Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-672

6*t"2. országos ülés 1901. ínáre/ins 2-án, szombaton. 8v lati példával. Méltóztassék megnézni (Halljuk! Halljuk!) például a honvédség béke- és hadiállományát, hogy milíént nőtt ós emelkedett. Emelkedett az utolsó tíz év alat, mert kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt volt. De nem akarom erre terelni a figyelmet, hanem tisztán csak arra, hogy a tényleges állományban mennyi katonája van a honvédségnek. Adataimat a kormány által kiadott hivatalos jelentésből merítem. 1890-ben, — csak tíz esztendőre megyek vissza, — a honvédségi tiszteknek és tisztviselőknek száma 1649 volt. 1900-ban a honvédségi tisztek és tisztviselők száma 3366 volt, tehát tíz óv alatt a honvédségi tiszteknek és tisztviselőknek a száma 1717-el szaporodott. A tényleges állományú legénységnek száma 1890-ben 15.796 volt, 1900-ban 27.526, tehát tíz év alatt a létszám emelkedés 11.730 a legénységnél. Az összes emelkedés tehát 13.447. Kérdezem, hol van a kormánynak, (Halljuk! Halljuk!) a nemzettől •nyert alkotmányos felhatalmazásból kapott joga, hogy a honvédség létszámát tényleges állományában ily nagy mértékben emelje? Törvényünk erre nincsen. Nem is említem azt fel, hogy a nemzetnek milyen tetemes anyagi megterheltetésóbe kéről az, hogy a honvédségnek a tényleges állományában fegyver alatt tartásában az utolsó tíz esztendő alatt odáig ment a kormányzat, hogy épen kétszer anynyira emelte fel a létszámot törvény nélkül. Törvénykönyvünkbe be van iktatva a- nemzetnek az az akarata, hogy úgy törvényhozásilag, mint kormányzatilag magának tarthassa fenn a katonaság elhelyezését és élelmezését. Érvényesül a nemzetnek ez a, joga? Nem érvényesül. A magyar nemzet akaratának legerősebb ós legfrappánsabb megsértése volt a közelmúltban is a honvédségnek Galicziába való kivezénylése. Az 1890 : V. törvényczikk világosan megmondja, hogy a magyar királyi honvédséget csakis az ország határain belül lehet alkalmazni, és hogy ha kivételesen mégis arra szükség van, akkor kivételesen alkalmaztatik a magyar honvédség az ország határain kivűl, de erre mindannyiszor a törvényhozás beleegyezése szükséges. Kikérte a törvényhozás beleegyezését a t. kormány arra, hogy a honvédséget Galicziába kivezényelje? Egszerűen túltette magát a törvényhozáson, ós utólagosan bejelentette. A békében is ilyen könnyen túlteszi magát (Halljuk ! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) a kormány a törvényhozás akaratán, hát akkor háborúban mit várjunk az alkotmány erejétől? (Zaj jobbfelél. Elnök ' csenget.) Barta Ödön: Kérem, elnök úr, tessék rendet csinálni! Menjenek ki diskurálni. Mégis különös dolog, hogyha az ellenzék padjairól beszélnek, senkisem figyel a túloldalról. Buzáth Ferencz: Most záróit a börze, tizenkét óra.! Elnök: Csendet kérek, t, ház! Tóth János: A magyar nemzetnek évezredes múltjában, politikai fejlődésében egy ideálja volt: egy önálló államot létesíteni. Ennek legerősebb, leglényegesebb feltétele a. magyar nj^elvnek, a magvai' kultúrának a fejlesztése. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nemzeti szuverenitásunknak legerősebb megsértése az, hogy mind a kettő, a magyar nyelv és magyar kultúra a mi védszervezetünkből ki van küszöbölve, ott nem érvényesül. Kiszorította egyik intézményünkből, védszervezetünkből a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, a magyar állam hivatalos nyelvét egy idegen nyelv; kiszorította,, pedig törvénytelenül. Tessék nekem felmutatni azt a törvényt, a melyben a, nemzet kifejezte azt az akaratát, hogy ezt megengedi, sőt egyenesen akarja azt. hogy ezen intézményünkben, védszervezetünkben a hivatalos nyelv ne a magyar, hanem a német legyen. Törekszünk, t. ház, hatalmas kulturális eszközökkel a magyar nemzeti állam egységesítésére. Miként érhetjük el ezt a nemes czólt, ezt a, nagy nemzeti törekvést, ha a. magyar kultúrában való felneveltség, a magyar műveltségben való előhaladás még arra sem képesít e hazában, hogy valaki tiszt lehessen? Miként adjon a magyar kultúra tekintélyt, miként keltsen vágyat, miként gyakoroljon felszívó hatást a nemzetiségekre nézve, ha az a nemzetiségi ember azt látja, hogy Magyarországon a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának annyi tisztelete, annyi joga, sincsen, mint egy idegen nyelvnek ? (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogyha az a nemzetiségi ember azt látja, hogy neki sokkal előnyösebb és jobb németül tudnia, mert a katonaságnál előrehalad? (Ugy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a nemzetiségi ember azt látja,, hogy Magyarországon, a magyar hazában a magyar ember, hogyha saját anyanyelvén, az állam hivatalos nyelvén kiejt egy »jelen« szót, bebörtönözik!? (Úgy vem! Ugy van! a szélső baloldala)/.) Európában minden nemzet egyik legfőbb törekvésének tartja azt, hogy mentül erősebbé, hatalmasabbá tegye nemzetiségót, nemzetiségi érzését. Kétszeres feladata ez a magyar nemzetnek, hogy nemzeti érzését, nemzetiségének érzését minél erősebbé tegye minden módon, minden tudományoknak, még a katonai tudományoknak is a saját nyelvén való tanítása által. És mit látunk? Magyarországon a katonai szakoktatás nem nemzeti; az idegen, idegen nyel-