Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-28
438 28. országos ülés 1901 deczember 11-én, szerdán. Tehát a városoktól eltekintve, az önkormányzatot nálunk csak a vármegyei szervezet képes gyakorolni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Bocsánatot kérek, ha talán ezekkel az inkább jogtörténeti fejtegetésekkel egy kissé hosszasan is foglalkoztam, (Halljuk! Halljuk!) de nézetem szerint nekünk, a kiknek legfőbb erőnk a történelmi jogban fekszik, nagyon is szükséges közjogi intézményeinkkel törődni és azoknak a múltját figyelemmel kisérni. (Ugy van! Ugy van a szélsobaloldalon) Igen súlyos veszteséget szenvedtünk már a miatt, hogy ezen a téren könynyelmüen jártunk el. Hogy csak egyet említsek, midőn 1868-ban megkötöttük Horvátországgal az egyezményt, már ez maga is, hogy Magyarország egye7séget köt Horvátországgal, mint egyenjogú faktorral, azt mutatja, hogy az illetők nem ismerték a magyar közjogot. Madarász József: Ugy van! Bizony Ákos: Három vármegyénket, Pozsega, Verőcze és Szeréin vármegyét, a melyek még a 48-iki törvényekben is a magyar vármegyék közt soroltatnak elő, egyszerűen odaajándékozták Horvátországnak, mert azt gondolták, hogy az Szlavónia, tehát Horvát- Szlavon-Dalmátország kiegészítő része. Ezen ügygyei kapcsolatban legyen szabad egy rövid megjegyzést tennem a miniszterelnök urnak egy kijelentésére, a melyet Madarász József képviselő úrral szemben használt, a ki kifogásolta azt, hogy Horvátországot társországnak nevezzük. Akkor azt mondta a miniszterelnök ur, hogy a törvényes kifejezést »társországok^ azt ismerik a mi régibb törvényeink, mig a »kapcsolt részek« elnevezés Kraszna, KözépSzolnok és Zaránd vármegyékre vonatkozik. Engedelmet kérek, a miniszterelnök ur nagyon téved. Méltóztassék megnézni Verbőczy hármaskönyvének czimlapját és ott fogja találni »Opus tripartitum juris eonsuetudinarii inclyti regni Hungáriáé partiumque eidem annexarum,« Magyarország ós kapcsolt részei, pedig hogy Verbőczy hármaskönyve Horvátországra is vonatkozott és ott is érvényes volt, azt hiszem, senki kétségbe nem vonja. De méltóztassék megnézni törvényeink bevezető és berekesztő részeit, ott a király mindig azt mondja: »kedvelt Magyarországunk és kapcsolt részeinek hü rendéivel és karaival", tehát mindig kapcsolt részek, csak 1868-ban csempészték be a »társors/ág« elnevezést. ( Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Es most áttérve magára a törvényjavaslatra, igen röviden csak pár megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk ! Halljuk !) A törvényjavaslat állítólag arra a czélra szolgál, hogy a megyékre nem kellőképen gyakorolt felügyeletet ezentúl az állami közegek teljesíthessék. Erre először is azt jegyzem meg, hogy ha a vármegyékben nem volt kellő a felügyelet, ennek az ódiuma jórészben magára a kormányra is hárul, miért nem gyakorolta a felügyeletet megfelelő módon? De különben is, ha a vármegyei önkormányzat esetleg nem működött ugy, mint a hogy működnie kellett volna, abban is nagy része van annak a mostoha bánásmódnak, a melyben azt a kormány folyton részesítette. Már 1867-ben, a midőn a vármegyéket visszaállították, elvettek a vármegyéktől egy rendkívül fontos jogot, az önmegadóztatás jogát. Nem ugy értem, mintha a vármegyéknek nem volna joguk most is pótadókat kivetni; van joguk, de ez csak mellékes dolgokra, kisebb összegekben használható; ma a megyei önkormányzatot az állami dotáczió tartja fenn, azt a dotácziót pedig oly szűken szabták ki, hogy a vármegye képtelen volt ugy berendezkedni, a hogy a szükség megkívánta volna. Sem elegendő, sem elég jól fizetett hivatalnokokat a vármegye nem alkalmazhatott, mert nem volt hozzá pénze, mert a kormány ezt megvonta tőle. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha csak egy dijnoki állást kell a vármegyénél rendszeriteni, már azért is a minisztériumhoz kell fordulni. S azután hozzájárul még egy másik dolog is. Már körülbelül 25 esztendeje annak, hogy mindig azt mondják: most lesz az utolsó tisztújítás, (Ugy van.' Ugy van! a szélsobaloldalon.) mert bekövetkezik az államosítás. Nagyon természetes, hogy ilyen sülyedő hajóra nem szívesen mennek, s ennek aztán az lett a következménye, hogy a legjóravalóbb elemek visszavonultak a vármegyei önkoimányzattól és inkább állami hivatalok után néztek. (Ugy van! Ugy van! a széls'baloldalon.) A t. kormányok a helyett, hogy ha az ő meggyőződésük szerint az önkormányzatnál az állami közigazgatás jobb és üdvösebb, ezt egyszerre, az egész vonalon behozták volna, ugy bántak a vármegyével, — engedelmet kérek, hogy triviális hasonlattal élek — mint az egyszeri ember a kutyájával, hogy a farkát apródonkint vagdalta el, hogy ne fájjon. (Elénk derültség a szélsobaloldalon.) Azt mondja az indokolás, hogy az 1883. évi pénztári utasítás már elavult, tehát az többé meg nem felel. Hát miért nem bocsátanak ki másik utasítást? Hiszen jogában van a miniszter urnak! Azt mondják, hogy a vármegyének joga van szabályrendeletet alkotni. Hiszen van joga a törvény szerint, de a valóságban hogyan áll ez a dolog? A miniszterelnök leküldi készen a szabályrendeletet, hogy ezt pedig alkossátok meg szabályrendeletnek, és semmiféle vármegye kedvéért nem enged semmiféle változtatást. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hát akkor csináljon olyan rendeleteket, a melyek megfelelnek a czélnak. s akkor azután a panasz megszűnik. Azt is mondja az indokolás, hogy a fennálló vármegyei pénzügyi kezeles rendszere nem felel meg a kor követelményeinek, mert sok irányban az egyéni bizalom ingatag alapjára van fektetve, az ellenőrzés pedig hatálytalan. Először is ez egyátalán nem áll. A megyei.
