Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-27

408 27. országos ülés 1901 deczember 10-én, kedden. a ki ezt a kérdést ne méltányolná és szenvedő honfitársainak segítségére ne jönne. (Tetszés a szélsobaloldálon.) De t. képviselőház, elhangzott itt egy beszéd, a melyben Ballagi t. képviselőtársam egyenesen megtámadja a munkásokat és a kisiparosokat és azt mondja róluk, hogy a munkások és kismarosok élhetetlenek, gyámoltalanok. Én ezt a kijelentést szó nélkül nem hagyhatom. (Tetszés a szélsobaloldálon.) Rakovszky István: Helyes! A viczinálisták élelmesek! Bartha Ferencz: És ha ugy is volna, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy a magyar parlament sem a munkáskérdéssel, sem a munkátlanok kérdésével soha behatóan nem foglalkozott. És ha itt egy kijelentést tesznek azon párt részéről, a mely tulajdonképen ezen javaslat sorsa felett dönteni hivatva van, akkor kérdem én, hogy vájjon a munkások micsoda bizalommal forduljanak ehhez a házhoz, a melyben egyenesen megtámadják és nem munkásoknak, hanem élhetetleneknek és gyámoltalanoknak nevezik őket. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) T. képviselőház! Azt is mondotta t. képviselőtársam, hogy a fő itt nem egyéb, mint alkalmazni azt a közmondást, hogy segits magadon, majd az Isten is megsegit. (Mozgás a szélsobaloldálon.) Ez kérem nagyon szép, de ebből a közmondásból nem tanulnak a munkások, mert ők tudnak magukon segíteni. De mikor a társadalom egyéb osztályai a törvényhozás és a kormány részéről támogatásban részesittetnek, megkívánhatja a munkásoknak az a számos ezerre menő tömege, hogy ők is abban a méltányos segítségben részesüljenek. (Helyeslés a néppárton és a szélsobaloldálon.) Rakovszky István: A milliomosokat segítik ! Bartha Ferencz: Megtámadja a munkásokat, hogy a kajjitalizmus ellen törnek és azt mondja, hogy a munka és a tőke nem ellentétes fogalom. Ballagi Géza: A

r

ilágos! Bartha Ferencz: Hát. t. képviselőtársam, ez nem így van. Igenis igy volt ez akkor, a mikor a gépeknek uralma még be nem hozatott; a mikor még a munkás a saját kezével a tőkével kapcsolatban termelt, akkor igenis szocziális társulásban voltak a tőke és a munka. De akkor, mikor a nagy tőke segítségével a gépipar olyan óriásilag fejlődött, hogy e termelésnek horribilis arányai és változatossága folytán a gép munkája a munkáskezeket igájába hajtotta, a mikor a munkás kénytelen volt alkalmazkodni a gépnek munkájához: akkor igenis már előállott az a helyzet, hogy a nagy tőke letörte a munkásokat és meg is semmisítette. Barta Ödön: Még pedig az osztrák nagy tőke! Bartha Ferencz: Nem szükséges erről a kérdésről bővebben beszélni, hiszen mindannyian tudjuk azt, hogy a gép ma szakadatlan munkát követel, megkívánja az emberi munkának szakadatlan érvényesülését, ez pedig nem egyéb, mint^ a munkás egészségére hátrányosan ható ok. És eltekintve ettől, ezeknek a gépeknek behozatala, a mely egyébként természetesen a nagyipar és a közgazdaság tekintetében nagy jelentőséggel bir, — de miután most egyedül a munkáskérdésről van szó, egyedül ezt a kérdést akarom megvilágítani, — a mikor a gyermekeket, a leánymunkásokat, a nőmunkásokat is bevonja a gyáripar kebelébe, megtörte a családi kapcsolatot és a felbonthatatlan háztartási kaj> csolatot. Annak a munkásnak ma nincsen otthona, a korcsmákban él, fel van dúlva a családi élete. Akkor, mikor a gyárakban a munkás az emésztő munka fojtó légkörében dolgozik, én nagyon meg tudom magyarázni, hogy egy ilyen iratot adnak be a házhoz, mert a léleknek megölése, a testnek kiszipolyozása a vállalkozók részéről . . . Rakovszky István: Tökéletesen igy van! Bartha Ferencz: . . . megteremti igenis abban a munkásban azokat a gondolatokat, a melyek követelik nálunk azt, hogy a jogegyenlőség mellett a társadalmi, a gazdasági egyenlőség is helyet foglaljon. T. kéj)viselőház ! Nem szükséges azt magyarázni, hogy a mai társadalmi helyzet és társadalmi viszonyok között a gazdasági egyenlőség egyenlő volna a felforgatással. De épen azért, mert a munkások helyzete a végletekig el van hanyagolva, megszületnek olyan gondolatok, a melyek igenis a kommunisztikus gondolatokkal egyenlők. A munkás-kérdéstől eltekintve, kénytelen va,gyok az iparosokat is védelmembe venni a megtámadás ellen, mert az iparosokra is azt mondotta t. képviselőtársam, hogy élhetetlenek és gyámoltalanok. Felidézett egy példát, hogy a miniszter azt mondta, hogy egy iparostól, a ki nem dolgozott, azt kérdezte, hogy miért nem dolgozik; és midőn ez azt felelte, hogy nincs gépem, vett neki gépet. Azonban újból nem dolgozott ; megint kellett neki valamit venni és mikor harmadszor kérdezte tőle, hogy miért nem dolgozik, azt felelte, hogy azért, mert nincs vevőközönség. Hát ebben igazsága is volt annak az iparosnak. Nagy igazsága van abban, hogy nincs vevőközönség, de nem ez itt a fő. A fő baj az, hogy Ausztriával való kapcsolatunk kizárja és lehetetlenné teszi iparosaink védelmét. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Azonban egyeseknek ténykedéseit kiszakítani, odaállítani egy nagy társadalmi osztály mellé és abból, hogy egy iparos ezt vagy azt a nyilatkozatot tette, általános következtetést vonni a nemzet és a társadalom egy nagy osztályára, ez nem helyén való. Én az ipari kérdés megoldásának egyik főalapját találom abban, hogy helytelen nálunk a gyáriparnak és az üzemeknek berendezése. T. i. nagyiparosaink és kereskedőink egyes ipar-