Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-28

436 28. országos ülés 1901 deczember 11-én, szerdán. hogy ez nem egyéb, mint egy részlete annak a hadjáratnak, melyet 1867. óta a vármegye ellen szüntelenül folytatnak. Azt mondja az indokolás és azt mondta az előadó ur is, hogy arról, hogy az önkormányzat ezen javaslat

r

által veszélyeztetve legyen, szólni sem lehet. Én nem akarom kétségbevonni az indokolás szerkesztőjének jóhiszeműségét . . . Papp Zoltán : Pedig lehetne ! Bizony Ákos: .... de abban a meggyőződésben vagyok, hogy vagy nem ismeri a megyei életet, nem tanulmányozta azt kellőkép, vagy nincs tisztában azzal, hogy a vármegye egyik fontos életszervének a levágása által minő csonkulást fog az egész intézmény szenvedni. Ha pusztán csak arról volna szó, mint az előadó ur mondta, hogy a megyék jsénzei az egyik házból a másikba vitessenek át, tehát csak a helyiség változik, akkor lehetne azt mondani, hogy az önkormányzat veszélyeztetéséről sző nincs. A dolog azonban nem ugy áll, nem egyik házból a másikba lesz az a j^énz átvive, hanem a megyei kezelésből az állami kezelésbe. Ettől a javaslattól azt az eredményt várja a miniszteri indokolás szerint a kormány, hogy a megyei pénzkeze'és állítólagos hiányosságai, a hiányos ellenőrzés és az ebből származó bajok orvosolva lesznek. Abban az esetben, ha itt j)usztán az ügykezelés módosításáról lenne szó, ily eredményeket ettől várni nem lehet, de maga az, hogy a miniszter ur ettől a javaslattól ily nagy eredményeket vár, szükségképen involválja azt, hogy ennek mélyebben fekvő czéljai vannak, A vármegyei önkormányzat elleni hajsza nem uj keletű. Visszamehetünk ezzel a 40-es évekre. Az u. n. doktriner iskola, a melynek legkiválóbb képviselői: b. Eötvös József, b. Kemény Zsigmond, Szalay László. Csengeri Antal voltak, már a 40-es években háborút inditottak a vármegye ellen. Azt állították, hogy a vármegyék részekre szakgatják az országot, útjába állanak a korszerű haladásnak és nem felelnek meg többé a jelenkor követelményeinek, melynek hivatása nem a gravámenek folytonos hangoztatása, hanem uj, demokratikus, életerős reformok életbeléptetése. Megindult a harcz a vármegyei intézmény ellen hírlapokban, röpiratokban, sőt regényekben és színdarabokban is. Azt hiszem, a t. ház minden tagja olvasta b. Eötvös Józsefnek annak idején nagy tetszést aratott regényét, a »Falu jegyzó'jét«. Bizonyára mindnyájan nagy felháborodással olvasták az alispánnénak és a főszolgabírónak kegyetlenségeit, erőszakoskodását, és sajnálkoztak valamennyien a szegény Violán, kit a vármegye kényszeritett a haramiaságra, és családja szomorú sorsán. De igen kevesen vették észre, hogy azok a valóságnak meg nem felelő, túlsötét színek voltaképpen arra voltak hivatva, hogy politikai irányzatnak szolgáljanak, hogy a vármegye nimbuszát megsemmisítsék és a közönség szemében népszerűtlenné tegyék. Pedig a vármegye egyáltalában nem érdemelte meg ezt a bánásmódot, a vármegye ezeréves múltja igazolja azt, hogy mindig hozzá tudott simulni a változó kor változó szükségleteihez. A vármegye kezdetben, a mint tudjuk, katonai, honvédelmi intézmény volt, az is maradt több századon keresztül. Csak midőn a honvédelem a bundériális rendszer behozatala folytán más alapokra lett fektetve, midőn a régi várjobbágyságból megalakult a köznemesi rend, akkor változott meg a vármegye feladata, hivatása, akkor vált katonai intézményből közigazgatási, törvénykezési szervezetté. Majd későbben, a mohácsi vész után, midőn az ország három részre szakadt, a közpionti hatalom meszsze volt és idegen, midőn az ország alkotmánya, a nemesség előjogai folytonos támadásoknak voltak kitéve, akkor vállalta magára a vármegye eddigi feladatain kivül az alkotmány védelmét is, és igy vált az alkotmány vcdbástyájává. Különös fontosságot nyert a vármegyének ezen alkotmányvédő szereplése a szatmári béke után. a midőn a főúri rend hazafias része Rákóczi Ferenczczel együtt száműzetésbe ment, az itthonmaradtak pedig Mária Teréziának külsőleg sima. de belsőleg annál veszedelmesebb politikája folytán, elnémetesedtek és ä nemzeti ügy tői elszakadtak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbakd'oldalon) Ugyan mi lett volna a magyar alkotmányból, hogyha II. József erőszakos uralkodása alatt a vármegyék nem védelmezték volna meg az alkotmányt? vagy mi lett volna akkor, midőn I. Ferencz alatt 1821 — 1822-ben országgyülésileg meg nem szavazott adót és ujonczot akartak szedni ? Egyedül csak a vármegyék ellenállásán törtek meg ezek a kísérletek és ezeknek köszönhetjük, hogy alkotmányunk mai fogyatékos állapotában is még megvan. (Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Kérdem, t. ház, minek köszönheti a magyar nemzet azt az általánosan elismert politikai érettséget, az alkotmányos szabadság lángoló szeretetét, a közügyek iránti érdeklődést és hazafias áldozatkészséget, ha nem annak, hogy a vármegyékben az önkormányzat gyakorlása közben szerezték meg ezeket a kiváló tulajdonságokat, mert az önkormányzat mindig ébren tartja a közügyek iránti érdeklődést és ebből kifolyólag a hazafias áldozatkészséget és hazaszeretetet. (Ugy tan! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A vármegye nevelte nekünk azokat a kiváló férfiakat, a kik nemzetünknek mindenkor büszkeségei lesznek. A vármegye emlőin nőttek fel felsőbüki Nagy Pál, Kölcsey Ferencz, Beöthy Ödön, Szentkirályi Móricz, Deák Ferencz, Kossuth Lajos és annyi sok más jelesünk. És kell-e nagyobb bizonyíték arra, hogy a vármegyék mindig megértették a kor intő szavát és sohasem zárkóztak el a szükséges reformok elől, még akkor sem, ha önérdeküket kellett feláldozni, mint azt, hogy a 48-iki korszakos törve-