Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-22

22. országos ülés 1901 deczember k-én, szerdán, 317 be akarta bizonyítani, hogy bécsi diktatúra alatt vagyunk és bécsi politikát csinálunk, csak egyet tudott hibáztatni: hogy fennáll még az udvarnagyi bíráskodás bizonyos dolgokban, mert nem udvarmesteri bíráskodás az. Hát engedelmet kérek, ez anachronismus. De minden monarchiában és az egész világon minden udvartartásnál ez szokásszerü. De nem jutott eszébe a képviselő urnak, mikor a bécsi politikának destruáló hatását rajzolta, hogy itt ma egy tabula rasa helyett, a mely 1867-ben volt, egy, a mai kornak, a jogtudománynak és az igazságszolgáltatásnak magaslatán álló igazságügyi szervezet van. (ügy van! jobbfelöl.) Ez a képviselő urnak semmi; hanem mert van bizonyos udvarnagyi kivételes bíráskodás, azért már ez az ország semmi, ezek a kormányok mind semmit sem csináltak a világon. Azt mondja a képviselő ur, találkozott két honvéd-főtiszttel, a kik nem tudtak magyarul, s ezért azt mondja, hogy így vagyunk hát a honvédekkel. Engedelmet kérek, ez egy valósággal despicziáló, egy kisszerű ítélet egy olyan instituczióról, minő a honvédség. Én nem ismerek egyet sem a tisztek közül, a ki ne tudna magyarul, vagy nem volna magyar állampolgár. Lehet, hogy van egy-kettő átmenetileg; valami specziális okokból lehet, hogy van. De hát azért, mert kettő akad, a ki magyarul nem tud, azt mondja a képviselő ur, hogy a honvédség, a mely pedig mondhatom, a kifejlettség tekintetében a kornak színvonalán áll, a melynek harczképessége akkora fokon áll, hogy a külföldön is elismerik, azért ez a honvédség semmi, mert két tiszt van, a ki nem tud magyarul. Bocsánatot kérek, így rajzol a képviselő ur és ezzel csak azt akarom bebizonyítani, hogy ez nem korrajz, nem is kritika, hanem az karikatúra és mindent lehet a világon karikírozni, (ügy van! ügy van! jobbfelöl) Azt mondja a képviselő ur, senki sem tudja (Halljuk! Halljuk!) Európában, hogy Magyaroszág exisztál, és hogy a külügyeket Magyarország nevében is vezeti a közös külügyminiszter, mert kifelé egységes a külügy és a külügyek vezetése, mert közös a diplomáczia és közös a külügy. Hát igenis egységes, és közösnek és egységesnek kell lenni a törvények értelmében, mert ha önöknek az ideáljai létesülnének is, akkor sem képzelnék én kettős külügyet, akkor se lenne lehetséges kétféle külügy, akkor is kellene valami közösét teremteni, mert különben képtelenségre lyukadnánk ki. Igenis odaállította a 67-iki törvény a közös külügyi vezetést, a közös külügyi képviseletet, a közös diplomacziát és ennek tetejébe a közös külügyminisztert azzal, hogy a két miniszterelnökkel közösen járjon el. (ügy van! jobbfelöl.) Azt mondja a képviselő ur, hogy azt felelte egy angol az ő ösmerősének, hogy Magyarország államisága nincs notifikálva. Engedelmet kérek, mindent nem is notifikálunk; de azért Angliában nincs egy államférfiú sem, a ki ne tudná, hogy Magyarország létezik. Olvassa csak el a képviselő ur a limest; az mindennap ir arról, hogy a mi beleszólásunkkal, egyetértésünkkel intéznek el mindent, még a külügyet is. Egy pár szóval kell még, t. ház, felelnem azokra, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon) a miket a bizalmatlansággal viseltető — és a maga szempontjából teljesen joga van hozzá — másik pártnak a vezérszónoka és elnöke, gróf Zichy János képviselő ur mondott és a mikkel megmotiválta a maga bizalmatlanságát. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A t. képviselő ur ugyanis azt mondja, hogy elvi okokra vezeti azt vissza; hogy visszavezeti arra az antagonizmusra, a mely közöttünk van a liberalizmus kérdésében és az egyházpolitikai kérdésekben, a melyeket én átvettem és épen ebben van a méreg. De mondja és szememre veti és szemére veti ennek a pártnak, hogy mi kiásunk régi fegyvereket és támadjuk őt, támadjuk nagy vehemencziával. Engedelmet kérek, én magamról beszélek és tanúságul hivom az egész házat és tanúságra hivom gr. Zichy János képviselő urat is, a kinek az objektivitása és a parlamentáris modora nekem mindig szimpathikus volt (Helyeslés a jobboldalon.) és a ki múltkori beszédével ezen szimpathiákat csak élesztette bennem és minden elfogulatlan itélőben, bármennyire nem egyeznek is elveink; a t. képviselő ur tanú lehet arra, hogy én abban a vitában hű maradtam ahhoz a szokásomhoz, hogy semmiféle illegitim vagy olyan fegyverrel, a mely nem parlamentáris, vagy sért, nem támadtam. Sőt egyáltalán nem is támadtam, a támadás onnét jött, (A néppártra mutat, ügy van! ügy van! a jobboldalon) még pedig jött a fölirati vita elején és jött a fölirati vita végén és akkor érdesen feleltem. Jogosan tettem és mindig meg is fogom tenni és mindenkivel szemben, a ki ellenem olyan fegyvereket használ. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Olyan a mosdó, mint a kendő. Én soha sem provokálok ilyen hangot, de belemegyek, azonban akkor sem abba a hangba és abba a modorba, — belemegyek az erős visszatámadásba, visszaverésbe, olyanba, a minőt az a támadás megérdemel és a minő azt megilleti. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az ő hazaszeretete olyan mint az enyém, — és a mit erről mondott, aláírom az utolsóig és el is ismerem. Én különben az ő motívumainak tisztaságát, azoknak a meggyőződéseknek in abstracto szépségét, értékességét és realitását soha sem vontam kétségbe; de engedelmet kérek, nem is hazaszeretetről van itt csak szó, hazaszeretet önökben is van, bennünk is van és ezt nem engedjük elvitatni; hanem szó van a felfogásról, a politika irányításáról ós elvekről, a melyek ezen hazaszeretet által ápolva a politikust eltöltik, benne megerősítik, benne azt a politikai meggyőződés és hitvallás erejére emelik.