Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-27

27. országos ülés 1901 tattak, mert nem munkanélküliek, hanem munkaképtelenek. Ezeknek száma szaporodván, nekünk ép ugy kell gondoskodnunk azokról, mint a hogy gondoskodott a törvényhozás az elhagyott gyermekekről. Ép ugy kell gondoskodnunk a szegényügy törvénynyel való rendezéséről és jobhan kell ezt szerveznünk. Ezt inczidentaliter hozom fel. Nem megyek mélyebbre, de felhozom azzal a bizalommal, hogy a kormánj

r ebben a részben előbb-utóbb propozicziót fog tenni, a mely ezen a bajon segíteni fog. A mi magát a munkanélküliek ügyét illeti, az állandó munkanélküliség szanálódik magától. Természetes__ törvény létezik itt. Barta Ödön: Megszokják az éhezést! Gr. Károlyi Sándor: Nem szokják meg, de létezik más törvény, létezik a kivándorlás és létezik a világ és a föld benépesedésének törvénye : méltóztassék ezt figyelembe venni. Ez természetes törvény, mely mindig volt és mindig lesz. Ma erősebb momentumát látjuk, egy nagyobb hullámát, de ez állandó és konzekvens. A ki többé állandóan nem tud itt keresni, az elmegy. Tényleg meg is történt. Ez szomorú, mert sok magyar ember vész igy el, de más országok is átestek ezen, mi is átesünk. Eog visszafejlődés is történni, megállás, de ez ellen a jjangás ellen most nincs segítség, csak a kivándorlás. Van azonban más is, a mit figyelembe kell venni és a mivel segíteni lehet. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, a melyben a németek vannak, vagy a mint a francziák tervezik, hogy a munkásbiztositásba belemenjünk. Mert bármilyen kívánatos is volna, a mi pénzviszonyaink ezt nem engedik meg és a magyar állam ma ezt el nem bírhatja. Egy olyan kisebb fokát a dolognak, a milyent a földmivelési miniszter ur a földmivelés érdekében és a földmivelési munkások javára tett. talán elbírná az ipar, főleg a gyáripar, de a kisipar nem. De ezen a réven kellene gondoskodni és keresni módot arra, hogy a mi munkásunk, mikor munkaképtelenné válik, segélyt nyerjen, bármilyen csekélyét is. Megvallom, át vagyok hatva magam is attól a tudattól, hogy a munkások szelleme sok részében az országnak a szoczializmus felé irányul. Én ezt természetesnek tartom ; mert hiszen végre is az emberek szeretnek mindig képzelődni és elhinni olyan dolgokat, a melyeket ők elérhetőknek vélnek ugyan, de a melyeket még sem tudnak megközelíteni. Innen aztán a sok csalódás. Tulaj donképen ezt a szoczialisztikus irányt, mely a munkások közt mutatkozik, nem mondhatom másnak, mint úgyszólván visszatorlásnak azon elbánásért, melyben nem sokszor, de gyakran részesül a munkás a polgári társadalom részéről akkor, mikor egyik napról a másikra ott hagyják, hogy keressen kenyeret, a hogyan tud. Ezt szanálni kell; prédikálni kell a társadalmi békét. De ezt is hiába prédikáljuk. némber 10-én, kedden. 407 Ahogy a kapitalizmus szervezkedett, ugy szervezkedett mindenütt a földön a munkás is, és fog szervezkedni nálunk is. Ebben nem látok veszélyt, mert látom, hogy Angliában soha a munkáskérdés kedvezőbb helyzetben nem volt és soha sem volt oly nagy a társadalmi béke, mint azóta, hogy az angol Trade-TJnionok a maguk teljes erejében működnek és dolgoznak a társadalmi béke fentartásán. Azóta, hogy a munkás annyira szervezkedett, hogy az arbitrázsnak magát alávetette: ha vannak is munkásforradalmak — mindig is lesznek — most ezek ritkábbak és ez a fő. Én cseppet sem perhorreskálom, ha munkásaink szakszervezetek alakjában szervezkednének, de természetesen nagyon kellene ügyelni arra, hogy a társadalmi béke ez által ne szenvedjen. Ha ez szenved, akkor kérlelhetetlen szigorral kell fellépni. A társadalmi békét bántani nem szabad. A munkást, ha szövetkezik, ha érdekeit védi, organizálja, nem kell abban bántani. A sztrájk elvégre is az egyetlen eszköz a kapitalizmus ellen; azt nem perhorreskálom, hanem történjék az korlátok között és illő módon. (Igaz! JJ(jy van! a bal-és a szélsöbaloldcűon.) Ezek azok a gondolatok, a melyek bennem támadnak, mikor a munkáskérvényt elolvasom. Azt hiszem, ebben az irányban kellene tehát cselekedni: a szegény embernek, a pauperizmusnak segítségére jönni, a munkások biztosítását legalább a munkaképtelenség idejére valamiképen organizálni, megengedni, hogy elmondják azt a szót, a melyet mondaniok kell, hogy a maguk érdekét megvédjék. Ha azután azok a munkások a szoczializmus képzelődéseibe belemennek, akkor talán jó lesz több szigorral fellépni. Egyébként megvallom, én azt hiszem, hogy a szoczializmus nem fog soká tartani. Tán lesz majd, de más korszakban, a kapitalizmus, a plutokratizmus irányának fejlődésére, mikor a jdutokratikus fejlődés magával fogja hozni, hogy a munkás és a tőke között az a harmónia helyre fog állani, a mely ma még nincs. Meglehet, hogy a trust kifejlődik oda, hogy ez el lesz érve. Meglehet, hogy az a trust ugy fog alakulni, hogy szövetkezik a munkásokkal a munkaadó. Ezek azonban jövő dolgok, a melyeket ma talán sejteni lehet, ha az ember az amerikai dolgokat látja, de azokról beszélni korai. Igenis segíteni kell a szegényen, a biztosítást bizonyos korlátok közt, bizonyos mérvig meg kell adni, továbbá meg kell engedni a munkások organizáczióját abban az értelemben, hogy az ne a társadalam romlására, hanem a társadalmi békére vezessen. (Tetszés és helyeslés.) Illyés Bálint jegyző: Barta Ferencz! Bartha Ferencz: T.ház! Mikor a munkások kérvényekkel jöttek a ház elé és a munkások éhes ezrei megjelentek a parlament küszöbén segítséget kérni, akkor én azt hittem, hogy nincs ennek a háznak egyetlenegy tagja sem,