Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-722

346 722. országos ülés 1901. június 22-én, szombaton. csak azután legyen a büntetés szabadságvesztésre átváltoztatva végrehajtható. Én előrebocsátom, hogy ez az eseteknek mégis csak csekélyebb számában fog bekövetkezni és így a gyakorlati értéket — gyakorlati érték alatt értem az adminisztráczió egyszerűsítését — nem veszélyezteti ez a módosítás. De a miniszterelnök urat esetleg aggodalomba ejtheti az, hogy, hiszen kérem mikor én már annyira gondoskodom, hogy a kézbesítésnél kitaníttassék az illető fél, hogy a kézbesítésnél ellenmondást adhat be, akkor én már eleget tettem és volenti non fit injuria. T. képviselőház és mélyen tisztelt miniszterelnök úr! Engedjék meg, hogy ón az életből merítve, erre a dologra két konkrét példával — mindkettő eléggé mulatságos — felelhessek a t. miniszterelnök úrnak és a t. háznak. Itt az életről, az emberekről, azoknak gondolkozásmódjáról és szokásairól van szó. Azt hiszi a t. miniszterelnök úr, hogy a magyar ember, különösen értem a magyar parasztot, a földmívest, az ilyen kitanításra ad valamités hogy hisz is benne ? Hát, t. képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy két dolgot elmondjak. Egyszer a veszprémi törvényszék előtt hosszabb tanácskozás után egy vádlottat 15 évi fegyházra Ítélték el. Az elnök, úgy látszik, más nézeten volt, vagy ártatlannak hitte azt a vádlottat, vagy legalább súlyosnak a büntetést. Mikor kihirdette az ítéletet, azt mondja •a vádlottnak : »Appellál-e ez ellen az Ítélet ellen ?« »Nem appellálok én, uram!« Erre elkezdi az elnök őt kapaczitálni : »Hát apjoelláljon, barátom; hiszen hátha a jóságos királyi ítélőtábla leszállítja majd ezt a nagy büntetést? »Nem appellálok ón, uram!« Erre azt mondja az elnök: »De appelláljon barátom, hisz nem kóstál semmit!* Erre azt mondja a vádlott: »No nagyságos uram, ha nem kóstál semmit, nem is ér az akkor semmit.« (Derültség.) Ez az egyik eset; itt pedig tizenöt évi fegyházról volt szó? tanítgatta őt az elnök, hogy appelláljon és mégsem appellált, mert a magyar dacz njnlatkozott meg benne. Most mondok egy másik példát. Ez nem magyar ember, ez sváb volt. Ott voltam ezelőtt húsz évvel a tárgyaláson, a melyen ez az eset törtónt. Bepereltek egy svábot 300 forint erejéig. Elment a jegyzőhöz. Azt mondja neki: »Herr Notär, da hab' ich a Klag'!« Azt kérdezi tőle a jegyző: »San's schuldig?« »Ja!« »AIso was wollens denn ?» »Ja zahlen möcht' ich halt nit!« »Hát da gehn's zum Richter und appelliren's!« Azt mondja neki, hogy menjen a biróhoz ós appelláljon, akkor elhúzhatja a pert. Eljön a sváb a tárgyalásra. Azt kérdezi tőle a járásbiró: »Wie heissen's?« »So und so !« »Haben's die Obligationen unterschrieben ?« »Ich appellire !« » Habén's das Greld bekommen?* »Ich appellire.« (Derültség.) »Sind Sie schuldig?« »Ich appellire!« Erre a birő meghozza az ítéletet és marasztalja őt az összeg nyolcz nap alatt való megfizetésében. Azt mondja neki: »Hát Michel, jetzt san's verhalten, binnen acht Tagén zu zahlen. Wollen's appelliren?« »Na ich dank' sehr, jetzt hab'i' schon g'nug appellirt!« (Élénk derültség.) így vagyunk hát a ki tanítások-tekintetében. Már most méltóztassék azt venni, hogy az a büntető parancs, a melyet az a jegyző kézbesít, sokféle érzelmekkel fogadtatik ám. Mihelyest az a paraszt olyan ember, a ki a jegyzővel nem jó viszonyban van, mesélhet annak az a jegyző, a mit akar; oda se hallgat ós épen azért nem teszi azt, a mit a jegyző mond neki, mert a jegyző mondja. Mindezekben, azt hiszem, elég világosan demonstráltam, hogy az a kézbesítésnél való kitanítás nem olyan rettentő panaczea, hanem szívesen elismerem, hogy jóindulattal kezelt és jó szándékkal előterjesztett módosítás. Mindezek után ón, a kit semmi más sem vezet a világon, mint az, hog3

7 a személyes szabadság értéke Magyarországon ne csökkentessék, és hogy, ha már jogvédelem és egyéb biztosítékok nélkül megadjuk a polgároknak a büntető parancs által való sujtását, legalább a szabadságvesztés tekintetében kössük ki magunknak azt : hogy ha pedig a büntetés szabadságvesztésre alakítandó át, ez csak tárgyaláson legyen kimondható. Mindezek után, mondom, előrebocsátva azt. hogy a miniszterelnök úr módosítása nem teszi feleslegessé módosításomat, mert a t. miniszterelnök úr csak a 19. §. első részére ajánl egy módosítást, a melyet én a magam részéről elfogadok és tisztelettel honorálok, a 19. §-hoz a következő módosítást ajánlom azon kivül, a melyet a t. miniszterelnök úr proponált, úgy, hogy tehát az én módosításom külön lesz felteendő azon kivűl, a melyet a t. miniszterelnök úr már benyújtott: A 19. §. első bekezdésének ezen szava után: »kóri« tétessék: »vagy ha a büntető parancsban kiszabott pénzbüntetés szabadságvesztésre való átváltoztatásának szüksége merül fel, a büntetés végrehajtása előtt.« Mert az. hogy »a büntetés végrehajtása előtt« rendelendő tárgyalás fenforog azon esetekben is, a melyekben pénzbüntetést szab ki a törvény ; az tehát minden körülmények között beteendő, tudniillik hogyha reasszumálásról van szó, vagy tárgyalás kitűzésének szüksége forog fenn. Módosításomat tehát azon jó szándékkal aján-