Képviselőházi napló, 1896. XXXVII. kötet • 1901. szeptember 3–szeptember 5.

Ülésnapok - 1896-727

8 727. országos ülés 1901. szeptember 3-án, kedden. niillik a vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról szóló törvényjavaslatot. De ezt a törvényjavaslatot fontosnak tartom, az mélyen belehat a közigazgatási egész rendszerbe és nem akarnám magamat annak a vádnak kitenni, mintha én az országgyűlés legutolsó napjaiban ennek a törvénynek keresztülerőszakolásával akarnám ezt a reformot megcsinálni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Azért ennek a törvényjavaslatnak tárgyalását nem kérem ; annak idejében majd az a kormány, a mely általában erről a. helyről előterjesztéseket tesz a választások után, gondoskodni fog ennek a kérdésnek az elintézéséről. Kérem tehát a. t. képviselőházat, méltóztassék addig is, míg erről a képviselőház hivatalos iratban értesítést nyer, ezen szóbeli értesítésemet kegyesen tudomásul venni ós a ház napirendjét a legközelebbi napokban az indítványozott módon megállapítani. (Helyeslés.) Elnök : Kiván-e valaki a kérdéshez szólani? (Nem!) Ha nem, kimondom, hogy a ház legközelebbi ülését a holnapi napon délelőtt 10 órakor tartja,, annak napirendjére kitűzi a miniszterelnök átiratát a közösügyi kiadásokhoz való hozzájárulási arányra vonatkozó királyi döntés tárgyában és a. mennyiben ez befejeztetnék, azután a kórvényi bizottságnak több kérvényre és feliratra, vonatkozó jelentését. Most már áttérünk napirend szerint Molnár Józsiás képviselő két interpelláczicrjának előterjesztésére. (Nagy zaj!) Csendet kérek t. ház. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbalon: Öt perezet kérünk.) Az ülést tehát öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Molnár Józsiás: T. ház! (Halljuk!) Máivolt alkalmam máskor is a. t. ház nagybecsű ügyeimét felhívni arra a fontos misszióra, melyet a székelység hazánk keleti határán betölt és kifejezést adni azon hitem- és meggyőződésemnek, hogy a székelység hiányában Erdélynek még magyar jellege is megszűnnék. Már pedig Erdély magyar jellege nélkül, csak idő kérdése lenne, hogy mikor veszne el hazánknak e szép része, védbástyája is a magyar államra nézve. A székelység e fontos hivatása daczára, mégis, ha visszapillantunk a székelyföld utolsó 33 évének eseményeire, azt látjuk, hogy alkotmányos életünk visszaállítása óta, egyik csapás a másik után sújtja a székelységet. Nem mondom: rosszakarat, hanem a kellő figyelem hiánya miatt. (Űgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A kellő gondosság hiányából származott káros intézkedések nevezetesebbjeiből néhányat ezúttal is bátor leszek felsorolni. (Halljuk! Halljuk !) Az abszolút uralom egész tartama alatt a székelyföld minden részén kellő számú katonaság volt állandóan elhelyezve, mely körülmény igen természetesen az ottani gazdasági viszonyokra nagyon kedvező befolyással volt. Alig történt meg azonban 1867-ben a kiegyezés, az összes katonaságot kivonták a székelyföldről ós Erdély déli részére, az úgynevezett szászföldre, illetőleg Brassó és Szeben vidékére helyezték át. Hogy már magában ez a tény pénzügyi szempontból nagyon káros volt a székelységre, azt senki kétségbe sem vonhatja. Később a magyar kormány vámháborút provokált Romániával ós ezáltal, a, nélkül, hogy sikerült volna legalább bár a magyar mezőgazdaság érdekeit a román versenytől megvédeni, csaknem teljesen tönkretétetett Erdély keleti részének addig szépen virágzott és nagyfejlettségű ipara. (Zaj jobbfelöl.) A vámháború óta Erdély keleti részéből csak iparosok, műhelyek ós gyárak voltak szállíthatók Romániába, ily módon sikerült is rövid idő alatt Romániát oly kifejlett iparhoz juttatni, a milyenhez a mi iparosaink nélkül talán egy század múlva sem juthatott volna. És a mialatt mi Romániába, csak iparost és gyárakat szállíthattunk, addig is a román búzakikészítési eljárás vagy őrlési eljárás czímén, a román marha Szerbián keresztül úgy özönlött be hozzánk, mintha Romániával ós az egész világgal a, legbarátságosabb vámszerződésben éltünk volna. Különbség legfeljebb csak annyi volt, hogy a román marhákat a vámháború előtti időben nagyobbára a székely marhakereskedők szállították s így a közvetítő haszon is az ő javukra esett, tehát a székely vagyonosodást mozdította elő, míg a vámháború után a román marha közvetítése csak a szerb marhakereskedőknek használhatott. Később kiépítették az erdélyi vasutakat is. De hogyan!? Úgy, hogy egy hatalmas úrnak állítólag a Székelyföldön szenvedett bukása miatt, a Székelyföldről Erdély keleti kereskedelmének útja is teljesen eltereltetett. Ez a tény egymagában oly nagy csapás volt a székelységre, a milyennel semmiféle hibáért nem lett volna szabad a székelyeket sújtani, mert ez nemcsak a jelenlegi, hanem a jövő nemzedékre is igen nagy büntetés. Közös vámterületen a Romániából kiszorított iparunk itthon sem volt védelmezhető,