Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-636

m 636, országos ülés 1901. január 16-án, szerdán. előtt szoktak folyni, mert a budapesti közönség akkor már vidékre, falura megy, és így ezen előadások már nem fizetik ki magukat. Nem szólok a jelenlegi szerződtetett tagokról, de az ezután szerződtetendő tagoknak nem eg3" évre, hanem például csak hat hónapra való szerződtetésével tetemes megtakarításokat érhetnénk el, a mely megtakarításokat nagyon üdvös volna inkább a vidéki szímíívószet felsegélyezésére fordítani, mert az nagy hiva/tást teljesít a, magyarosodás terén. Ézt kívántam még a t. miniszter úrnak figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a szélső haloldalon,) Buzáth Ferencz jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Két nagy erőforrása van a nemzetnek : gazdasági ereje és alkotmányos élete. (Úgy van-! a szélső baloldalon.) Azok a támadások, a melyek az erőszak jellegével intéztetnek ezek ellen, rendszerint hatástalanul maradnak, mert a nemzet életösztöne és óvatossága ezeket a. veszélyeket elhárítja, ellenben a támadásoknak azon nemei, a melyek a látszat szigoréi megóvásával, a melyek a formalitások sima megtartásával intéztetnek az állami fejlődés ezen két nagy tényezője ellen : komoly veszélyeket rejtenek magukban, mert. a csillogó üres látszat, a felszálló arany füst egy könnyen hivő nemzedéket könnyen tévútra vezet, mert eltakarja szemei elől azt a romlást, a mely a nemzettest mélyebb rétegeiben tért hódít és pusztításokat visz véghez. (Úgy Kan ! a szélső baloldalon.) Az anyagi téren, az ország már feleszmél; az az aranyfüst már szétoszlik és a rideg valóság az egész társadalom szeme előtt áll. De még itt sem teszi meg az egész nemzet és nem teljesíti főleg az állam ezt a kötelességet, a, mely reá; vár. Nem szervezi a nemzeti munkásság egészét, hanem hagyja, hogy a társadalom maga támolyogjon, különböző utakon tegyen tévelygő lépéseket, de ő nem áll élére a nemzeti kibontakozás útjának; nem áll oda az anyagi munka szervezésének kezdeményezőjéül; nem köti le azon ütőereket, a melyeknek nyitott csatornáin a, nemzet élete elvérzik, hanem hagyja, hogy a társadalom önmagától tegye meg azon kicsiny lépéseket. a melyek az ország gazdasági erejének regenerálására, vezetnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház. az anyagi téren legalább eszmél, öntudatra kezd jutni a nemzet, azonban alkotmányos élete terén a, legnagyobb közöny uralkodik és talán egy-két részletkérdéstől eltekintve, nem bir annak fontosságáról tiszta tudattal. Különösen a kormánypadok részéről lehet teljes elhanyagolást, terjes közönyt és teljes érzóktelensóget tapasztalni, pedig mindenki tudja, hogy hosszú századoknak küzdelme ós szenvedése van ebbe az egy szóba összefoglalva: »alkotmány«, és hogy generácziók küzdelmére lesz még szűkség ezen véres kincsért ba egy könnyelmű nemzedék azt megsemmisülni és könnyelműen elveszni engedi. Az alkotmány létfeltétele az, hogy a nemzet az ő sorsa felett szabadon rendelkezzék és önmaga határozza meg azt az utat, a melyet követni akar. Az az alkotmány, mely megzavarja a két szuverén tényezőnek : a trónnak ós a nemzetnek egymáshoz való viszoiryát, csak egy látszólagos üresség, mely elveszti minden értékét, mert a mennyire becsben kell tartani a koronának érvényesülési jogát a törvényhozás tekintetében : ép annyira kell megóvni, hogy a trón tovább ne terjeszkedjék és a nemzetnek jogát, szuverenitását a törvényhozás tekintetében magához ne vegye. Ha, ez így nem történik, ha átcsúszik a szuverenitás teljes mértékben a koronára, ez épen olyan látszat, mintha egy ékszernek drága, kövét csempésznék ki ós egy hitvány, csillogó utczakövet tennének helyébe, a melynek csillogása, értéke csak addig tart, míg a- hamisítványt fel nem ismerik és attól a nemzeti bizalom el nem fordul. Tanúságúi hivom fel önöket,hogy a történelem 1848-ig fényes példáját mutatta meg, hogy a nemzet milyen óvatossággal viseltetett az iránt, hogy a hatalom részéről a törvényhozásnak kialakulására semmi illegális befolyás ne gyakoroltathassák. Akkor is megkísértették. Királyi biztosok jelentek meg a vármegyéken, hogy befolyásolják a vármegyék szabad választási jogát. Pénzzel, erőszakkal és katonasággal akkor is rendelkeztek ; de bármilyen sorscsapás jutott is e nemzetnek, azzal mindig eldicsekedhettünk, hogy törvényhozásunkban a nemzet képviselete ült és magának a törvényhozásnak alakulására 48 előtt döntő befolyást a trón és hatalom nem gyakorolt, illetéktelen befolyást. 1848-ban a népképviseleti kormányforma lépvén életbe, annak alapján szótbontották 63 vármegyének erőteljes szervezetét 413 kerületére az országnak és a mi eddig századokon keresztül nem sikerűit, ezen szétbontás folytán a nemzethez a, hatalom könnyű szerrel hozzá fért és a nemzetnek rendelkezési jogát a törvényhozás összealkotása felett magához ragadta. Nem a parlamentarizmus, nem a 48-ban népképviseleti alapra fektetett kormányforma ebben a hibás, hanem mint Deák Ferencz mondotta, a kinek ebben igaza is van, egy parlamentáris intézmény csak annyit ér, a mennyi életet és tartalmat abba a nemzet beleönteni képes. 1848-ban az akkor megállapított parlamentáris rendszer