Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-671
U71. országos ülés 1901. íiiArc/ius 1-én, pénteken. 57 nek, van szerencséin az érdeklődők felvilágosítása végett szíves betekintés czéljából átadni egy rovatos példányt, a melyben nem kevesebb, mint 197 pont van, (Mozgás.) a melyeknek kitöltése által lehetővé válik, hogy az igazságügyi kormány tájékoztatva legyen a felől, hogy a bíróságoknál mily mérvű a tevékenység. Nem akarok túlozni, t. ház, és egyáltalában nem vagyok barátja az ilyen dolgokban a túlzásoknak. Konstatálom, hogy nem minden rovatot kell minden kérdésnél kitölteni, de a míg kikeresik azt, hogy melyik rovatot, és hogyan kell kitölteni, az alatt az idő alatt, — jó lélekkel mondhatom. — egy tisztességes aktát minden biró elintézhet. 197 kérdés niegállajntása szükséges ahhoz, hogy a felsőbb hatóság tájékoztatva legyen az egyes bíróságok tevékenységéről! Az első bíróságok tételénél rá akarok miitatni, t. ház, egy olyan kérdésre, a mely emlékezetem szerint legalább ebben a házban szellőztetve nem volt, és amelyet — őszintén megvallom, — már eddig is nagyon ferdének tartottam, de a melynek aktuális voltát egy legutóbb törtónt sajnos haláleset mutatta legjobban. Méltóztatnak tudni, hogy legutóbb koronaügyészi helyettessé neveztetett ki egy időközben megboldogult tisztviselő, a ki azelőtt is igen szép állásban volt, és közbecsülósben állott; a ki teljesen megérdemelte azt az előléptetést, a melyben részesült, a ki azonban mielőtt új állását elfoglalhatta volna, meghalt. Ez megtörténhetik máskor is, ez ellen a t. igazságügyminiszter úr csakugyan nem nyújthat orvosságot, és ha ez esetet most felemlítem, azért teszem, mert ezzel kapcsolatban áll törvényünknek egy intézkedése, a mefyet ferdének, hibásnak tartok egyrészről szolgálati tekintetben, másrészről a. tisztviselők anyagi érdekeinek szempontjából, harmadszor az eskü szentsége szempontjából. Méltóztatnak tudni, hogy már az 1869 : IV. törvónyczikk ós az ezt módosító 1891: XVII. törvónyczikk értelmében hivatalba lépésekor minden biró esküt tartozik tenni. Teljesen értem és helyesnek tartom azon intézkedést, hogy az, a ki egy birói állásra pályázott, ós azt el akarja foglalni, annak elfoglalása előtt ünnepélyes fogadalmat, esküt tegyen arra, hogy hivatali kötelességeit teljesíteni fogja, a hivatali titkot megőrzi, az alkotmányhoz, hazánk törvényeihez ós ő Felségéhez hű marad. De ha ez esküt egyszer letette, akkor azt hiszem, hogy ezen eskünek kísérnie kell őt egész életén keresztül; (ügy van! Úgy vau! a szélső haloldalon.) ez eskü alól nincsen dispenzáczió, és ha az eskü oly szent, mint a milyennek lennie kell, ha azt akarjuk, hogy az eskü KÉPVil. KAl'LÓ. 1896-1901. XXXIV. KÖTET. szentsége a polgárok széles rétegeiben is- általánosan elterjedt hitté váljék, akkor azt az esküt nem lehet profanizálni az által, hogy lépten-nyomon megismételtetjük az illetővel. Mert mi szükség van arra, hogv egy törvénvszéki biró, ha holnap táblai bíróvá lép elő, újból esküt tegyen ugyanarra, hogy bírói teendőit becsületesen és híven fogja teljesíteni? (ügy van! ügy vart! a szélső baloldalon.) Mi szükség van arra. hogy egy fiatal ember, a ki pályája kezdetétől fogva késő ősz koráig a legmagasabb hivatalnoki fokra is eljuthatott, — ha szerencsés avancement-ja volt — nyolczkilencz izben tegye le ugyanazon czólra, ugyan azon tartalommal ós ugyanazon szankczióval ugyanazon esküt ? Én ebben az eskü profanizálása mellett oly intézményt látok, a mely mellett az eskü arra van felhasználva, hogy az interkalaris jövedelmek szaporíttassanak, és ezt az eskü szentsége ellen még nagyobb attentátumnak tekintem. Az esküt arra használni fel, hogy le nem tétele miatt, letételének, elmulasztása, vagy elkósóse miatt vagyoni hátránynyal sújtassók az a tisztviselő, a lei már ki van nevezve: ezt nem tartom helyesnek s az állam méltóságával megegyeztethetőnek. Az illető biró, a ki állásban van, ha előlépett, nem az eskü erejénél fogva lépett elő, a melyet le fog tenni, hanem azon mi-nőségnél fogva, a melyet már korábban megszerzett és megkapta kinevezését ő Felsége aláírásával a felelős miniszter ellenjegyzésével. Azt hiszem, hogy őt azon a napon, a mikor a. kinevezést megkapta, vagy helyesebben, mikor a hivatalos lapban megjelent a kinevezés, mindazon jogok megilletik, a- melyek azon állással járnak. Az eskü pedig azért van kombináczióba hozva a hivatali jogokkal, hogy míg az új állásra vonatkozó új esküt le nem teszi, addig a hivatali illetményeit meg nem kapja. Méltóztassék csak kombinálni, mi következik ebből? Méltóztassék megnézni a helyzetét egy Budapesten működő törvényszéki bírónak abban az esetben, ha kinevezték őt például nagyváradi, vagy debreczeni királyi táblai bíróvá. Az a biró előlépett. Már most ahhoz, hogy ő Budapestről átköltözzék Nagyváradra, vagy Debreczenbe, bizonyos előkészületeket kell tennie, családja ós gyermekid vannak, tehát bizonyos idő telik el, a mely alatt húzza itteni fizetését, jóllehet ő már táblabíró, már ki van nevezve, mert táblabíró azon a napon, a midőn a hivatalos lap az ő kineveztetését hozta. De ha véletlenségből, mielőtt átköltözhetett volna, meghal, akkor az ő özvegye táblabíró özvegye lesz-e ? Mindenki annak fogja tartani, de a magyar királyi kincstár rubrikái között mint törvén.}'-