Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-27

406 27. országos ülés 1901 deczember 10-én, kedden. utón egyáltalában szabályozni nem tudják, nagy szemrehányásokat tenni nem lehet, hogyha egyik vagy másik téren hanyatlás látszik Magyarországon ; azonban mindenesetre kötelességünk kijelenteni, hogy mi minden módon azon vagyunk, és azon fogunk dolgozni, hogy a munkás törvényhozás mielőbb előremenjen és mielőbb oly eredményeket lehessen feltűntetni, a melyekre azután későbben Ballagi Géza képviselő ur méltán hivatkozhatik. (Elénk helyeslés és tetszés a néppárton.) Nyegre László jegyző: Gr. Károlyi Sándor! Gr. Károlyi Sándor: T. ház! Mindenekelőtt kijelentem azt, hogy a kérvényi bizottságnak határozatához magam is csatlakozom. A tárgyra vonatkozva indokolásképen felhozom, hogy azért szavazok igy, mert abban a hitben élek, és azt hiszem nagyon jogosultan, hogy a magyar kormány e részben a lehetőségig eleget fog tenni minden igényeknek. Hogy e részben egyébre ne hivatkozzam, megemlítem a trónbeszédet, és ha tetszik, hivatkozom arra a törvényre is, a melyet másfél év előtt hoztunk a mostani kormány javaslata alapján, a melyben az elhagyott gyermekek védelmére kelt a kormány és e részben magának érdemeket szerzett. Azt hiszem, hogy a budapesti munkások kérvényére vonatkozólag ott találkozunk, a hol magammal együtt ebben a házban már többen találkoztunk, t. i. a kisemberek helyzeténél, a kisembernél, a kinek bajait nem egyszer, de sokszor hoztuk fel itt és másutt is, a kinek védelmére keltünk mi annak idején nem egyszer. Szövetkezetekkel kívántuk javát előmozdítani és más institucziókkal, a melyeknek eredményeit részben máris látjuk és reméljük, hogy még jobban is fognak azoknak eredményei mutatkozni. Itt egy válfaja van annak a pauperizmusnak, a mely ellen már "régebben küzdöttünk. Emberek, a kik munkájuk után akarnak élni és nem birnak munkát kapmi; emberek, kik e részben jóakarattal vannak és dolgoznának, ha tudnának munkát kapni. És mégis nemcsak a társadalmi viszonyok, de egyáltalában a kereskedelmi konjunktúrák, a jmlitikai helyzet, a kereskedelmi helyzet, egész rendszere a mi gazdálkodásunknak lehetetleníti azt, hogy ez embereknek munkájuk legyen. Itt európai pangásról van szó többé-kevésbbé, a mely reánk még jobban nehezedik. És hogy tényleg nehezedik, mutatja az, hogy mily mérvben szaporodik nálunk a kivándorlás. Ez az a thermométer, a mely mutatja, hogy mennyire sülyedt az ország állapota. Nem mondom, hogy a budapesti munkások helyzetének, hanem egyáltalában a magyar közgazdaságnak ezen perczekben sülyedését kell konstatálnunk a jövedelmezésre nézve; és egyáltalában a helyzet inkább komornak és sötétnek mondható, mint ellenkezőnek. A kérdés itt ketté válik. Van momentán munkanélküliség és állandó munkanélküliség. Mindkét dologgal foglalkoznunk kell. Egyik olyan, mint a másik. Azon a munkanélküliségen a mely nem állandó jellegű, de momentán, a mely előáll, mert momentán kereskedelmi pangás van, mert egy üzlet valamiképen visszafejlődött és megállt munkájában; azon a munkanélküliségen kétségtelenül rögtönösen segíteni kell. Történt tavaly is, hogy sok ily munkáson segítettünk. A társadalom, az állam hozzájárult a segélyezéshez. Ezt a jövőben is csak igy lehet megtermi és másképen alig. A kérdés azonban netn itt van, mert ilyen baj mindig lesz. Hanem az a nagy kérdés, hogy mi történjék szemben azzal az állandó munkahiánynyal és állandó pauperizmussal, a mely fejlődik. Méltóztassanak szemügyre venni, t. uraim, azt a helyzetet, a mely előáll a kivándorlás következtében. A kivándorlás évente bizonyos fokig növekedik. Apadást nem tudunk konstatálni. Pedig, ha tőlünk elmegy pl. 80.000 ember, ez nem reprezentál csak 80.000 embert, a ki nem dolgozik, hanem reprezentál legalább háromannyi embert, a ki ínségessé lett, mert hiszen a kivándorló munkás itt hagyja családját, ezeknek a családoknak élniök kell, és ezeknek a nyomorgó családoknak száma óvenkint szaporodik. Nem áll meg ez a szám egy esztendőben sem, de minthogy a kivándorlás állandó és folytonos, azt lehet mondani, hogy ez emberek hátrahagyott családjainak száma évenkint nagy mértékben szaporodik. Igaz és kétségtelenül számba kell venni, hogy enyhül a dolog azzal, hogy a mi kivándorlóink közül sokan visszakerülnek. Azt lehet mondani, hogy harmadrészük, a kisebbik fele ennek a számnak — átlag véve — visszatér. De mindamellett mégis kétharmadrészük olyan, a mely állandóan nyomorban szenved. Ezek azok az általános bajok, a melyekkel szemben állunk, a melyekre nézve azt mondanám, méltóztassanak jobb közgazdaságot csinálni, és akkor segítve lesz a dolgon. Igen ám, ele hiába mondom, mert nem tudunk jobb közgazdaságot csinálni, nem tudjuk a helyzetet szanálni egy napról a másikra. (Felkiáltások a széls'óbalolclalon : Nem. akarjuk!) Madarász József: Önálló vámterület! (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Károlyi Sándor: Ezt nem vallom, tehát bele sem megyek a kombináczióba! Hanem azt látom, hogy azoknak az embereknek, a kik a közgazdasági szanálást várják, be kell látniok, hogy az állapotok teljes helyrehozását nem lehet egyhamar praetendálni oly országban, a hol nincsen kellő egyensúly, a hol egyrészt túltermelés van a földmivelés terén, másrészt az ipar teljes hiánya mutatkozik. Ebből az állapotból kimenni és más térre átmenni nem lehet máról-holnapra. Ez évtizedekig tart, sőt tovább. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) De hiszen nem erről akarok most szólni. Nem is akarok odáig menni. Ez más téma. Az ón témám az, hogy azoknak az embereknek segítségére kell menni, a kik a pauperizmusba sodor-