Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-679

679. orszAgos ülés 1901. márczíus 12-én. kedden. 247 való felvétele hatósági határozat alapján történik, melyet nyomozás előz meg. Ez az elv teljesen szakít a tudtommal ma már csak némely, jelentéktelen olaszországi lelenczházban fennálló úgynevezet forgóláda rendszerrel, de ellentétben áll a világ legnagyobb lelenczháza, a párisi által ma is követett azzal a szabályival is, hogy a felvételnél csupán a gyérnek születési bizonyítványát kell bemutatni, de az anya vagyoni viszoixyai nem vizsgáltatnak, nevezetesen ennek szegénységi bizonyítványa nem kívántatik. Ez a felvételi elj mindenesetre szabadelvű, de közerkölcsiségi szempontból nem ajánlatos. Olyan helyeken pedig, hol az anyagi eszközök korlátolt mennyiségben állnak rendelkezésre, mint nálunk, a, mi javaslatunk elve az egyedül helyeselhető, mert különben előállhat olyan abnormitás, hogy igazán közsegélyre szoruló szegény gyermek rovására olyan vétetik fel, kinek eltartásra köteles rokonai élnek ós e kötelezettségünknek megfelelni képesek is. Mivel pedig. t. ház, az 1898 : XXI. törvónyczikk végrehajtása tárgyában kibocsátott 1899. évi 50.000 szánni belügyminiszteri sza- bályrendeletben előttünk fekszik azon fogalomnak meghatározása, hogy a hatóság által kik tekintendők elhagyott gyermekeknek, és mivel az itt adott fogalom-meghatározás a szabadelvű és humánus felfogásnak legfelső fokát képezi, mivel továbbá ugyanezen rendelet szerint a talált gyermekek ideiglenesen minden 'körülmények közt azonnal ápolásba veendők: nehogy e rendelkezésekben megnyilatkozó emberszerető felfogással visszaélés történjék, úgy a közigazgatási, mint a pénzügyi bizottság kifejezte azon kívánságát, hogy a feltételnél az államkincstár érdekeinek megvédése végett és magának az intóziuénynek is érdekében a végrehajtási utasítás a hatóságokat szigorú eljárásra kötelezze. A második elv szerint az intézetekbe felvett gyermekek csak ideiglenesen tartatnak az intézet falain belől, rendszerint azonban tápanyáknak adatnak ki. Ma már, t. ház, az európai összes lelenezházak szakítottak a középkorban divatos úgynevezett intézeti rendszerrel, melynek értelmében a gyermekek kaszárnyaszerűen a lelenczházban tartatnak. Helyesen, t. ház, mert egy ragályos betegség esetén az elkülönítés a kaszáriryaszerű összezsúfoltság mellett a gyermekek közt alig volna helyesen és eredményesen keresztül vihető. A túltömöttség a mellett káros is az egészségre, és jelentékenyen költségesebb a javaslatunkban lefektetett módszernél, melyet amazzal szemben családi rendszernek nevezhetünk annálfogva, mert e szerint minden egyes gyermeket családoknál helyeznek el fizetés mellett. Indokolt azonban, t. ház, hogy a gyermek ideiglenesen bizonyos körülmények között, például a beteg, míg egészsége helyreáll, az egészséges míg alkalmas gondviselő anyát kap, vagy míg szülőházzal kapcsolatos lelenczintózetben saját édes anyja, emlőin táplálkozik, a míg ez gyermekágyas stb, a lelenczházban tartassék, a mint ezt, javaslatunk kontemplálja, s a mint ennek és általában a családi rendszernek helyességét nemcsak külföldi, de hazai tapasztalataink is fényesen igazolják. A lelenczek elhelyezésénél most is működő társadalmi lelencz intézeteink gazdag tapasztalataikkal hatalmas segítségére jöhetnek az állami vezetőségnek, melynek természetes feladata a családoknak kiadott gyermekek testi és lelki épségét és egészségét szigorú és lelkiismeretes orvosi felügyelet által gondozni. Harmadik elve ós egyetlen kifogásolható része javaslatunknak az, hogy a gyermekek hetedik életévük betöltése után az intézetből elbocsáttatnak. A hét óv, t. ház, nem valamely önkény, vagy véletlenség folytán jött ide, ösmerjük ezt közegészségügyi törvényünkben mint olyan kort, melyen alul a szülök beteg gyermeküket büntetés terhe alatt gyógykezeltetni kötelesek. Innen ment át a betegápolási törvénybe, s ebből az előttünk fekvő javas latba. Bár tehát egészségügyi szempontból teljesen indokolt lehet a hetedik életévnek éles elhatárolása-, egy bizonyos: hogy a 7 éves gyermek ópúgy, sőt némely tekintetben talán fokozottabb mértékben szorul gondozásra, mint a- 6 éven alóli. Elvileg az az egyedül helyes és helyeselhető álláspont, hogy a lelenczek gyengébb korban ne bocsáttassanak el az intézetből, mint melyben már az elpusztulás és elzüllós veszélye ellen biztosítva vannak. Ekkor, t. ház. azon hivatás és életpálya szerint különböző, melyet az illető betölteni fog. Szabad legyen megemlítenem mint érdekes dolgot, bár szorosan véve nem tartozik tárgyunkhoz, hogy az oroszországi lelenczházak a szentpétervári ós moszkvai, melyek czári kiváltságok alapján bő jövedelmi forrásokkal rendelkeznek lelenczeiket nemcsak az életnek tartják meg, hanem arról is gondoskodnak, hogy jövőjük biztosítva legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A tehetségesebb fiúnövendékeket középiskolákba,, később egyetemre küldik, a leányokatnevelő- és tanítónőknek képezik ki. Midőn pedig a fiúkat 21, a leányokat 18 éves korukban elbocsátják, amazoknak 18, ezeknek 25 rubelt adnak ajándékban, ós azon 20—-20 rubelt kamataival együtt, melyeket az utolsó