Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-12

118 12. országos ülés 1901 november 19-én, kedden. Tisztelt képviselőház! A trónbeszédnek és a válaszfelirati javaslatnak az ujonczjutalékra vonatkozó részéből, de különösen azokból a hazafias lendületű, nagy szavakból egészen bizonyosan azt olvasom ki, hogy a hadügyi kormány az ujonczjutaléknak tetemes felemelését és igy a hadi budgettel az országnak ujabb igen nagy niegterheltetését szándékolja. (Uyy van! a szélsőbaloldalon.) Egy állam sem mellőzheti a saját erejéről való gondoskodást: »az állam biztonságának és állásának legfőbb biztositéka saját erejében fekszik.« (Uyy van ! a szélsobaloldalon.)Aranyszavak, proklamál ása ez a nemzeti hadseregnek: ez az, a mit mi állítunk ; egy állam sem mellőzheti a saját erejéről való gondoskodást. Ez az, a mit mi hirdetünk, hogy az állam biztonságának és állásának legfőbb biztositéka a saját erejében rejlik. Igen, a saját erejében és nem más erejében. Mi is ezt kivánjuk és azért követeljük az önálló magyar hadsereget, (Igaz! Ügy van! a szélsobaloldalon) mert képeseknek érezzük magunkat arra, hogy ezt az ezeréves Magyarországot meg is tudjuk oltalmazni. A magyar nemzet a maga egészében mint egy világhírű nemzeti hadsereg, mint egyetlen hadi szervezet foglalta el, tartotta meg. oltalmazta meg ezt az országot s ezt akarjuk továbbra is. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azok az idegen elemek, melyek ma a hadsereget kezükben tartják, melyek népünk fiait csatába akarják vezetni, nem védték ezt az országot soha, sőt megakadályozták mindenkor a magyart abban, hogy ne tudjon megszabadulni ellenségeitől. Hagyták elsenyvedni a magyart addig, mig elpusztul annyira, hogy nyakát ujabb igába legyen kénytelen hajtani. (lyaz! Uyy van! a szélsobaloldalon.) Ez a történelem igazsága. És mikor megtisztították az országot, nem nekünk tették, de maguknak. A kipusztult részeket betelepítették mindenféle náczióval, éket vertek a nemzet testébe, hagyták tönkremenni a magyart, hogy idegennel népesítsék be az ország rónáit, kalásztermő Kánaánját. Mikor mindez nem sikerült, mikor az őserő győzött és mikor a kedvelt hivek mind cserben hagyták a dinasztiát, akkor ismét édes gyermek lett a magyar. Siró gyermekkel, gyászruhában, a sszonyi könynyel lopták vissza a nemzet testébe a lelket, hogy a világtörténet legremekebb jelenete egyikét állítsák elő, mikor a »moriamur«-ban adott kifejezést a múltra fátyolt borító nemzet határtalan nagylelkűsége. Tudjuk, mi volt a hála érte. Mintha kisebb kiadásban újra ezt látnám ismétlődni a hazafiságra és bölcseségre való hivatkozásban, mikor a hatalmi állásában megingott, tekintélyét vesztett kormányzati rendszernek téves utón bolyongó tanácsosai ujabb terhet akarnak rakni az összeroskadt nemzet vállaira a hadi-létszám felemelésével. Vérünket és életünket kérik nagy állami érdekek hangoztatása mellett idegen hadsereg számára, melynek szelleme és berendezése egyenes megtagadása a magyar nemzeti államnak, (lyaz! Uyy van! a szélsobaloldalon) a mely a nemzet anyagi erejének romlásával nőtt hiába nagygyá és pedig kérik olyan szavakkal, hogy az állam biztonságának és állásának legfőbb biztositéka a saját erejében fekszik! Mi ez, ha nem a legnagyobb képmutatás? Mert ha igaz akar lenni a mondás, akkor állítsák fel az önálló magyar hadsereget vagy tegyék nagygyá és önállóvá a honvédséget, ha j>edig ezt tenni nem akarják, akkor ne kérjenek tőlünk a k. und k, Arniee számára semmit, mert önálló nemzeti mivoltunk megtagadása nélkül annak számára sem pénzünkkel sem vérünkkel nem adózhatunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A nemzet erejét felülmúló e hadsereg abból az időből származik, mikor a hadsereg nem volt egy a nemzettel; annak a rendszernek szülötte, mely a hadsereget mint egy különálló, a nemzetek felett álló élettelen gépezetet tartotta a dinasztia szolgálatában. Ezt a hadsereget a külföldi példátlan fegyverkezés láza növelte meg és, ennek a költségei tették tönkre közgazdasági szervezetünket. Most, mikor nem hadseregek hadseregek ellen, hanem nemzetek és fajierők küzdenek egym ahhoz, hogy ez ellen védekezni tudjunk, hatalmas fegyverekre és lelkes hazafiakra van szükség. De az osztrák ármádia nem a nemzeti élet talajából sarjadozott ki, élettelen gépezet maradt s az ma is. (Igaz! Uyy van! a szélsobaloldalon.) A kipusztíthatatlan erős szerves nemzeti erőkkel szemben a kor szellemétől mindég elzárkózott; a nemzeti erő fegyverével szemben ugy áll most, mint hajdan nagy csatái előtt, mikor a fegyverek tökéletessége dolgában egyként hátramaradt és soha sem akarta elhinni, hogy az ellensége fegyvere jobb, mig alaposan meg nem verték. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Vereségeket ki lehetett heverni azzal a bizonyos hagyományos szerencsével, de most, a midőn több évszázados fejlődés után a nemzetek küzdelme végső csatájához fog érni, bekövetkezhetik ily viszonyok fentartása mellett az utolsó csatavesztés és azután a korhadt alkotmány összedűl tében maga alá temetheti a dinasztiát, Magyarországot is. (Igaz! Uyy van! a szélsobaloldalon.) Ennyit azokról, a mik a javaslatban benne vannak. Sokkal többet tudnék mondani azokról, a mik a javaslatból hiányzanak, (Halljuk!) de csak egyet említek meg aincs egy szó sem benne a magyar királyi udvartartásról. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Annak idején két hatalmas, maradandó becsű épületet emeltek, illetőleg azok építését megkezdték; egyiket a nemzet törvényhozása, a másikat a király számára, mintegy annak jelképezésére, hogy a király és nemzet együtt alkotják az államot. Mind a két épület befejezéséhez közeledik. Mig az uj parlamentről szó van, addig a királyi udvartartásról teljesen hallgat a javaslat. Hát ez a nemzet soha sem lesz arra méltó és érdemes, hogy a magyar király, a magyar udvarával Budavárában a magyar