Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-704

276 704. országos ülés 1901. május 7-én, kedden. ha törvényes téren akarunk maradni, számolnunk is kell. Láttuk tehát a fejleményeket. Az 1868 : XXX. törvényczikk 66. §-át a magyar ország * gyűlés egész jóhiszeműleg alkotta meg, a mely körülményt igazolja az ezen törvény alapján kiküldött fiumei 1869-iki regnikoláris deputácziónak, a melynek tagjai magyar részről gróf Majláth Antal elnök, Csengery Antal, Deák Ferencz és Horváth Mihály voltak, a magyar képviselőházhoz ben3aíjtott jelentése is. Itt nyíltan megmondják, hogy a magyar küldöttség bizalma kezdett megrendülni a horvátok magatartása miatt ós elcsüggedve a küldöttség kárbaveszettnek volt hajlandó tekinteni mind azt az áldozatot, melyet az anyaország az 1868 : XXX. törvénj-czikk alkotásakor a horvát országos küldöttség óhajához képest elvállalt; a nagymérvű függetlenítóst, a pénzügyi terheket, szóval mindazt, a minek viszonzása fejében, mint annak idején remónylettók, önként 'meg fog hajolni a társország a magyar nemzet jogos igényei előtt. Vagyis tehát ez a jelentés, a melynek a fent hivatkozott tagok, köztük Deák Ferencz is alá voh irva, nyíltan bevallja, hogy nem képzelték azt, hogy a magyar nemzetnek Fűiméhez való jogos igényeit •— a magyar részről Horvátországgal szemben tett nagymérvű áldozatokra tekintettel, Horvátország ne respektálja. Balul számítottak : a magyar nemzet gavallóriáját pénzben és szabadságban a horvátok készséggel akczeptálták, de ellenértékűi még a magyar jogos és törvényes követelések elismerését Fiumét illetőleg sem akarták semmi esetre sem megadni. (Élénk helyeslés a szélső f haloldalon.) így történt aztán, hogy Fiume kormányzati viszonyainak rendezése tárgyában úgy Magyar- mint Horvátország és Fiume részéről kiküldött megbízottak egyezségre jutni képesek nem voltak, (Úgy van! a szélsőbalon.) Úgy az 1869-iki, valamint az 1870-iki deputácziókat mérhetlen ellentót választotta el egymástól. Egyik oldalon állott a Deák Ferencz vezénylete alatt a magyar ós a fiumei megegyező álláspont; és — a közelmúltak tapasztalatai után jóleső örömmel konstatálom, hogy akkor a magyar és fiumei felfogás között nem volt egy hajszálnyi ellentét sem, mert Fiume városa is — a magyar képviselőházhoz intézett számos kérvényeiben a lelkesedés egész hevével boldogan csatlakozik az anyaországhoz, örvendve a felett, hogy a 19 évi horvát elnyomatás alól megszabadult és igaz buzgósággal sürgeti a visszacsatolás végleges rendezését. A helyzet mindkét fél részéről teljesen tisztázott volt: Fiume városát ós kerületét tisztán és kizárólag a magyar kormány igazgatta és abba az autonóm horvát kormánynak semmi beleszólása nincs. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezzel szemben állott a horvát úgynevezett ultimátum, a melyet az 1868. évi szeptember hó 26-iki országgyűlés ekként körvonaloz: Fiume város és kerülete közvetlenül Horvátországhoz tartozik és csak ezen a jogon a magyar korona szent birodalmához. Ez okból a kultuszügyek a horvát-szlavón- autonóm kormánynak és törvényhozásnak tartandók fenn; a közoktatás Horvátország ós Fiume között a, paritás alapján osztassék meg, és az igazságszolgáltatásban tartassék fenn a horvát báni tábla illetékessége. Ez volt. t. ház, a horvát országgyűlés ultimátuma, 1869. és 1870-ben és legyünk tisztában azzal, hogy ez ma is. És' voltakép itt és ekkor követte el, nézetem szerint, a magyar országgyűlés a végzetes második hibát; mert a helyett, hogy a kérdést döntés elé vitték volna és támaszkodva a magyar nemzet kétségtelen ós elvi•tázhatlan jogaira, támaszkodva a fiumei és magyar küldöttek közötti teljes egyetértésre, Fiúménak összes kormányzati viszonj-ait törvényű ozásilag rendezték volna, bele mentek egy provizóriumba, a mely mai napig is tart, és az egész kérdést függőben tartja, mert sem a magyar, sem a horvát álláspontnak nem prejudikál. Ezt a provizóriumot az akkori balközép ólén Tisza Kálmánnal ós Várady Gáborral erősen ellenezte ; úgyde Deák Ferencz és grőf Andráss}

7 Gyula akként indokolták meg, hogy ez csak időleges helyzet ós a czél, hogy ez úton a végleges kiegyezés lehetővé tételét megkönnyítse. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Csalódtak, mert három évtized múltán is ott vagyunk, a hol akkor és az ezen kérdés megoldására kiküldött 1883-iki regnikoláris harmadik deputáczió sem tudott semmi eredményt elérni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Én ezen történelmi előzményekből levonom a következtetést. Ha se 1868. és 1869-ben, akkor, a midőn a politikai mozgalmak élén magyar részről egy Deák egy Csengeri állottak, a kik nemcsak a magyar, hanem a horvát közvélemény tiszteletében részesültek, akkor, a midőn a magyar álláspont erősségét az összes fiumei küldöttek Adamich, Giachich, Mayer ós Ranrich támogatták, ha sem pedig egy évtizeddel jóval később 1883-ban ezek a