Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-693

26 (!!t:5. országos ülés 1901. április 19-én, pénteken. Áttérve magára, a törvényjavaslatra, azt tapasztaltam, hogy ez a törvényjavaslat nagyon sokszor — nagyon ritkán pro, annál többször kontra, — minden irányban rneg lett világítva. A produczenseknek, a vállalkozóknak, a kereskedő világnak érdekeit felhozták, de legkevésbbé érintették az Adria, saját alkalmazottjainak sorsát. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Pedig igen figyelemre méltó tünetek vannak ottan is. Magára a törvényjavaslatra az argumentumoknak egy olyan halmazát hallottul? itten rázudítani, — a melylyel szemben sem a t. miniszter úr, sem a kormánypártból senki nem tudott ellenérvet találni, — ágy, hogy új argumentumot csakugyan igen nehéz felhozni. De azért egyes kisebb illusztrácziókkal talán mégis szolgálhatok, hogy még szimpatikusabbá tegyem a magyar képviselőház és ország előtt ezt az Adria-társulatot. Fel akarom említem, hogyan bánnak az Adriánál az alkalmazottakkal és hogyan gondoskodnak különösen az alkalmazottak élelmezéséről. (Halljuk! Ralijuk! balfelől.) Rakovszky István: Ez érdekes! Meszlény Pál: Ki akarom mutatni, hogy még ezen a réven is némi nyereséget akar biztosítani magának ez a gazdag, hatalmas társulat. (Mozgás a bal- és szélső hal oldalon.) A dolog úgy áll, hogy eleinte, akkor, a mikor az Adria-társulat életbelépett, szerveződött, maga az igazgatóság látta, el élelmiszerekkel a, legénységet. De miután ez némi nehézséggel járt, az egyes hajóparancsokokat bizták meg ezzel. Belekerült ugyanis egy embernek az élelmezése naponként átlag körülbelül 50—60 krajczárba, a tiszteké pedig 1 forint 50 krajczárba, s akkor először is egy vállalkozónak adták ezt át Fiúméban, a ki az adagokat legényenként, fejenként 53 krajczárért szállította. De miután a kikötőkben, a melyeket a hajók érintettek, a parancsnokok kötelesek friss húst adni, hát a parancsnokok gondoskodtak a friss húsról ós erről külön elszámolásuk volt az illető fiumei czéggel. A vége a dolognak az lett, hogy a fiumei ezóg belebukott ebbe, a kapitányok ezt a, folytonos elszámolást és felelősséget még egy czéggel szemben sem tudták elviselni, ós ekkor megszűnt ez a viszony. A társulat ekkor rákényszerítette a hajóparancsnokokat, hogy ők 50 krajezár parisaiéért lássák el a legénységet élelmiszerekkel. (Zaj balfelöl.) Rakovszky István: l4°/o-ot fizet a társaság! (Zaj.) Meszlény Pál: Legényenként, fejenként számítani kellett fél kilogramm húst, Vio liter bort. azonfelül az élelmezésre szükséges zöldségeket, kávét ós 3

/4 kilogramm kenyeret. A parancsnokok azt mondották, hogy ez nagyon súlyos, ezért az összegért ők a szükségletet nem állíthatják elő, annál kevésbbé, mert a húsárak azokban a kikötőkben, a melyeket érintettek, olyanok voltak, hogy ebből az 50 krajczárból ők azt egyáltalában elő nem teremthették, így többek között —- hogy egyes húsárakat felemlítsek — Marseilleben a legalsóbbrendű hús ára 1 frank 20 czentime, vagyis 60 krajezár. az olasz kikötőkben 1 frank 50 centimé, sőt némely helyütt 2 frank. Most már el lehet gondolni, hogy az angol kikötőkben, a hol az árak még drágábbak, mennyibe kerül egy kiló hús. A hajóparancsnokok tehát tiltakoztak ez ellen, de ekkor az elé az alternatíva elé állították őket, hogy »Friss Vogel, oder stirb*, vagy fizesd a magadéból, vagy hagyd ott az állásodat. Nem állott tehát előttük más út, mint vagy az, hogy ott hagyják az állásukat, vagy pedig, hogy azt a többletet, a mennyivel többe került a legénység élelmezése, saját, nem nag}' fizetésükből pótolják, a minek folytán egy olyan hajóparancsnoknak 150 forintnyi fizetése, a ki járatokra volt kommandirozva. körülbelül 120 forintra devalválódott. Tehát ez sem ment és ekkor az igazgatóság megint kezébe vette a dolgot ós maga állított fel élelmezési raktárakat. Ezekből a raktárakból voltak azután kénytelenek a parancsnokok megvenni az élelmi czikkeket, még pedig olyan drágán, a mennyiért megkapták volna akármelyik kereskedőnél is. Ez ellen mozgalom indult meg épen a, fiumei kereskedők részéről és ennek a mozgalomnak nem tudott ellenállani az igazgatóság, de a mellett még a legénység elégedetlensége is igen nagy mérveket öltött és ekkor ismét ezt a harmadik állapotot léptették életbe, hogy tudniillik a tiszteknek kell ellátni az etapeokkal a legénységet. Tehát a mit a kereskedők nyertek volna Fiumében, még azt is maga a gazdag társulat rakta zsebre. De hogy különben is mennyi mindenféle más előnyei vannak a társaságnak, azt szépen lehet illusztrálni a következő ténynyel. Tudvalévő dolog, hogy az európai művelt népeknek kikötőjében mindenütt, ha egy hajó befut, azt egy révkalauz viszi be, a kinek bizonyos illetéket kell fizetni. Egyedül csak Olaszország az, a mely megengedi, hog3' az egyes hajók befuthassanak a kikötőkbe a nélkül, hogy révkalauzt használnának, de révkalauzok azért az összes olaszországi kikötőkben is vannak. Az összes külföldi nagy hajótársulatok kötelezik hajóikat, hogy Olaszországban is a révkalauzt felhasználják. Az Adria pedig egyenesen megtiltja nekik, daczára, annak, hogy