Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-636

m. országos ülés 1»Ö1 milyen végtelenül távol esik a magyar bel­ügyi közigazgatás. H. József császár, "a kinek ideális, fenkölt lelke előtt szintén a jó admi­nisztráczió megteremtésének eszménye lebe­gett, hivatalnokaihoz kibocsátott egy körrende­letében így szólt: »Én azt követelem tiszt­viselőimtől, hogy ne mechanikusan dolgozzanak, rendeleteimnek ne betűit nézzék, hanem szelle­mét. Azt követelem tisztviselőimtől, hogy el­határozásaikban semmi más ne vezesse, mint a közjó, mert a ki más érdeket szolgál, az a korrupczió bűnébe esik.* Aranyszavak ezek, t. ház, és ebben rejlik a jó közigazgatás titka ós feladata. Az a tiszt­viselő ne a nép réme és nyuzója akarjon lenni, ne a fólelem]tekintélvére vágyjék, hanem legyen igazságos biró, a kihez nehéz helyzetében biza­lommal fordul a szegény. Legyen biztos támasz, a kinek ítéletében ós akaratában teljesen nyu­godjék meg a panaszos ós a vádlott egyaránt. Mert az állam testében ópúgy, mint az emberi testben, ha csak egyetlenporczika is szenved, azt az egész organizmus szüksógszerűleg megérzi. Hát, t. ház, törekedett-e a t. szabadelvű párt egy ilyen közigazgatási szervezetnek meg­alkotására ? Mi volt a szabadelvű párt törek­vése évtizedeken át a belügyi igazgatás terén ? Mi czólra használta fel a rendelkezésére bocsá­tott hatalmat évtizedeken át ? Az egész belügyi igazgatás a szabadelvű párt kezében nem volt egyéb, mint eszköz az önző párturalmi érdekek kielégítésére ós istápolására. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon-.) A szabadelvű párt csak egyben volt szabadelvű, a jogok elkobzásában ós az állampolgárok akaratának meghamisítá­sában ott, a hol a pártnak érdekei úgy hozták magukkal. De a midőn a költségvetés általános tárgyalása folyamán egyes konkrét esetek kap­csán ezeket a vádakat itt Molnár János kép­viselő úr körvonalazta, a t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy őt a múlt bűneiért felelőssé tenni nem lehet, mert ő ós kormánya egy azóta is nagyon közismert jelszó és a rend­szerváltozás devize alatt mutatkozik be. Ez­úttal, a belügyi tárcza általános tárgyalásánál foglalkozni azzal nem kívánok, hogy az állami élet egyéb szakaiban mennyiben következett be és mennyiben nem következett be az ígért rendszerváltozás; csakis azt akarom vitatni, hogy mennyiben következett be a rendszer­változás a, belügyi közigazgatás terén, bekö­vetkezett-e, vagy sem. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Egy hang halról: Nem hallgatja a- belügyminiszter úr !) Sajnálom, hogy nem hallgatja: ha dicsér­ném, bizonyosan hallgatna. Széll Kálmán miniszterelnök: Hallga­tóin, kérem. január lft-áli, szerdán. 47 Mezőssy Béla: Egy kicsit majd megdi­csérem, hogy legalább hallgassa. Ha csak arról lenne szó, hogy a t. bel­ügyminiszter úr a közigazgatás javítására tö­rekedett, azt készséggel konczedálom, hogy tényleg törekedett. Beismerem, hogy az ő gon­dolkozása a közhatalomnak olyan kezelésétől. a minő mederben az egész belügyi igazgatást elődei a legkisebb feszólyezés nélkül kezelték, bizonyos mértékig visszarettent. Beismerem, hogy törekedett a rendelkezésére álló köztiszt­viselői kart az állampolgárok javára felhasz­nálni. De tisztán és kizárólag csak annyi az, a mennyit én látok, hogy tudniillik a t. mi­niszterelnök úr mindezen czélokra törekedett. De hogy ezen czélokat tényleg meg is való­sította, hogy a rendszerváltozást a: magyar belügyi igazgatás terén tényleg keresztül is vitte volna, erről szó sem lehet. Ezt az ered­ményt, bármennyire konstatálják is a, hivatalos szócsövek a t. miniszterelnök úrnak ezen a téren elért sikereit, higgadtan konstatálni nem lehet. (Igaz! JJgy van! a szélső baloldalon.) Mert, t. ház, ha bekövetkezett a rendszer­változás a magyar belügyi igazgatás terén, kinek kell azt első sorban megéreznie? Bizo­nyára nem a hivatalos szócsöveknek ; hiszen azoknak az időmérője akkor is verőfényes nap­fényt mutat, ha a jó gazdának úgy tetszik, hogy szél fúj, vagy eső esik. Hanem meg kell éreznie a rendszerváltozást magának a magyar népnek, a misera plebs contribuensnek, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) mert minden egyes fokesóse vagy fokemelkedése a közigazgatás hévmórőjének közvetlenül a szegény ember bőrére megy. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Kérdeni, érzi-e a. magyar nép Magyar­országon a rendszerváltozást? Nem érzi. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hogyha a t. miniszterelnök úr azt hiszi, hogy ezt velem nem a tiszta meggyőződés, nem a tények is­merete mondatja, hát vesse le magáról egy kissé a magas politika kothurnusát és nézze meg ezt az országot, nem abban a képben, a melyben azt a t. miniszterelnök úr elé a hi­vatalos szócsövek odaállítják, (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) hanem abban a. szo­morú valóságban, a minőt az a kép mutat. Széll Kálmán miniszterelnök: Ismerem! Mezőssy Béla: Annál jobb, ha ismeri, mert akkor be kell hogy lássa, hogy eddigi szándékaival körülbelül úgy járt, mint az a gyermek, a ki egy tó szólén a tó vizébe egy­két kavicsot dobott ós azt hiszi,, hogy azért a tó vize mindenütt hullámzik, mindenütt gyű­rűket vet. Nem, t. ház; a magyar közigazga­tás megposhadt, megbűzhödt vizét a jó szán­dék kövecskéivel megtisztítaírj nem lehet. (Élénk

Next

/
Oldalképek
Tartalom