Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-659

(i59. orsí&gos ülés 1901. február 13-án, szerdán. 189 mint qualitás tekintetében is még tetemesen fokozni lehetne a búzatermelést és ez az ón szerény nézetem szerint okvetetlenül be fogna következni, feltéve, hogy nagyobb árkülönbség tűnnék ki a kenyérmagvak ós például egyéb termelési ezikkek, például takarmány árai mellett. Hiszen tegnap ezért utaltam épen a tagosításnak az egész országban való keresztülvitelére, a mire a t. miniszter úr nem válaszolt, de tudomásom van róla, hogy arra óhajt válaszolni. Én újból Torontálmegyére hivatkozom. Torontál vármegyében, mint oázok a sivatagban, tűnnek fel a német községek, német telepek. Egy fél századdal ezelőtt azon sváb községeknek földjei ép olyan minőségűek voltak, ugyanazon termőképességgel birtak, mint a melletök levő szerb, vagy magyar ajkú községek, míg azonban a sváb községek mind tagosítva vannak, addig a szerb és magyar községek tagosítva nincsenek. Ha már most összehasonlítást teszünk, mit látunk? Igaz, nem minden a, tagosítás előnyére hozandó fel, mert az a sváb paraszt határozottan szorgalmasabb munkás is. De, t. ház, nálunk, a mint már tegnap is megemlítettem, egyik évben tengerit, másik évben búzát termelnek, a, nélkül, hogy trágyáznának ; ezáltal a föld termőképessége természetesen a minimumra csökken, és sikértartalma is apad. Ha azonban a tagosítások mentül előbb keresztül lesznek hajtva, ezáltal módot adunk azon földterületek s az illető községek birtokosai-' nak arra, hogy praktikusabban berendezkedve, annak előnyét is élvezhessék, ha javítani fogják földjeiket, mert nem lesznek utalva többé kettősy áltőgazdaság folytatására, hanem olyan terményeket is fognak vethetni, mint kender, len stb., a melyek a. háziiparra alkalmasak. Mert annak a sváb parasztnak, a ki földjót javította, rendszeresen kezelni is módjában állott, megvan az az előnye, hogy ő nem nagy fogyasztója ám az osztrák iparnak; ő maga termeli lenjét, kenderjét, maga szövi vásznát, maga állítja elő zsákját ós gazdasági eszközeinek legnagyobb részét, holott a nem tagosított községek birtokosainak búza- éskukoriczatermósüket kell eladniok, egyebük nincs, és mindent, a mi a gazdaság viteléhez, vagy a maguk ruházatához szükséges, készpénzen bevásárolniuk. A tagosításnak előnyeit eddig csak az ottani lakosság érdekére való tekintettel hoztam fel, nekünk azonban az a czólunk, hogy kevesbítsük, apaszszuk a búzatermést, annyira, hogy ne legyünk mindenkor exportáló állam, azaz, hogy a vámok necsak egy vagy két évben, hanem állandóan érráryesűljenek itt ez országban. De van a, tagosításnak még egy másik igen nagy előnye is. Ha tudniillik azt a pár száz hold földet, a mely még tagosítatlan, s mehuiek fele ma búzával van bevetve, tagosítjuk, ezen tagosítás folytán majd rátér a gazda a len, kender, luczerna, vörös here stb. termelésére, a mi ugyan igaz, hogy elvon a területből, de az a tagosított föld majd azután rendszeres gazdálkodási viszonyok mellett javíttatván, több hozamot eredményez, a qualitás is jobb lesz. ós jobb lesz annak a búzának sikértartalma is; tehát először apasztjuk valamivel a búza mennyiségét, de okvetlenül jobb qualitást hozunk létre. Es épen erre is czólzott az igen tisztelt földművelésügyi miniszter úr, hogy igenis nagyon fontos az, hogy a búza qualitása ne csökkenjen, hanem javuljon, a mi csak természetes akkor, a mikor mi mindig utalva leszünk arra, hogy bizonyos mennyiségű finom lisztet a vámkülföldre kiszállítsunk. Hiába, fogna bekövetkezni esetleg az, hogy mi nem vagyunk búza-exportállam, mert malmaink inai berendezése és a mai őrlési viszonyok mellett, a midőn malmaink túlsók nullás lisztet produkálnak, a melyet AusztriaMagyarország a maga vagyoni körülményeinél fogva elfogyasztani nem képes, ezt a felesleget minden körülmények közt ki kellene vinni. Azt akarom ezzel mondani, hogy még akkor is, ha nincs felesleges búzánk, egy bizonyos mennyiségű lisztet ki kell vinnünk Angliába vagy Francziaországba. Újból kifejezésre kell, hogy juttassam azt a nézetemet, hogy nagyon mélyen és behatóan kell gondolkoznunk a felett, mi ezólszerübb a jövőben: az eddigi közös vámterületet fentartani, ós csak a remény előtt állni, hogy talán majd a jövőben a magasabb vám magasabb gabonaárakat lóg nekünk biztosítani, avagy kiállani a sorompó elé Ausztriával szemben, a melynek iparczikkei más piaczot nem találnak, mint Magyarország, mert nincsen is meg az, a ki piaczot keressen a messze világban Ausztria iparczikkeinek. Hiszen áll az. hogy ma a német iparczikkeket — ez a mi szerencsénk — még nem fizetjük túl drágán, de az is az ő hibájuk, mert az osztrákok juttattak bennünket ide. szipolyoztak bennünket harmincz év alatt, a míg oda jutottunk, a hol ma vagyunk, hogy az ő iparczikkeiknek fogyasztói szegényedtek el: Ausztria ma iparczikkeit nem tudja jól értékesíteni, mert mi szabjuk meg az árakat. Itten tűnik fel az az észszerűtlen eljárás, a melyet Ausztria harmincz évig velünk szemben folytatott, mert ha Ausztriának egy kis józan esze lett volna, oda kellett volna törekednie, hogy iparczikkeinek fogyasztói ne menjenek tönkre, hanem hogy folytonosan vagyonosak maradjanak. Ma