Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

266 18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. az áttetsző leplet oly könnyen lerántani és meglátni alatta a nagy tévedéseket — rakta össze a képet. Fátyol alá helyezte, hogy sokat értsenek belőle az emberek, kiki az Ízlése szerint értsen belőle, amitakar, vagy akár mindent is, Ázt mondja a képviselő ur: hogy nem lehet azt mondani, hogy engem rá kellett beszélni arra, hogy miniszterelnök legyek, mert — azt mondja — arra predesztinálva más volt: az az elhunyt barátunk, a kinek elhunyta nagy veszteség az országra, nagy veszteség az ország minden érdekére, és legelső sorban a liberalizmusra, a mely a t. képviselő urnak veres posztó. (Ellenmondás a néppárton.) Rakovszky István : Taps vihart kérünk ! Széll Kálmán miniszterelnök: Azt mondja a képviselő ur, hogy arra ez az elhunyt jelesünk volt hivatva, de én mindent készen találtam, aztán egy napon, a mikor Bánffy Dezső báró — szórói-szóra igy mondta — éjszaka itt megszökött, engem Bécsben talált a király előszobájában. Ez kérem magyarul mit jelent? Magyarul azt teszi, (Halljuk! Halljuk '.) hogy én suttyomban, hátmegett és titokban kikerestem és kijártam magamnak ő Felsége előszobájában a miniszterelnökséget. (Igaz! TJgyvan! a jobb- és baloldalon. Ellenmondás a néppárton.) Rakovszky István : Nem jelenti azt! Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő ur! Ha volt bátorsága és ha volt indoka, engem igy leírni, menjen kérem egy lépéssel tovább : legyen bátorsága bevallani, hogy ennek világos magyar értelme más nem lehet, mint meggyanúsítani engem azzal, hogy kijártam magamnak a miniszterelnökséget, mert titokban fölmentem, még a volt miniszterelnök előtt ott voltam ő Felsége előszobájában. Ezt teszi magyarul az, a mit a t. képviselő ur mondott. Kijelentem, hogy ez á-tól z-ig abszolút valótlanság, és pedig igen nagy és teljes valótlanság, akkora, hogy nagyobbat el sem tudok képzelni. Már most elmondom, hogyan volt. Azt mondja a t. képviselő ur, (Zaj. Halljuk ! Halljuk! Elnök csenget) hogy én készen találtam mindent. Rakovszky István: Ilyen inszinuácziókkal a miniszterelnök ur elhallgathatna! Széll Kálmán miniszterelnök: Hogy titokban odamentem. Rakovszky István: Kikérjük magunknak, hogy a miniszterelnök ur mást czitál, mint a mit mondtak! Széll Kálmán miniszterelnök; Szórói-szóra mondom és erre tessék kádencziát mondani. Rakovszky István: Azért teszi, hogy tapsvihar legyen. Széll Kálmán miniszterelnök: Ez gyenge mentség. Azt mondta, hogy a mikor báró Bánffy Dezső éjjel innen elment, (Közbeszólások a jobboldalon: Megszökött!) jól van, megszökött, akkor felment Bécsbe és engem az előszobában talált. Ezt mondta. Hát nem hiven czitálom ? (Zaj a néppárton.) Erről van most szó. Rakovszky István: Benne volt minden újságban. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! Igen szárazon, igen egyszerűen, és, gondolom, világosan meg fogom mondani, hogyan volt a dolog. (Halljuk! Halljuk!) Először is, a mit mondott, erre nézve, abból egy betű se áll. Hogy nekem mi nézetem volt deczemberben 1898-ban és január elején az akkori helyzetről, azt én világosan és határozottan elmondtam mindenkinek és első sorban az akkori miniszterelnöknek, báró Bánffy Dezsőnek. Nekem az volt a nézetem akkor, hogy én addig kitartok a mellett, hogy őt támogatom, a mig az országgyűlést hosszabb időre el nem napolják, törvényellenesen fel nem oszlatják és semmi erőszakos lejtéshez nem nyúlnak. Ez volt a három feltétel és kijelentettem, hogy addig kitartok, mert a többségben meg van az animus legem ferendi. a budget-t meg akarja csinálni, a kisebbség nem engedi, nem szabályszerű parlamenti eszközökkel megakadályozza, én tehát a kisebbséget látom törvénytelen téren, a kormányt pedig a törvényesen, hát én kitartok, ha megteszik azt a három dolgot. Ez volt az én álláspontom, ezt nyiltan hirdettem és ezt báró Bánffy Dezsőnek meg is mondtam már deczemberben. Az volt az én kifejezésem: animus legem ferendi megvan a többségben és a többség egyebet nem akar; — belejött ez a kifejezés és a hogy álláspontomat jellemeztem, még Tisza István újévi beszédébe is szó szerint és az is belejött, hogy én a helyzet megoldására egyedül czélravezető útnak a kiegyenlítést és az ellenzékkel való kibékülést ajánlottam; — következett, hogy az ellenzék fel lett szólítva az ő kívánságárnak előterjesztésére. Azok előterjesztettek. Mikor én azokról tudomást szereztem, ugy emlékszem január 17-én volt, a napokat is tudom és azzal a felfogással találkoztam némely helyütt, hogy ezen pontok alajjján nem lehet még tárgyalni sem, mert ime, az ellenzék azt követeli, hogy az önálló vámterületnek a kérdése, jogi állapota felvétessék és hogy a külfölddel mi, mint önálló állam szerződjünk időközben is, mert ez már oly két követelés, hogy nem lehet teljesíteni... (Egy hang a szélsöbaloldalon: Nem lehet ?) Az én csekély tehetségem és gyenge erőim szerint nem, a szerint, mert a képviselő úréval nem rendelkezem. (Derültség jobbfelöl.) Akkor törték a fejüket azon, hogy hogyan lehet az első jDerczben ezen valóban nagy elvi ellentétben levő két dolgot kiegyenlíteni. Hát a vak tyúk is talál, találtam én is egy megoldást és ezt ajánlottam a miniszterelnöknek és a mellettem ülő pénzügyminiszternek. Mindaddig egyetlen ellenzéki férfival nem beszéltem, sőt kerültem is, hogy velük találkozzam, sőt nem láttam és nem találkoztam egyetlen disszidenssel sem, a kik Szilágyi Dezső vezérlete alatt