Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-725

450 Í25. országos ülés 1901. jniiius 28-án. pénteken. zottság tegyen javaslatot a síremlék mikénti felállítására nézve. A középítósi bizottság azt a javaslatot tette, hogy pályázatot kell kiírni a síremlék terveire nézve, a mely pályázat nyilvános legyen. Mielőtt azonban a pályázat kiiratik, miután díszes síremlékről van szó, a pályázat feltételeinek megállapítása, a feltételek és a tervrajzok közöltessenek azokkal a hatóságokkal és testületekkel, a melyek hivatva vannak a zsűritagokat kinevezni a beérkezendő pályaművek megbirálására. Ez is megtörtént, A mikor ez is megtörtónt, akkor az építési bizottság ezt bejelentette a városi közgyűlésnek és a városi közgyűlés megbírálta, felülvizsgálta, megállapította és elfogadta a pályázati ós hirdetési feltóteleket, s utasította a tanácsot, hogy ezt a pályázatot irja ki, a mi meg is törtónt. A pályázat itt van a kezeim között. Nem tudom, szükséges-e, de azt hiszem, nem szükséges ezen pályázati feltótelek tartalmának az ismertetése. Megvannak mindazon feltótelek, a melyek lehetőleg biztosítják azt, hogy a síremlék, a melyet elsősorban kórt a bizottság a várostól felállítani, megfeleljen minden igénynek és minden tekintetnek. A pályázat október 25-én jár le, addig nyújthatók be a pályaművek. Akkor lesz a főváros abban a helyzetben, hogy e kérdésben a további intézkedéseket megtegye, s a síremlék felállítása tárgyában intézkedjék ós csak azután lesz a főváros abban a helyzetben, hogy megítélhesse, mennyi pénz áll rendelkezésére az emlókszobor felállítására, addig nem. Ez az ügyállás egészen egyszerűen, de teljes valóságában. Én azt gondolom, hogy ebben a szükséges felvilágosításokat és választ megadtam a t. képviselő úrnak, és azért kérem a, t. házat, hogy azt tudomásul A^enni kegyeskedjék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Rátkay László képviselő urat illeti a szó. Rátkay László: T. képviselőház! Mielőtt a t. miniszterelnök úr adott válaszának érdembeli részére feleletet adnék, engedje meg a t. ház, hogy a válaszadásnak külső körülményeire tegyek egy-két megjegyzést. A házszabályok értelmében 30 nap alatt kötelesek a miniszterek felelni. A t. miniszterelnök úr ebben a kérdésben egy óv után felel, tehát a házszabályok adta jogokat nagyon is kiélvezte. De másrészről, t. képviselőház, bizonyos előzókenysógi megállapodás volt ebben a házban a képviselők ós miniszterek között, a mely szerint a miniszterek előzetesen is tájékozták a képviselőket az adandó válaszokra nézve. Ebben az előzékenységben — hogy adandó válaszáról tájékoztatott volna, — engem nem részesített a miniszterelnök úr! Magam részéről egyénileg nem is veszem rossz néven a t. miniszterelnök úrtól ezt, legalább abban a kedvező ós kellemes helyzetben vagyok, hogy nincs mit megköszönni. De a t. miniszterelnök túrnak a kérdésnél nem engem kellett volna tekintenie. Nem az én személyemet. Az a hosszú hallgatása nem engem sért, t. miniszterelnök úr, hanem azt a kérdést, a mely hátam megett áll (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a mely kérdésre nézve bátran és minden dicsekvés nélkül elmondhatom, t. miniszterelnök úr, hogy nem magam állok, hanem választ várnak a magyar polgárok százezrei, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon-.) várják a feleletet (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) talán milliók. És nagyon nagy szerencsétlenség volna., ha nem milliók! De lássuk a választ! A t. miniszterelnök úr, mint belügyminiszter egészen hivatalos álláspontra helyezkedik. Nem elég a begyűlt pénz ma még arra, hogy Kossuth Lajos emlékének szobor legyen felállítva, tehát majd csak síremléket állítunk. Ez a, tényállás, így előadva, t. miniszterelnök úr, nem egészen hű, mert a, nemzethez annak idején a felszólítás nem úgy lett intézve, hogy Kossuth Lajosnak síremlékére adakozzék, hanem a. felhívás Kossuth Lajos emlékére emelendő szoborra kérte az adakozást! (Úgy van! Úgy van ! Felkiáltások a szélső baloldalon: Ettől félnek!) De feltéve, t. miniszterelnök úr, hogy az a. bizottság, a, mely a gyűjtést eszközülte, csakugyan ilyen utasítással adta át a pénzt a fővárosnak, feltéve, hogy a főváros ekként határozott és letétbe helyezte a pénzt. Mi akkor a teendő ? És itt van az eltérés, t. miniszterelnök úr, az én felfogásom és az önök felfogása között. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Önök azt mondják, miután a pénz még nem elég, meg fogjuk várni, míg elegendő lesz és akkor állítjuk fel Kossuth Lajos emlékének a szobrot. Hát, t. miniszterelnök úr, kezdeményezési joga nincs a magyar kormánynak? Vagy a mi törvénytárunk nem mutatja-e azt, hogy nagyjamknak emléke megörökítésénél akár minő politikai álláshoz tartoztak is, akkor, midőn a halál bekövetkezett, nem vizsgálva a politikai állást, csak a nagy embert néztük és láttuk, a kinek szive a hazáért dobogott, a ki a hazának szolgálatot tett és ez a párt mindig ellenmondás nélkül hozzájárult ahhoz, hogjT- a nemzet filléreiből a kormány kezdeményezésére emlék felállítva legyen! Ott van Deák Ferencz emléke, ott van grőf Andrássy Gyula emléke. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérdem én a t. miniszterelnök urat, miért nem akar, mért nem él a kormány itt