Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-28

442 28. országos ülés 1901 deczember 11-en, szerdán. nem tagadom meg, hogy székely ember, székely képviselő vagyok — nem ösztönöz, hanem igenis késztet erre egy igen fontos és nagyjelentőségű nemzeti és állami érdeknek megismerése, érzete és tudata. Talán mondanom sem kell, hogy erről a kérdésről nemcsak én gondolkozom igy, hogy ezt az ügyet nemcsak én tekintem ilyen nagyfontosságunak, hanem, azt hiszem, erről épen igy gondolkoznak azok az igen t. képviselőtársaim is, a kik hazánk keleti részének viszonyait közvetlen közelről ismerik és igy éreznek e kérdést illetőleg mindazok, a kik ott a Székelyföldön, egy tiszta magyarlakta területen, a megélhetés igen nehéz viszonyaival, a gazdasági és ipari pangással, a már csaknem kizsákmányolássá fajult kereskedelmi üzérkedés minden utálatos kinövésével és a kulturális visszafejlődéssel küzdve élnek. Mielőtt azonban áttérnék interjjelláczióm tulajdonképeni tárgyára, legyen szabad egy pár megjegyzést tennem arra a nemzetiségi politikára, a mely ezzel a tárgygyal igen szoros összefüggésben áll, a mely politika ott hazánk keleti részén, Erdélyben, 34 esztendő óta folytattatik. (Halljuk! Halljuk!) Nem tartozom azok közé, és nagyon sokan velem együtt, kiket külföldi és fájdalom, belföldi elleneink is a szó rosszabb, gúnyosabb értelmében vett sovinista jelzővel szoktak meg-megtisztelni, sem tartoznak azok közé, kik a magyar állam, a magyar nemzetiségnek megszilárdulására feltétlenül szükségesnek tartják más nemzetiségek faji fejlődésének, kulturális érvényesülésének visszaszorítását, visszafojtását. A faji szeretet, a faji kulturális fejlesztés, természetesen a magyar állam talajából táplálkozva és a magyar állameszme napjának melege mellett, szerintem, egy szabad államban, oly egyéni joga lehet mindenkinek, mint bármely közszabadság, a melyet tényleg korlátozni a legridegebb sovinizmus volna. De, t. ház, midőn a magyar állam kiépitéséről, vagy mondjuk inkább a magyar állam ezer éve meglevő épületének modern berendezéséről és fölszereléséről esik szó, akkor, nem bánom, nevezzenek engem sovinistának. vagy nevezzenek engem akár vad magyarnak, vagy dühös székelynek, vagy akárminek, de én ezt az építést, ezt a felszerelést másként nem gondolhatom, nem képzelhetem, mint tisztán magyar nemzeti r alapon, tisztán magyar nemzeti szellemben. (Elérik helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha igy áll a dolog, akkor a magyar nemzeti fejlődés számban, szellemi és anyagi erőben nem vonatkoztatható egyszerüleg a faj jogaira vagy kötelességeire, mert a magyar faj érvényesülésének elősegitése minden téren, a kulturális téren és az állami élet egész vonalán: az nem egyszerű fajérdek, hanem egy igen magas, szerintem a legmagasabb állami érdek. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Most, t. ház, félretéve minden szubjektivitást, melyet különben a faj szeretet jogosan sugall belénk, egész tárgyilagossággal ítélve - meg a dolgot, el kell ismernünk, hogy e magas államérdek szempontjából ott hazánk keleti részén alig tétettek eddig valami lépések és ha tétettek is, azok nagyobbára félig, vagy egészen elhibázott lépések voltak. Az u. n. nemzetiségi politika kezelésében 34 esztendő óta ott Erdélyben oly egyenetlenséget, olyan összevisszaságot tapasztalhatunk, a mely teljes lehetetlenné tette azt, hogy ebben a tekintetben határozott irányt állapithassunk meg. Vannak pl. törvényhozási intézkedéseink, a melyeket egyáltalában nem valósítottak meg és hiányzanak törvényhozási intézkedések, a melyek meglevő bajokat kellene, hogy orvosoljanak, még pedig szükségképen azonnal. Emez interpelláczióm keretében nem tudok mindezekre a dolgokra részletesebben áttérni — talán lesz alkalmam bővebben kifejteni még — most csak épen jelezni akartam ezt. Végezetül annyit láthatunk ennek a helytelen politikának az eredményeképen, hogy hazánk keleti részében azok a területek részesültek inkább a kultúra és a megélhetés eszközeinek áldásaiban, a melyek nemzetiséglakta területek; és a tiszta magyar területek, tiszta magyar pontok, városok, teljesen elhanyagoltattak. Pedig talán épen ezeket a területeket kellett volna első sorban megerősíteni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) mert a más területekre való erősebb hatás által tényleg, valljuk meg az igazat, bizonyos erőszakoskodásoknak színezetével vádoltak, a helyett, hogy jóakaratunkat elismerték volna. Kiváló példája ennek az elhanyagolásnak épen a Székelyföld. Tósztokban és küldöttségeknek adott fényes válaszokban sokszor hallhattuk azt, hogy a Székelyföld nemcsak a keleti Kárpátok bórczei által természetes bástyája Magyarországnak, hanem az a magyarlakta széles szalag ott az Olt és a Maros felső völgyeiben hatalmas sorompója volt mindig a magyar állam magyar nemzeti voltának. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a földszalag volt, t. képviselőház, és lesz mindig az, a mely keresztet fog vonni bárhonnan jövő államalakulati álmodozásokra és tervezgetésekre. És minél szélesebbé teszszük ezt a földszalagot az ország belseje felé, és minél tömöttebb szövésűvé, minden araszszal, minden szállal a magyar nemzet államiságának egy-egy ujabb biztosítékát fogjuk nyerni. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azonban tekintve a Székelyföldet, hol vannak azok a virágzó városok, a melyeknek fejlődniök kellett volna 34 év alatt ? Mert nemzetiségünknek a biztosítását csak ugy remélhetem Erdélyben, hogyha ott hatalmas, nagy, népes, virágzó, iparüző városok keletkeznek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek teljesen hiányoznak. Hol vannak azok? Hol van az a pezsgő élet, a melynek meg kellene lennie, hogy a Székelytöld kincseit kiaknázza és kibányászsza ? E helyett találunk egy teljesen elhanyagolt vi-