Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-636

52 &K>. országos Illés 1901. január 16-án, szerdán. Ellenben a legbiztosabb út ós eszköz valamely uralom meggyülölésére, ha annak bázisát egy szenesótlen közigazgatási szervezet képezi. A magyar nemzetnek az abszolút korszakban kifejtett nemzeti ellenállása sohasem lett volna olyan hatalmas, egyöntetű, a nemzet minden egyes rétegét — társadalmi állás, avagy faji jellegre való tekintet nélkül *— teljes egészében átható: ha az ab ovo törvénytelen és jogtalan uralom mellé segítő társül még egy irtózatos bürokraczia átka is nem szakad az ország nyakába. A passzív reszisztencziát nem pusztán a magyar nemzetnek alkotmányához való vele született szívós ragaszkodása és a nagy idők nagy embereinek bátor útmutatása és rendíthetlen kitartása teremtették meg és növelték nagygyá, hatalmas segítőtárs voltak ennek létrejöttén akaratlanul és öntudatlanul, Bach, Geringer, Schmerling ós mindazon társai, a kik annyi bűnt és erőszakot követtek el e nemzet kormányzásában, hogy jól mondta róluk Kazinczy Gábor, hogy bűneiket csak az egy igaz Isten tudhatja nekik megbocsátani; de a magyar nemzet soha. (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Marjay Péter: Tisza Kálmán! Mezőssy Béla: Oda fogok kilyukadni, t. képviselőtársam, és mégis az összbirodalmi eszme ezen fanatikus katonái voltak a legbiztosabb segéd eszköz arra nézve, hogy ez ország minden egyes polgára egyként gyűlölje azt, a mit ők megteremtem akartak, a » Centralstadt«-ot. így a történelem ós az elfogulatlan vizsgálódás világánál látva azokat az egyrészt bomlasztó, másrészt fentartó jelenségeket, a melyek az állami végrehajtó hatalom mikénti gyakorlásának voltak természetes eredményei : lelkemben önkéntelenül aggódó érzések támadnak fel és előtörekedik onnét egy gondolat, a mely azt mondatja velem, hogy midőn a közhatalomnak akként ós oly módon való gyakorlása az egész állami élet, de főleg a magyar belügyi igazgatás terén, a mint azt a t. szabadelvű párt évtizedek óta kezelte, nem volt-e elég indító ok és alap arra nézve, hogy a magyar állam iránt táplált ragaszkodás érzete az állampolgárainak szivében meglazuljon és a kitartás, lelkesedés hebyett az elfásultság, elkeseredés érzéseinek adjon helyet. (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Nem akarok én ezzel, t. ház, régi behegedt sebeket felszaggatni; nem akarom mind azt a sok mulasztást ós visszaélést, a mi ezt az eredményt előidézte, tetemre idézni; szóval nem bolygatom meg ezúttal — holott felette hálás théma lenne — az előzményeket; csak a legtagadhatlan tényeket hozom a t. ház Ítélőszéke elé, hogy azoknak figyelembe vételével ebből a szerencsétlen helyzetből kibontakozást keressünk: mert a magyar közigazgatás jóságának kérdése sem nem egyes párt, sem nem egy minisztérium jól vagy rosszul megoldandó feladata, hanem egy oly közérdekű és mindnyájunkat érdeklő kérdés, a mely a magyar nemzeti állam fennállásával van elválhatlan kapcsolatban. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső balon.) Még néhány évtizedig olyan adminisztráczió, mint a minőt az alkotmányosság helyreállta óta kormányaink követtek, és akkor nem kell se külerőszak, se nemzetiségeink fészkelődése, az állami organizmusunk kártyavárként önmagától fog összeomlani. Összeomlik, mert egy államot ideig-óráig a bürokraczia segélyével lehet kormányozni; de fejlődését biztosítani, íentartani erkölcsi lehetetlenség. (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) A bürokraczia minden nemzet testén valóságos élősdi növény, a mely felkúszik az állami élet hatalmas törzsére száz és százfajta szálával; annak erőforrásaiból táplálkozik, de magát a törzset gyarapítani és növelni sem nem tudja, sem nem akarja. És mégis összes kormányaink nem arra törekedtek, hogy az élő fát ezen kártékony gyomtól megszabadítani igyekezzenek, ellenkezőleg, engedték nagyra nőni, így akarva készséges eszközöket saját pártczéljaikra szerezni ós egyúttal azoknak a köréből a megélhetés feltóteleit biztosítani. így termett a hivatalnokoknak száz ós százféle faja ós neme: a kiktől voltakép soha se vették rossz néven, hogy gj'enge hivatalnokok csak azt követelték, hogy jó kortesek legyenek. (Úgy van! balfelől.) Ez veszélyes ós könnyelmű politika volt, t. képviselőház, a mely egj-enest a magyar nemzeti állam megteremtésének a rovására űzetett. Mert az így organisált kortes hadra volt pénz mindig; ellenben a magyar kultúrpolitikának évtizedeken át rongyokba kellett koldulnia. (Úgy 'van! a szélső baloldalon.) Ennek a rendszernek véget kell vetni, azt a nemzet nem bírhatja tovább. 1847-ben, — három évvel több mint egy félszázad előtt — még ezt az országot a régi jó táblabírák adminisztrálták, —nem papiroson, rosszul, mint ma, hanem úgy, a mint az élet parancsolta, közvetlenül ós jól — s az ország összes belügyi igazgatási terhe — hozzászámítva a pénz- és igazságügyet is — hárommillió forintba került. 1850-ben a Bach-korszakban, a mikor pedig tudvalevőleg minden darutollas kalap és pitykés dolmány után egy-egy zsandárraj