Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-11

94 11. országos ülés 1901 november 18-án, hétfon. most már engem szóhoz jutni engedni, annyival is inkább, mert én ártatlan vagyok ebben az egész jelenetben és tudomásom szerint nem adtam reá okot, nem is értettem a közbeszólást. (Halljuk! Halljuk!) Most már átmegyek arra, hogy Rakovszky képviselő ur abban a beszédében, a melyet én két részre osztok, egy személyesre és nem személyesre, azt a komplikácziót, a melynek előidézésében neki kedve telik, elő birta-e csakugyan idézni vagy sem ? Mielőtt a személyes részre áttérnék, a nem személyessel végzek, (Halljuk! Halljuk!) Ez a nem személyes rész a német szövetség kérdésének a fejtegetése. (Halljuk! Halljuk! Zaj a jobboldalon. Elnök csenget. Félkiáltások a szélsöbaloldalon: Csendet kérünk a túloldalon!) Mielőtt megkezdeném, csak közbevetőleg egyre kell válaszolnom, a mivel, mint legcsattanósabbal a t. képviselő ur a múlt alkalommal beszédjét végezte és a mihez t. barátom, Beöthy Ákos mai beszédében szintén hozzájárult. (Halljuk ! Halljuk!) Rakovszky István t. képeiselő ur azt mondja, hogy a trónbeszédből hiányzik valami, az t. i., hogy a trónbeszéd felhívná a nemzet figyelmét arra, hogy történt vagy akart történni egy merénylet az alkotmány ellen és hogy ezt a kérdést tisztába kellene hozni. 0 igy állítja fel a tételt, s azután következtetéseket is von le, hogy t. i. hogyan ülhetnek e kabinetben, a melynek élén én állok, oly miniszterek is, a kik ebben az u. n. alkotmány elleni merényletben részt vettek — a mint ő mondja és a mint ehhez t. barátom Beöthy Ákos azután hozzá csatlakozott — a mikor ez meg is volt irva a Neue Preie Presseben és azóta czáfolatot nem talált. Hát engedelmet kérek, én a Neue Ereié Pressét nagyon tisztelem. Igen kiváló, nagy világlajmak tartom és sokkal régebben olvasom, mint a t. urak odaát a túloldalon. De azt már nem írom alá, hogy azért, mert valami a Neue Preie Presseben megjelent, még pedig ott is okoskodás formájában, a sorok között, a czikkirónak fejtegetésében, nem pedig, mint pozitív tény, vagy mint állítás, hogy ez azért magában véve igaz, vagy olyan dolog lenne, a mely csak bizonyításra szorul, de bir a valószínűség karakterével. A mi pedig a czáfolatot illeti, én akkor, a midőn ezt a kérdést először hozták ide a házba, felkeltem és kijelentettem a magam részéről a következőket (olvassa): »Minthogy semmiféle adat arra vonatkozólag nincsen és én ez állítást egészen képtelen és lehetetlen dolognak tartom..« Ezt mondottam akkor, és pedig mondottam teljes meggyőződéssel, egész ei'ővel és teljes hangsúlyozással. Azt mondtam, hogy én az illető ügyet levétetni kérem a najúrendről és a kérvényt, a melyről szó volt, nem kell a kérvényi bizottsághoz utasítani. A mit én akkor mondottam, azt mondom most is és semmivel sem többet. Mert többet nem lehet mondani a dologról, a mely nézetem szerint nem exisztál, nem exisz tálhatott, ki volt zárva, lehetetlen, képtelen volt. És épen azért ez a vád, és az ahhoz fűzött következtetések a dolog természete szerint az én kollégáimra ós t. barátaimra vonatkozólag maguktól elesnek és magukban semmivé lesznek. (Helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky István t. képviselőtársam nagyon megkritizálta a trónbeszédnek a külügyi viszonyokra vonatkozó j>asszusát. T. barátom azt mondja, hogy a trónbeszéd három sorban epochális igazságokat mond, és hogy hát mi ez, micsoda bánásmód a képviselőházzal és az országgyűléssel, hogy erről ily röviden nyilatkozik a trónbeszéd? Hát az igaz, hogy az ő felfogása szerint epochális modorban ez a trónbeszéd nem beszél; — mert a mint az utolsó beszédjéből láttam, — ő egyenesen követelte, hogy ezen dolgokról miért nem így szól a trónbeszéd, ő t. i. epochálisabbnak tartotta volna, hogyha a hallei studiózusoknak dolgairól, az afféle Alldeutsche Vereinok működéséről, vagy pedig egyik-másik meghibbant velejü német tudósnak könyvéről mondtunk volna a trónbeszédben véleményt. (Élénk derültség a jobboldalon. Ellenmondások balfelöl.) Kérem, azon három rövid sor olyan sokat mond, hogy én azt kívánom a monarchiának és azt kívánom az országnak, hogy a trónbeszód mindég és mindég csak azt hangoztathassa, hogy benső viszonyunk szövetségeseinkkel fennáll és minden hatalommal jó viszonyban^ vagyunk, s hogy a béke áldásait élvezhetjük. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Á képviselő urnak különösen veres posztó, a mitől húzódik és a mitől megbokrosodik, a szövetségeseink közötti ezen benső viszonynak hangsúlyozása, különösen pedig — a mint kifejtette, ámbár szeretetének áradozását Olaszország felé sem láttam terjedni — (Derültség jobbfelöl) Németország az, a melyet érzelmeinek benső melegéből meglehetősen kizár, ámbár azt mondja: »En a hármasszövetségnek bive vagyok, de . . ,« (Felkiáltások a jobboldalon: Melyik hármasszövetségnék?) Hát, t. ház, a hármasszövetség hivéül odaállítani magát és ugy bánni evvel a hármasszövetséggel, mint a t. képviselő ur elbánt vele, hát ez epochális modor lehet, (Elénk derültség és tetszés a jobboldalon) az igaz, hanem én ebből a modorból és ilyen támogatásból és hűségből a képviselő ur részéről nem kérek. Mert, ha igy bánik el azokkal, a kiket szeret, nohát hogy bánik el akkor másokkal? (Zajos tetszés jobbfelöl.) Hanem hát én felveszem a kérdést egész röviden, nehogy a képviselő ur azt mondja, hogy én ezen kényes dolgok elől ki akarok térni. Hát, képviselő úrral, ellenkezőleg azt vallom, hogy ennek a monarchiának és abban Magyarországnak érdekében van a benső szövetségi viszony Németországgal ós Olaszországgal, a mint Németországnak és Olaszországnak is nagy érdeke ez a szövetség. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Val-