Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-698

164 S98. országos ülés 1901. április 27-én, szombaton. nyék indokolását nem találom sem a törvény­javaslathoz fűzött indokolásban, sem azon beszédekben, a melyeket a t. miniszter úr eddig elmondott, ós a melyeket itt a kormány­párt részéről elhangzani hallottunk. De mit látunk ennek helyében? Láttunk egy folyton növekvő, erősbödő és gazdagodó részvénytár­saságot, a melynek a nemzeti szuverenitás által immunizált protektorai vannak ós azután azt látjuk, hogy minél inkább gazdagodik, minél inkább erősödik ez a részvénytársaság, annál intenzivebben sególyeztetik az állam által. (Úgy van! baífelől.) Hogy miért, erre a választ nem adja meg nekünk senkisem. Talán nem tudják, vagy nem akarják meg­adni, de sejteni véli a közvélemény, gyana­kodni látszik a köztudat, a melyet nem tudott elnémítani sem a sajtónak hallgatása, sem a t. szabadelvűpártnak indifferencziája, nem tud­tak megsemmisíteni a felnierűit személyes inczidensek és nem tudott megölni az a körül­mény sem, hogy az általános érdeklődés ma a választások ós az inkompatibilitási kérdés felé van irányítva. A magyar közvélemény, t. képviselőház, a melyet azelőtt egy egészsé­ges agy és egy egészséges sziv táplált, ma aggódik ós hallgat. (Úgy van! balfelöl.) Azok az aggodalmak, kifogások és sejtelmek, a me­lyeknek mennydörgés alakjában kellett volna megnyilatkozniók épen a kormánypártnak pad­jairól, hogy mindinkább megtisztítsák a leve­gőt : azok a kaszinókban, klubbokban, baráti körökben suttogó beszélgetések alakjában nyi­latkoznak meg, (Igaz! Úgy van! baífelől.) mint. megtéveszthetetlen szimptomái egy gyenge és vérszegénységben szenvedő nemzet betegségé­nek. (Úgy vau ! bal felöl.) T. uraim, ne éljenek vissza egy lábadozó nemzet gyengeségével, a mely az önök kezébe tette le felgyógyulásá­nak összes reményeit. És mindazoknak, t. kép­viselőház, a kik vállalkoztak arra, hogy meg­gyógyítsák ezt a beteg nemzetet, a kikhez bizalommal fordult a nemzet azért, hogy gyógy­írt találjon, azoknak elsőrendű feladata ós kötelessége megakadályozni, hogy új kóranya­gok gyűljenek fel, a melyek alkalmasak arra, hogy mindig újra és újra megfertőztessék a beteg szervezetét. (Ugy van! baífelől.) T. képviselőház! Az Adria-szerződés ezen 27. §-a flagránsan bizonyítja, flagránsan mu­tatja meg, hogy a kormány a vállalatot indo­kolatlan előnyökben akarja részesíteni. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Százezrekre lesz a kormánynak szüksége; honnan fogja ezt elvonni? Csakis onnan vonhatja el, a hol produktív befektetéseket tehetne, oly befekte­téseket, a melyeknek kamatai nem részvény­társaságoknak, hanem magának az államnak jutnának, hogy beledobja egy feneketlen mély­ségbe, egy viziszörnynek tátongó torkába. És, t. képviselőház, hogy miért történik ez, az egy örökké fennálló kérdőjel marad. Erre a kérdésre nem kapunk választ; talán azért, mert nem definiálható. Mert hiszen, ha definiálható, ha formulázható volna, akkor a miniszterelnök úr az ő nagy meggyőző erejé­vel, az ő nagy szónoki képességével, az ő fé­nyes dialektikájával már régen bebizonyította volna ezt nekünk, bebizonyította volna, az általános vita alkalmával, a mikor többször felmerült ez a kérdés, a mikor ő többször nyi­latkozott. De, t. képviselőház, az ellenzék, a mely­nek kötelessége az ellenőrzés (Halljuk! Halljuk!) oly kérdésekben, melyekre választ nem kap­hat, egy nagy kérdőjel előtt meg nem hátrál­hat, hanem kötelessége minden rendelkezésére álló eszközzel oda hatni, hogy olyan intézke­dések, a melyek kellő indokolással és alappal nem birnak, akár egy törvényjavaslatból, akár egy szerződési fogalmazványból elimináltassa­nak. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a bal­és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én úgy érzem, mintha ez a törvényjavaslat egy letűnt rendszernek az árnya volna, (Halljuk! Halljuk!) a mely be­sötétíti a jog, törvény ós igazságnak napját, (Úgy van! Ugy van!) a mely abból' az időből származik, a mely időnek visszhangjait a múlt­kor itt hallottuk egy felolvasott ujságczikkből. Én úgy érzem, t. képviselőház, mint hogyha ez a. törvényjavaslat nem abból a talajból csírázott volna ki, metyről a miniszterelnök úr az ő székfoglalója, alkalmából mondotta, hogy mélyebben akarja megszántani; ez a. konczepczió nem abban a levegőben született meg, melyet a szabadelvűpártba lehelt a fúzió­nak tavaszi fuvalata, ós nem lehet eredménye ez annak a szellemnek, a mely első ós leg­főbb kötelességének tartotta, az inkompatibili­tási kórdós rendezését. T. képviselőház! Miért kell a régi kisér­tetnek mindig újra feltámadni? Miért kell a régen elköltözöttnek vélt szellemnek mindig újra meg újra előtérbe lépni? Miért engedik meg, hogy újra felvesse fejét az a kigyó, a melyet egyesűit erővel akartunk halálra tiporni; és miért nem őrzik jobban annak a barlang­nak bejáratát, a melyből a régi rendszer sár­kánya fújja felónk mérgezett leheletét? (Elénk helyeslés bal'felől.) Még kezében van a miniszter úrnak a helyzet kulcsa, módjában van még elfogad­hatóvá tenni a törvényjavaslatot, ha kitöri annak méregfogait, a melyek közül legvesze­delmesebb a 27. §., azért, mert ez a legigaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom