Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-16
16. országos ülés 1901 olvasni ós a rezerváczió mentálissal nem számol, az nem érti meg ezt tökéletesen; én megértem. De ez már világosan benne van: (Olvassa) »Hát ilyen, vagyis liberális, szabadelvű képviselőjelöltre fogsz-e szavazni ?« (Derültség. Ugy van! TJgy van! jobb felöl.) Hát itt ül közelben a szabadelvű pártnak egy tagja, (Balfelé mutat.) ott ül az elnöki székben egy másik tagja, itt meg (Jobbfelé mutat.) a miniszterelnök ur, vagy sorba rámutatliatnék valamennyi szabadelvű megválasztott képviselőre: hogy mindezekre miképen illik rá ez az igazán jóhiszemű aposztrofálás, (Derültség.) azt majd Molnár János ur lesz szíves nekünk megmagyarázni. (Derültség.) Rákosi Viktor: Csak az ellenjelöltre értik ! Ivánka Oszkár: Nem akarom hosszasan becses idejüket igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de ez tulajdonképen nem annyira a szabadelvű pártra a maga egészében, mint a volt liberálisokra vonatkozik, bár egészen szolidárisnak vallom magamat velük abban, a mit azóta, mióta együtt egy pártban vagyunk, tettünk. De megemlékezik ez az irat a volt Apponyistákról is. A választó ugyanis azt mondja, hogy nem szavaz ő liberálisra, hanem Apponyistára. Erre aztán igy világosítják fel: Hát az Apponyisták? Azt sem tudod, hogy egytől-egyig liberálisakká vedlettek, és semmivel sem jobbak, mint ezek? »Csak látnátok, hogy hogyan bólintgatnak, helyeselnek, éljeneznek a kormánypártban bennülő ezen volt nemzeti pártiak sokszor még azon dolgok felett is, a melyekre azelőtt nemcsak felsziszszentek, abczugoltak, de még a padokat is verték volna.« (Derültség.) Engedelmet kérek, mindenre felsziszszentünk a mit helyesnek nem találtunk, ezentúl is fel fogunk sziszszenni mindenre, a mit nem fogunk helyesnek tartam. (Elénk helyelés a jobb-, balés szélsobaloldalon. Mozgás a baloldalon.) Azután az irat áttér a Kossuthistákra. A választó ugyanis azt mondja, hogy a függetlenségire fog szavazni. Erre így világosítja fel az izat: »Szép szép, ha meggyőződésedet követed és függetlenségire adod le szavazatodat kivált ha tudod, hogy mi a függetlenség. Ha ezt tudnád, bizonyára nem szavaznál a függetlenségi Kossuth-pártra, mert hát tudd meg, hogy az szörnyű független — a függetlenségtől. Azután odaállítják a Kossuth-pártot is madárijesztőnek és legyalázzák ugyanolyan tiszteletreméltó kifejezésekkel, akárcsak a szabadelvűeket: szóval, ezek sem jobbak, mint a liberálisok. Az TJgronistákra nézve sajnálja, hogy ezek is nem követelik az egyházpolitikai revíziót. Mikor igy végig ment az irat Magyarország összes pártjain, akkor előáll a néppárttal és elmondja, hogy mit tesz a néppárt. (Halljuk! Halljuk!) Ezt irja: Az országgyűlés alapja: a választás; ennek szabadságát, tisztaságát kellett tehát legelső sorban biztosítani; és ezt a néppárt ki is küzdötte. (Zaj és derültnovember 25-én, hétfőn. 203 ség a jobb-, bal- és szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Csak ők küzdöttek ki, ők tizenhatan ! (Derültség jobbról és a szélsőbalon.) Az összeférhetlenségről is nyilatkozik. Vészi József: Azt is ők csinálták meg! Ivánka Oszkár: »Azon ádáz harcznak, melyet a néppárt a választások tisztaságáért vívott és a melyet Bánffy bukásával koronázott meg, egy másik dicső eredménye is volt, és ez az, hogy arra kényszeritette a kormányra lépett uj miniszterelnököt . . . Széli Kálmán miniszterelnök: Egyenesen visszautasítom! Most hallom először ezt a képtelenséget ! Ivánka Oszkár: . . . tehát az összeférhetlenségről is azt mondja, hogy neki köszönhető! Azután jön az Adria, azután a közigazgatás. Á néppárt — ez van írva — arra kényszeritette a miniszterelnököt, a közigazgatás fejét, hogy elcsapjon egy csomó főispánt és ide is, oda is biztosokat küldjön ki az ügyek megvizsgálására. Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda képtelen dolgok! (Felkiáltások a jobboldalon: Hazugságok !) Ivánka Oszkár: Talán lesz szives a néppárt vezére, Molnár János képviselő ur, megmondani: kik azok a főispánok, a kiknek elcsapására rákényszeritette a kormányt és kik azok a miniszteri biztosok, a kik a néppárt kényszerítése folytán küldettek ki! Széll Kálmán miniszterelnök: Erre én is kíváncsi volnék! (Derültség. Halljuk! Halljuk!) Ivánka Oszkár: Ezzel sem akarok tovább foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a jobb-, bal- és szélsobaloldalon.) Olay Lajos: Nagyon érdekes! Ivánka Oszkár: Nekem nagy hasznomra volt! Véletlenül került kezembe. Nem kell más, csak az, hogy ne azzal a szándékkal magyarázzák, hogy elbutítsák a népet, hanem azzal, hogy felvilágosítsák. Csak azt kell kérdeni a néptől: hogy lehet az, hogy azoknak legyen igazuk, a kik az egész országot hitvány emberekből valónak állítják, holott közöttük alig van, a ki megett nagyobb, nevezetesebb köztevékenység és politikai múlt volna? És ezek aposztrofálják igy a magyar nemzet nagyjainak összességét együtt és külön-külön! Azt megérti a nép, hogy a ki igy beszél, az igazat nem mondhat. A kiknek azt mondják, hogy az összes pártok csupa sonka-tolvajokból állnak és ezek mind a nép gyötrői és rosszakarói, hogy ezek 400 körül vannak, ők csak tizenhatan és ezt meg azt mégis rákényszeritették a kormányra: azt hiszem, hogy a melyik parasztembernek ezt az egyet magyarul megmondták, a legkevesebb esetben szavazott a néppártra, ha pedig tették, a mint sokan velem szemben is megmondták, azok annyira le voltak kötve, oly szoros kötelékek tartották őket fogva, hogy bár elismerték, hogy a néppárt hely20*
