait,! Halljuk! Olvassa:) »Az ezen törvény életbelépését megelőző időből eredő és törvényszerűen a vármegyét terhelő esetleges kezelési hiányokért és károsodásokért, nemkülönben a gyámoltak és gondnokoltak követelése, s a gyámpénztári fedezetek egybevetése után mutatkozó és törvényszerűen a vármegyét terhelő hiányokért, — az illetők elleni visszkereseti joguk fentartásával, — a vármegye felelős.« T, ház és t. miniszterelnök ur, volt-e arra szükség, hogy a világ előtt a vármegyei törvényhatóság igy pellengérre állíttassák és meggyanúsíttassék ? Vájjon magyarul nem lehetett volna-e ezt ugy stilizálni, hogy ez a gyanú világgá ne kürtöl-