Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-14

íí. országos ütés 190i november 22-én, pénteken. 153 Hogy e tekintetben felszólalok, csak képviselői kötelességemnek teszek eleget. Azt kiszem, ez mindnyájunknak kötelessége, még a ház legszerényebb tagjának is. Mert én tudom, hogy az egész Felvidéken el van terjedve a tót nemzetiségi agitáczió; tehát nemcsak Liptó és Turócz vármegyéket értem, a hol ez az agitáczió már évek óta tart, hanem Sáros megyét is, a mely vármegye eddig téliesen intakt volt, a hol erről sohasem volt szó, :.nost azonban vannak jelenségek, a melyek arra engednek következtetni, hogy a néppárti agitáczió itt is tért foglal és hogy a néppárt programmja nemcsak az egyházpolitikai törvények revízióját, hanem a tót nemzetiségi aspirácziók dédelgetését is felöleli. (Mozgás balfelöl.) Ezt tisztába fogjuk hozni, t. képviselőház. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon) fel fogom olvasni a czikkeket, a melyeket Molnár János t. képviselőtársam vagy szerkesztett, vagy a melyek az ő szerkesztése alatt levő lapokban jelentek meg. (Ellenmondás a baloldalon.) Ha Molnár János t. képviselő ur elvállalja ezekért a szavatosságot, akkor mindenesetre a t. képviselő ur és a néppárt egyes tagjai közt ellentét van, és a néppártnak csak hasznot akarok hajtani, ha ebben a tekintetben határozott nyilatkozatra adok alkalmat. (Helyeslés a jobboldalon.) Azért szólaltam fel, mert szólásra fel vannak irva néppárti szónokok és így alkalmuk lesz nekik, hogy ebben a tekintetben válaszoljanak és engem felvilágosítsanak. Meg méltóztatik engedni, hogy az egyik czikket egész terjedelmében olvassam föl, mert nem akarom magamat kitenni annak a vádnak, hogy egyes mondatok felolvasására azt mondják t. képviselőtársaim, hogy kivettem egyes dolgokat összefüggésükből. (Halljuk! Halljuk! a jobbés baloldalon.) A Krestán nevezetű lap 36. számában van egy czikk a lőcsei ünnepségek nagy jelentőségéről. Hozzá kell tennem, hogy a lőcsei ünnepségek jelentősége az, hogy Lőcsén híres búcsújáró kegyhely van, a hová évenkint 20—30.000 ember zarándokol. (Halljuk! Halljuk! a jobbés a baloldalon. Olvassa:) »Az embert egész természetszerűleg elfogja a kíváncsiság megtudni, honnan támad az a jelenség, hogy az a tót hivő nép oly óriási seregekben tódul a lőcsei kegyhelyre? Hiszen van sok más kegyhely is a Tótságban; hiszen talán az egész világon nem tüntetett ki az Úristen csodáival egy országot sem, egy népet sem annyira, mint azt épen a Tótsággal tenni kegyes volt; honnan van az hát, hogy épen csak Lőcse csábítja magához minden oldalról a zarándokokat? Ha az ember ezen kérdések fölött gondolkodik, kénytelen a mireánk nézve legörömteljesebb eredményre jutni. Mert az nyilvánvaló, hogy emberi erővel, rábeszéléssel, összecsőditéssel sohasem lehetett volna annyira felbuzditani a híveket, hogy minden katholikus tótnak imaszerű KÉPVH. NAF-LÓ. 1901 1906, I. KÖTET. óhajává váljék: csak egyszer látni ez életben a lőcsei hegyet! Én azt hiszem, hogy olvasóink közül egy sem akad, a ki az isteni gondviselés csodás erejében nem hinne, s azért gondolom, hogy mindnyájan fogjátok azokat a lőcsei ünnepségeket is az isteni gondviselés látható tényének betulajdonitani. »Hisz ez világos, hogy ha a népnek ezen Lőcsére való özönlését az emberi erőből kimagyarázni nem lehet, hogy akkor mindennek okát keresnünk kell az isteni gondviselésben, s különösen a bold. Szűz Máriának ezen szegény tót nép fölötti kegyes őrködésében. »Én bizton hiszem, hogy a lőcsei hegyen is találkozunk az Isten anyjának kegyes segítő jobbjával. S miért épen Lőcsén ? »Vájjon nem látjuk tulajdon szemeinkkel, hogy a felső Tótságban lakó véreinknek nyomorúsága a legijesztőbb ? Hiszen ott minden szertehull, pusztul: az elégedetlen nép itthagyja otthonát, világgá megy, reménye nélkül annnak, vájjon visszatér-e még egyszer arra a szülőhelyecskére, hol ősei fáradoztak, s a hol a tót családoknak ezrei aluszszák csöndes álmaikat! Jaj, szomorú látképet nyújtanak azok a szegény Szepes, Sáros, Zemplén, Abauj-Torna, Ung, Árva megyék! »Szegénység és megint csak szegénység. »De hiszen ez a föld sem volna oly nagyon szegény és terméketlen. Mások az okok, amelyek népünket idegen világba kergetik.« (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) És most kezdődik a punctum saliens. (Tovább olvas:) »S kergetik szüntelen: majd minden plébánián a hivek fele hiányzik. Hogy néz ki aztán az ilyen család, az ilyen község, a melyben épen a család feje, a község ereje hiányzik? »Bizony szomorú dolog ez! S mi az oka annak, hogy ez a mi népünk még mindig nem szűnik kivándorolni ?« Szószerint mondom a fordítást. »Mondtam, hogy nem a föld terméketlensége készteti őt világgá menni; hiszen van a világon sok számtalanszor nyomorultabb ország, s a nép azokon a maga módja szerint mégis csak megél. Hol rejlik tehát ennek az általános kivándorlásnak az oka? Nos, hol? csak ne legyünk vakok és süketek, az okot mi könnyen megtaláljuk. »Hát nem. látjátok — az Isten szerelmeért — hogy az a tót nép a keleti tájakon (Magyarországon) nem érzi magát otthonosnak, hogy mitsem lát maga körül, a mi benne azt az érzetet keltené, mintha ő rokonok között élne? Hiszen az otthoniasság érzete csak ott töltheti meg a szivet, a hol szeretet van! Nos hát — sajnos — a mi tót népünk keveset tud erről a szeretetről, sőt rossz néven veszik neki, ha merészkedik önmagát szeretni, szokásait, nyelvét, haladását, boldogulását. Sajnos, mérhetetlen azon világi és egyházi uraknak száma, kik ennek a népnek a nyelvét idegennek tartják, szokásait, boldogulása iránti vállalatait hasonlóképen ide20