Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-672

86 í»72. országos ülés lítOl. m&rczius 2-án, szombaton. e költségvetések felett ós áttétetett egyes embereknek, a delegäcziónak a. kezébe. (Ügy van! Ugy t'uu ! a szélső baloldalon.) Madarász József: Föladták ezt a jogot! Tóth János: Hogy pedig a delegáczióban miként érvényesül a nemzeti kívánság, a nemzeti akarat, azt ismerjük. (Úgy vaui Úgy van! a szélső baloldalon.) Barta Ödön: Láttuk a harmmczmilliónál! Tóth János: Jámbor óhajtások alakjában jelenik meg ós minden körülmények között hódolatteljes köszönettel fejeződik be. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy miként érvényesül itt a nemzet kívánsága, arra két eklatáns példát hozok fel. (Halljuh!' Halljuk!) 1885-ben a delegáczió elnöke megnyitó beszédében a következőt mondotta-: •>>Magyarországon mindenki tudja, mindenki érzi azt, hogy a hadügyi terhek fokozásában elérkeztünk azon határig, a melyen túllépve, csak egy lépést is téve, az öngyilkosságba kergetjük a magyar nemzetet.* A. delegáczió minden tagja tapsolt, éljenzett erre. Ennek természetes következménye s logikája, csak egy lehetett, az, hogy a hadügyi terhek fokozásába többet nem egyezünk bele s azt emelni nem engedjük. S miként tartotta meg ezt a magyar delegáczió, miként respektáltatott ott a nemzetnek ezen hazafias érzésből kifejezett igazi kívánsága, miként respektáltatott az a hadügyi kormányzat részéről? Akként, hogy a következő esztendőben s azután minden esztendőben a véderő rendes szükséglete felemeltetett, sőt a következő esztendőben, 1886-ban 52 millió forintos rendkívüli póthitel, két esztendővel később pedig 47,300.000 forintos póthitelt terjesztett elő és ugyanaz a delegáczió megszavazta ezt. (Mozgás a szélső baloldalon.) A 1890-es esztendőkben, 1893-ban, vagy 1894-ben ismétlődött ez a jelenet; a delegáczió elnöke szintén ezt jelentette ki, s a delegáczió helyeselt, éljenzett; erre a 90-es években rendszeres progesszivitással minden esztendőben négymillióval emelték a honvódszervezet rendes szükségletét, sőt 1897-ben egy 37 milliós rendkívüli póthitel szavaztatott meg a delegáczióban, a melyet a nemzet előtt teljesen el is titkoltak. (Ügy van! Mozgás a szélső baloldalon.) Most már még nagyobb progresszivitásai kergették bele a nemzetet az öngyilkosságba, a tiszti fizetések emelésével ós valószínűleg a khinai háborúval. T. ház! Hogy a magyar nemzet alkotmányos befolyása véderő szükséglete költségeinek megállapítására mennyire nem érvényesülhet, erre bizonyságot legújabban akatonatiszti fizetések felemelése szolgáltat. Kérdem: Megkérdezték-e egyáltalában a magyar nemzetet, a magyar törvényhozást arra nézve, hogy a magyar nemzetnek mi az akarata f (Úgy van! a szélső baloldalon,.) Hogy akarja-e ezeknek a hivatalnokoknak a fizetését felemelni, vagy ha akarja, akarja-e azt oly mérvben, mint a hogy egyenesen reá oktroyálták a nemzetre, hogy ezen hivatalnokok fizetését felemelje? Az meg már közjogunknak, alkotmányosságunknak egyenesen arczulcsapása volt, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy a honvédségi tisztek fizetését nem a, magyar törvényhozás állapította meg . . . (Ugy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) teljesen illetéktelenül ós jogtalanul. (Úgy van! a szélső baloldalon. Mozgéis jobb felől.) Hát kérem, megállapította-e a törvényhozás a, honvédségi tisztek fizetésének felemelósót? Hisz meg sem kérdezték, itt elő sem terjesztették. De, t. ház, menjünk egy másik térre. Érvényesűl-e a magyar nemzet akarata s alkotmányos befolyása arra nézve, hogy Magyarországon mennyi katona legyen? Hogy Magyarország véderejének létszáma milyen és mennyi legyen? Érvényesül-e erre nézve a magyar nemzet akarata? A törvényben igen, de a gyakorlatban nem. A magyar nemzet időről-időre megállapítja katonaságának létszámát ; minden esztendőben megszavazza az ujonczmeimyiséget, de nem annyi katona soroztatik ám be, t. ház, a mennyit a magyar nemzet itt a törvényhozásban megállapít, a menynyit megajánl. (Halljuk! Halljuk!) hanem besoroztatik minden ^épkézláb ember, és pedig besoroztatik a tartalékba és a- póttartalékba. Nem mondom, hogy ez törvénytelenül történik ; az alkotmányos látszat megvan, de a tényleges valóság az, hogy a véderő létszámának a magyar nemzet, a magyar törvényhozás által való megállapításával szemben a honpolgároknak oly nagy mennyisége soroztatik be, a melyről a magyar nemzetnek fogalma sincs, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) ós az alkotmányosság szempontjából nagyon kifogásolt) afó ez azért, mert a katonai kormányzat az 1888 : XVIII. törvényczikkel jogot vett magának a nemzettel szemben arrra, hogy a besorozott tartalékosokat és póttartalékosokat három esztendőre behívhatja tényleges szolgálatra. Most már azt kérdem én, t. ház, hogy micsoda alkotmányos értéke van a magyar nemzet akaratának, befolyásának a tekintetben, hogy véderejének létszámát megálla1 pítsa, katonaságának mennyiségét számszerűleg fixirozza, hogyha ezzel szemben a katonai kormányzatnak megvan az a joga, hogy a törvényhozás akaratával szemben háromszor annyi katonát állíthat ténylegesen fegyver alá ? Megvilágítom ezt a kérdést egy gyakor-