Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-667
B94 fifi?. ors«4gos ülés 1901. február 25-eu, hét f «'ífl. meg a kérdést, hogy valahányszor én művészeti ügyekben a támogatásért hozzá fordultam, volt-e egyáltalában az én kérésemben az egyéni önzésnek a legkisebb paránya is ? T. ház! A hatalom támogatása mind nagyon kevés egy ilyen mozgalom általánosításához, ébren tartásához. Kell ahhoz egy még erősebb szerv ós első e téren azt hiszem a sajtó, a. mely láthatatlan módon, mint a hogy a folyam vizével ellepi az árteret, az ő szellemi erejének hatalmával, azokkal az ólombetűkből öntött eszmékkel és gondolatokkal behat a közönségnek lelkivilágába, igazságával meggyőzi és magával ragadja azt. A sajtó karolta, fel leginkább ezen művészeti mozgalmat, mert a magyar sajtót, azt hiszem, sok dologról meg lehet vádolni, de egyről nem, hogy valahányszor a, magyar kultúra ós állameszme szolgálatáról volt szó, a, magyar sajtó sohasem tranzigált. A művészeti ügyekbon is elsősorban a magyar sajtó lépett sikra és láttuk, hogy egy bizonyos erős áramlat keletkezett országszerte, mely folyton-folyton növekszik. Ugyan kérem, legyen szabad nekem feltenni némi szerény önérzettel a kérdést, vájjon négy év előtt voltak-e viták művészeti dolgokban a házban? Oly általános érdeklődés nyilvánult-e országszerte, mint most ? Oh, kép-' viselő úr, ennek a mozgalomnak felidézésében némi csekély részem nekem is volt! {Igáz! Úgy > van!) Agitáltam, városról városra járva, iparkodtam mindenhol ezt a mozgalmat állandó szervezetekhez kötni, megcsináltuk ott, a hol lehetséges volt, a művészegyesületeket, kiállításokat ós a. közönségnek bemutattuk, mi a művészet. A kultúrát nincs joga egyáltalában a legnagyobb fővárosnak sem központosítani. A művészetet is deczentralizálni kell tehát az egész vonalon, mert az a vidék épúgy megérdemli ós jogot tarthat rá, hogy a magyar kultúra nemes és tisztes alkotásaiban gyönyörködjék. Olay Lajos: Nem ez a kérdés! Az a kérdés, hogy a művészek nem tűrik! Ugron Gábor: A művészek pedig köszönjék meg, ha valaki érettük tesz. (Zaj.) Bolgár Ferencz: Senkisem tett Magyarországon a művészekért annyit, mint Hock János! (Zaj bal felöl és a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. képviselő mak! Hock János: T. ház! A megjegyzésnek személyi vonatkozásaira természetesen ón nem felelek, egyet azonban elvi álláspontból kijelentek. A magyar művészet kiegészítő része a magyar kultúrának és csak akkor virágozhat teljesen, ha azok mellett az. erők mellett, a kik alkotják, a művészek mellett, a magyar műpártoló, műszeretŐ közönség is támogatja. Ha vannak amatőrök, a, kik lelkesedéssel iparkodnak ezen nemes ügy szolgálatába lépni és csinálni propagandát minél szélesebb körökben, megnyervén a közönség vonzalmát, lelkét ezen alkotások ix-ánt. Már pedig, t. ház, azt hiszem, hogy ha nem voltam más ezen mozgalomban, de bizonyára voltam egy kiáltó hang, a mely nem veszett el a pusztában, hanem némely szivek mélyében visszhangra talált és most már lígyszólván visszaveri az egész ország. Mondhatom, hogy minden munkában, minden támadások közepette megvigasztalt egy dolog, hogy bármely városba, mentem, mindenhol találtaim egy-két őszinte baráti kézszorítást, a mely méltányolta az ón szerény munkámat ós kezdeményezésemet, és azon az alapon, a melyet kis erővel leraktam, majd a jövő nemzedék tovább fog építeni és legyen róla, meggyőződve a t. képviselő úr, ha, az egész társadalom rokonszenvvel kiséri a művészeti mozgalmai, Magyarország e téren nagy jövőt érhet el. A művészi kizárólagosság a helyzetet még inkább elmérgesítheti. Nem szabad odáig menni a, bálványozásban, hogy Magyarországban minden társadalmi tényezőt, minden kulturális faktort alárendeljünk egy szempontnak, a, művészek érdekének. E szempontoknak összhangban kell államok. (Helyeslés a, baloldalon.) Az a művész szolgálja a hazát, a haza ad neki tiszteletet, kenyeret ós dicsőséget. E kettő összeegyeztetésében, az érdekek harmóniájában található fel pusztán a művészet fejlődése. (Helyeslés a baloldalon,.) Ehhez a, folyton erősödő művészi áramlathoz ón hazámban nag} r reményeket fűztem. Miért nem lehet ez az ország is a benne levő erős talentumossággal, művészeti képességekkel, egykor a modern Európa Athénjévé ? Lehet, hogy önök közt némelyek mosolyognak ós álmodozó poétának tartanak, de higyjék el, az emberiségnek több szolgálatot tettek a poéta lelkűek, azok a jósok, kik tiszta idealizmussal ós lelkesedéssel tudtak egy szent ügy szolgálatában élni, mint azok az államférfiak, kik pusztán az anyagi szempontokat mórlegelve, tettek valamit, hazájuk érdekében. Sokszor az a gondolat lelkesített és ragadott magával, hogyha Magyarország egykor dicsőségének fénykorában, Mátyásnak az igazságosnak korszakában ilyen művészeti központ tudott lenni Európában, a humanizmus és művészet főhelye, miért nem lehet Magyarország, hogyha a benne rejlő erőt ós talentumosságot üdvösen és rendszeresen felhasználja,, egykor ugyanazon magasságban, ugyanazon fényben. De nem szabad, hogy mi a dolog
