Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-16

192 16. országos ülés 1901 november 25-én, hétfőn. Barta Ödön: T. ház! Midőn a szombati expozé által félbeszakított felirati vitában szólásra jelentkezem, a t. ház becses türelmét egy tőlem telhetőleg rövidre szabandó beszéd meghallgatására bátorkodom kikérni. Sietek kijelenteni, hogy nem szándékozom a pénzügyminiszter urnak már ismert, mesteri számcsoportositásával foglalkozni, nem szándékozom azoknak elemzésébe bocsátkozni, a melyek során pedig igen csábitó lenne azt a kérdést felvetni, az ország előtt megbeszélés tárgyává tétetni, hogy azon milliók közt, a melyek az állam rezerváiként ismeretesek, a melyekkel a pénzügyminiszter ur annyi önérzettel szokott időnkint eldicsekedni, hány ezer elpusztult magyar család vagyonának romjai vannak eltemetve ? (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ellentállok e kisértésnek, mert hiszen lesz alkalmunk bővebben, érdemlegesen foglalkozni ezzel, és nem fogok eltérni tárgyamtól: a felirati javaslatok bírálatától, bár érzem, hogy talán lehetetlen lesz elkerülnöm, hogy beszédem egynémely részét az expozéval bizonyos összefüggésbe hozzam. Hogy beszédem kereteit lehetőleg szűkítsem, nem kívánok részletesen foglalkozni az eddigi vita anyagával, nem különösen azokkal az olykor pikáns részletekkel, a melyek annak vitatása körül merültek fel, vájjon van-e kormányzatunkban rendszerváltozás, igen vagy nem, és ha igen, miben njdlvánul az? Mi, ezen az oldalon, a kik a 67-iki törvények uralmát és állandóságát hirdető és ez alapon álló mindenkori kormányok ellenzéke vagyunk, a kik ezen az alapon álló minden kormánynyal szemben politikai bizalmatlansággal viseltetünk, közömbösnek tartjuk a látszólagos rendszerváltozásoknak különböző tüneteit és nem is tartunk komolynak semmiféle rendszerváltozást mindaddig, a mig azt látjuk, hogy az uj kormány háta mögött ülnek a letűnt kormány vezéralakjai (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon) és mig nem látunk magunk előtt kormányt, a melynek van ereje és bátorsága szembe szállni minden, bárhonnan jövő oly törekvésekkel, a melyek Magyarország önállóságának ós függetlenségének megvalósítását akadályozzák. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház! Ha csak az képezné feladatomat, hogy a Kossuth Ferencz t. képviselőtársam és pártom elnöke által benyújtott felirati javaslatot megvédelmezzem, könnyen végezhetnék vele. (Igaz! TJgy van! a sgélsobaloldalon.) Mert hisz, a mint méltóztatnak tudni, az egész felirati vitában a t. túloldal részéről alig akadt valaki, a ki e javaslaton valami támadni valót talált volna. Felirati javaslatunkban közjogilag és közgazdaságilag elfoglalt álláspontunkkal szemben nem hallottunk nyomatékos ellenérvelést. Az ismeretes 67-iki alapon álló érveléssel ezúttal bővebben nem foglalkozom. Közgazdasági tételeinkkel szemben, melyek a felirati javaslatunk egy részét dominálják, egyetlenegy kijelentésre emlékszem; ha jól emlékszem, Horánszky Nándor t. képviselő ur volt az, a ki megtette, a ki azonban jónak látta e kérdés mellőzésére csak anynyit mondani, hogy majd annak idején lesz alkalma ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni. Igaz, lesz alkalmunk, volt is alkalmunk ezzel a kérdéssel más időpontokban foglalkozni, de t. képviselőtársamnak ezen kijelentésében én a jövő nagy harcznak bejelentését látom. Közeledik a harcz, nem lehet feltartóztatni, a mely harcz dönteni fog Magyarország népének léte, vagy elpusztulásának kérdése felett. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Készen várjuk a küzdelmet; várjuk aggodalommal és a nemzet erejébe vetett bizalommal. Ha ebben a harczban gyöngébbek leszünk talán fegyverzetben, mégis győznünk kell, mert a talaj, a melyen állunk, az igazság megrendithetetlen talaja, a czél, a pályabér pedig Magyarország gazdasági önállóságának visszaszerzése. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Várjuk a harczot, de már most arra kérjük azt a hatalmat, a mely eddig ezen harcz intézésére és előkészítésére tulnagy befolyást gyakorolt, a mely sokban hozzájárult ahhoz, hogy a nemzet valódi érdekei, áspirácziói meg ne valósulhassanak, hogy ebben a harczban ne segítse se ellenfeleinket, se minket, csak nézze, hol az igazság, hol a magyar nép millióinak az érdeke. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Tárgyamhoz visszatérve sajnálattal és némi csodálkozással tapasztalom, hogy a t. kormány nem találta meg feliratunkban azokat a kérdéseket, a melyeket mint közel jövőben megoldandó feladatokat állítottunk a kormány, a t. ház és a közvélemény elé. Nem a közjogi és közgazdasági nagy kérdést értem most ez alatt, hanem azokat a szocziális kérdéseket, melyeknek elhanyagolása máris nagy bajt, mondhatnám immár közelgő veszedelmet okozott ebben az országban. Ha visszapillantunk, t. ház, feliratunk előzményeire, azt találjuk, hogy a trónbeszéd ebben a részében szegény, szűkszavú kijelentéseket tartalmaz, a többség felirati javaslata pedig épen abban a kérdésben, — hogy a szegénységet lefelé fokozza — koldusnak mutatkozik. És midőn mi ezen két tónynyel szemben a szocziális kérdéseknek egész sorozatát, ha mindjárt csak a felirat által megszabott szűk korlátok közt, de határozott vonásokban állítottuk a t. kormány elé, azt hiszem, hogy minthogy a trónbeszéd szövegezése és a többség felirati javaslatának szövegezése közt bizonyos értelmi kapcsolatot megtagadni nem lehet, a legkevesebb, a mit evvel szemben várhattunk mi és várhatott a nemzet, az, hogy a t. kormány ezen kérdésekre nézve világos, határozott állásfoglalással vonul fel. Nem történt meg. Beszédem folyamán lesz alkalmam különösen e tekintetben egy-két mulasztásnak a következményeire rámutatni és egy-két ilyen kérdéssel kissé bővebben foglalkozni. A trónbeszédnek igazán fényes része, és