Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.
Ülésnapok - 1896-637
637. országos ülés 1901. január l"-én, esütfirtökön. 73 én hozzám fordul, én a jogorvoslat útján szanálom a hibát ós igazságot szolgáltatok*. Engedelmet kérek, a kormányzatnak nemcsak ez a feladata, hanem a kormányzatnak felügyelő és ellenőrző feladata van az alsó hatóságokkal szemben, a kötelessége, hogy a közállapotokat olyanképen szanálja, hogy ezen sanyarú és szabadságfosztó esetek többé elő ne fordulhassanak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr az én beszédemet, melyet az általános költségvetési vita keretében tartottam, s a melyben fejtegettem a közállapotokat, olyannak vette, mintha az ő kormányzati tényei ellen irányúit volna. Nem az volt az intenczióm. Intenczióm az volt, hogy rámutassak arra, hogy a közegek helytelen magatartása, a régi közegek fentartása által Magyarországon a közállapotok sok tekintetben még épen olyan sanyarúak, mint a milyenek voltak. A t. miniszterelnök úr például a csendőri kínzások dolgában azzal méltóztatott előállani, hogy nekem nincsen igazam, inert hiszen ime ő bemutat egy statisztikát, mely szerint tényleg azon csendőrök közül, a kik tortúra által gyakorolják Magyarországon az előnyomó zatot, 1899-ben 85 csendőr került vizsgálat alá azon 230 közül, kik általában bántalmazás miatt vizsgálat alatt voltak, s ezek közül 44-et el is ítéltek; 1900-ban pedig 157 volt vizsgálat alatt s június végéig 95 lett elitéivé szabadságvesztésre és elbocsátásra. T. ház! Ezzel a t. miniszterelnök úr az én felszólalásomnak és panaszkodásomnak a jogosságát nemcsak, hogy nem csökkentette, de a maga egészében elismerte. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elismerte pedig azért, mert ő be fogja nekem ösmerni, hogy ha nem 44-et Ítéltek volna el, hanem mind a 85-öt, ha százat, ha kétszázat ítéltek volna el, azzal azon a szegény emberen, a kinek az oldalbordáját betörték, kinek a csontjait összezúzták, a kinek a körmei alá égő szeszt csepegtettek, vagy a kinek a hátgerinczét eltörték, mikor alkalmazták rá a gúzsba kötést, segítve többé nincsen. Az állapotokon csak akkor lesz segítve, ha a t. miniszterelnök úrnak, mint a kormány vezetőjének irányzata, szelleme, erélye ós utasításai által ezek az állapotok teljesen lehetetlenné lesznek téve. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Épen azért nagy örömmel fogadtam, hogy a t. miniszterelnök úr felfogásával ellentétben egy első szaklapunk, a Jogtudományi Közlöny, a melynek főszerkesztője Dárday Sándor dr. volt miniszteri tanácsos, most az állami számvevőszék alelnöke, felelős szerkesztője pedig Fayer László egyetemi tanár, a csendőri kínzásokra nézve ezeket mondja: (olvassa) »A KÉPVH. NAPLÓ, 1896—1901. XXXII. KÖTET. csendőrség visszaéléseit végre-valahára az országgyűlésen is szóvá tették. Visontai Soma képviselő igen helyes kópét festette a helyzetnek. Adatai kiegészítésül utalunk a lapunkban közölt nagyszámú bírói határozatra, a melyekben a bíróságok felmentettek számos vádlottat azzal az indokolással, hogy a bíróság előtt visszavont beismerésüket a csendőri kínzások folytán tették. Hogy pedig a csendőrség legfőbb hatóságai is elismerik, hogy sok visszaélés fordul elő, azt a miniszterelnök statisztikájából látjuk, a mely szerint 1899-ben 230 csendőr büntettetett meg, a kik közül bántalmazás miatt 44-et ítéltek el stb.« így fogja fel ezt egy jogi szaklap. De természetes, hogy habár nekem is ez az álláspontom, másrészt nem mulaszthatom el, hogy ki ne jelentsem, hogy a t. miniszterelnök úr azon előzékenységével, hogy eltért az eddigi kormányok szokásától, mert beszédében mégis ilyen érdekes statisztikát közölt, a melyből megnyugvást meríthetünk, hogy ezen esetek a katonai hatóságok által, a. melyek zárt ajtók mögött és a nyilvánosság kizárásával bíráskodnak, tehát Ítéleteik különben tudomásunkra nem jutnak, mégis szigorúan bírál tattak el és szigorúan büntették az illetőket ; mondom, hogy a t. miniszterelnök úr ezzel mégis nagy szolgálatot tett és én ezt a magam részéről csak elismeréssel fogadhatom. T. ház! Hasonlóképen vagyunk az úgynevezett kiutasítás kérdésével is. Nem azért említettem én fel a kiutasítottakat, mintha én azokat egyénenként pártfogolni akartam volna. A t. miniszterelnök úr reflektált itt valami Kleinra, és azt mondja beszédében, hogy »az önök pártfogoltja*. Én ezt a Klein urat nem ismerem; mindazokat nem ismerem, a kiknek esetét felhoztam. Széll Kálmán miniszterelnök: A beszédjében említette! (Zaj.) Visontai Soma: Igen, .de ón személyesen nem ismerem őket, én csak individualizáltán akartam bemutatni az eseteket, mert a póldázgatás azt hiszem, a legjobb mód. És, t. ház, nem is abban rejlett a sérelem, hogy ezt vagy azt kiutasították, hanem abban van a sérelem, hogy a kiutasítást egyáltalában ilyen módon gyakorolják. Különben igenis van tudomásom arról,' hogyha,., a miniszterelnök úrhoz mint a belügyminiszterhez folyamodtak, ő a bajon a lehetőség szerint segített. De ezzel a bajnak nem veszszük teljesen elejét, mert a közállapotokat nem a harmadfokú bíráskodás szerint kell, hogy megítéljük, hanem a szerint, hogy mennyi zaklatásnak van az az állampolgár a közigazgatás keretein belül kitéve. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Például 10
