Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-14

156 lh. országos ülés 1901 november 22-én, pénteken. óvenkint milliók jönnek Amerikából és az a nép jobb módban él, megelégedettebb, mégis nyugtalan és izgatott. Mi az országnak csak szolgálatot fogunk tenni, és a mint t. képviselő­társam Rakovszky István közbeszólott, hogy ne inszinuáljak, én nem is inszinuálok... Rakovszky István: Nem mondottam! Bornemisza Lajos: Bocsánatot kérek, talán más szólott közbe. Én nem inszinuálok, de nagy hálával fogok tartozni a néppártnak és minden egyes tagjának, ha megmondják a házban tisz­tán és őszintén, hogy az egyházpolitikai törvé­nyek revízióját akarják, e miatt majd küzdeni fogunk, elveinket, meggyőződéseinket kölcsönö­sen tiszteletben tartjuk, a küzdelem alkotmányos lesz; és ha a czél a haza java lesz, akkor meg lehetünk nyugodva mindnyájan. De mondják ki Dyiltan, hogy van-e a néppártnak része a fel­vidéki tót nemzetiségi agitáczióban, igen vagy nem? (Igás! Ugy van! a jobboldalon. Felkiál­tások bal felől: Nincs!) Darányi Ferencz: Nincs! Tagadjuk! (Zaj.) Bornemisza Lajos: Azt is kérdem Molnár János t. képviselőtársamtól, vájjon ezen czikkek, melyek az ő szerkesztése alatt jelennek meg, az ő tudtával vagy az ő akaratával adattak-e ki? Ha az ő tudtával és akaratával, akkor végezze el képviselőtársaival ezen ellentéteket. T. képviselőház! Röviden még ismételve a felirati javaslattal szemben elfoglalt állásponto­mat, újból kérem a t. képviselőházat, méltóztas­sék ezen felvidéki agitácziót tudomásul venni; újból kérem a t. kormányt, őrizze meg és kisérje figyelemmel ezeket a felvidékieket, mert csak akkor lesz lehetséges, a legmagasabb trónbeszéd inten­cziójának megfelelve, a felirati javaslatban foglalt terveinket és programmunkat végrehajtani, ha a magyar államnak minden lakosa oda fog igye­kezni, hogy az igazi magyar nemzeti állani ki­építtessék. Elfogadom a felirati javalatot. (Elénk helyeslés és tetszés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Molnár János képviselő ur szemé­lyes megtámad tatás czimén kivan nyilatkozni. Molnár János: T. képviselőház! Noha nem érdemlem meg, mégis nemcsak ma és tegnap. hanem már évek során át azt tapasztalom, hogy mindazt az ellenszenvet, hogy ne mondjam izzó gyűlöletet, a melylyel igen sokan a néppárt el­len el vannak telve, bennem konczentrálják, mert bennem személyesitik meg a néppártot, és igy nem csodálom, hogy ha néppártról van szó, akkor a Molnárt támadják első sorban. Mon­dom, nem szolgáltam reá, mert nagyon hizelgő lenne ugyan reám nézve, ha a néppártot magam­nak tulajdoníthatnám, hanem sajnos, ez nem igy van, mert én annak csak egy egyszerű, sze­rény szolgája vagyok. De mondom, mégis, vala­hányszor a néppárt támadásáról szó van, engem támadnak, ós talán ennek egyik oka azon inten­zivitáson kivül az is, mert a papot a legköny­nyebb és a legegyszerűbb támadni. (Ellenmondás és felkiáltások a jobboldalon: Sérioleg még senki sem támadta! Zaj. Az elnök csenget.) Nem párbajra czélzok, t. képviselőház, a melynek ón elvileg ugy mint praxisban mindenkor ellensége és elitélője voltam. Nem erre, hanem a retorzió egyéb nemeire. Mint pl. nagyon jól tudja min­denki, hogy különösen a parlamentben, hogyha a pap hivatásának, állásának és műveltségének azon magaslatán áll, a melyen kell hogy álljon, még mikor a legenyhébb fegyvert, a gúnynak és az iróniának fegyverét használja is, már ezt a fegyvert be kell kötöznie, mint be szokták kötözni a vitőrnek a végét, midőn vivni tanulnak vele, hogy valami túlságosan ne sebezzen vele. (Élénk derültség a, jobboldalon. Sálijuk! Halljuk! bal­ról.) Mondom, nagyon kényelmes és nagyon köny­nyü dolog a papot támadni. De mindezt nem azért mondtam, hogy ne támadjanak, mert min­dig és mindenkivel szemben szívesen felveszem a keztyüt és állok elébe. (Zaj jobbról. Halljuk! Halljuk I) Biró Lajos: Nem a papot, hanem a kép­viselőt támadják! Elnök: Kérem, ne tessék közbeszólásokkal a szónokot folyton zavarni. (Halljuk! Halljuk!) Molnár János: Minthogy nem tudom, mit szólnak közbe a t. képviselő urak, nem reflektál­hatok a közbeszólásokra. (Halljuk ! Halljuk!) Ivánka Oszkár: Hogy nem a papot, hanem a képviselőt támadják! Molnár János: Ha ezt a kettőt el lehetne választani! Ha a pap csak mint képviselő beszélhetne, akkor majd másként vágna akár­hányszor vissza! A mi már most az én t. képviselőtársam­nak aposztrofálását, helyesebben felhívását illeti, arra én avval a kérdéssel felelhetnék, hogy hát a t. miniszterelnök ur mint pártvezér — mert azt mondják rólam, hogy én is az vagyok — fele­lőséget vállal-e mindazokért a czikkekért, a melyek a Nemzetben, a Budapesti Naplóban és más fél-, másfél-fertály és egész hivatalos lapok­ban megjelennek? (Derültség jobbfelöl. Helyes­lés a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem va­gyok szerkesztő! Molnár János: Csak tessék várni kérem! (Zaj jobb felöl. Halljuk! Halljuk! balról. Az elnök csenget.) Én sem vagyok sem szerkesztője, sem felelős, sem társszerkesztője, sem semmi­féle más szerkesztője annak a lapnak. Kubinyi György: Hiszen itt van a lapon! (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl. Ellenmondások a baloldalon.) Molnár János: Hiszen akkor Kubinyi kép­viselő ur olvasni sem tud, tessék csak elolvasni, mi van ott! Kubinyi György: Tulajdonos! (Zajos felkiál­tások a baloldalon: Hisz az más!) Molnár János: Az egészen más dolog. Igenis, erre akartam rátérni és azt mondani, hogy én sem szerkesztője, sem felelős szerkesztője, sem társszerkesztője, sem semmiféle szerkesztője, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom