Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.
Ülésnapok - 1896-640
640. országos ülés 1901. január 21-én, hétfőn. ]_55 képeznek, és hogy ez különösen a nemzetiségi vidékeken kívánatos, Én tökéletesen igazat adok e tekintetben a képviselő urnak. Szép, nagy, gyönyörű feladat ez; dicséret és elismerés annak, a ki ezt teljesíti, de ez talán nem elég arra, hogy a főispáni állás szükségességét bizonyítsa. Bizonyítaná akkor t. képviselőtársam, ha itt mindjárt meg tudta volna mondani, hogy az a főispán, a ki központja abban a megyében mindennek, mennyiben vitte előre a megyét; hogy vitte ott előre a közművelődést s általában a közügyeket, de ezt nem mondja meg, és pedig egyszerűen azon okból, mert nem tudja, megmondani. Abban a vármegyében egészen más tényezők szolgálnak az ilyen ügyek előmozdítására, mint a főispán személye. Nem viszi oly nagyon előre azokat a főispán szemelve; megvallom: az ellenkező irányban sem hat; nem is viszi igen hátra, de épen azért, mert ez így van, meggyőződésem szerint mai viszonyaink között s az adminisztraezió mai állása mellett az a főispáni állás teljes tökéletesen felesleges, (Úgy vau! Úgy van! a szélső baloldalon.) és azt csak oly kormán)' tarthatja fenn, a mely szereti, ha a íőisjján dolgozik. Mert ha dolgozik, mit csinál ? Ráfekszik egész hatalmával a megyére ; azután segit neki a pénzügyigazgató, csendőr és mindenki más, hogy a választókat a választás alkalmával megtérítse, s azt a kontingenst, a mely rá ki van. vetve, a kormánynak a választások után rendesen beszolgáltassa. Hogy teljesen félre ne értessem, t. ház, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az, a mit előbb mondottam, tisztán a mai állapotokra vonafkozik, ós ón tudok magamnak képzelni olyan rendszert, olyan állapotot, a melybe a főispáni állás nemcsak beilleszthető, de a mely mellett az szükséges is volna. De ezt mélyreható, gyökeres reformoknak kellene megelőzniök, különösen oly irányban, hogy a most annyira divó minden lében kanál kormányzat teljesen megszűnjék, s a hatalmi köröknek területe egész biztossággal meghatároztassék. Legyen meg a községnek, a mi a községé, a törvónjdiatóságnak, a mi a törvényhatóságé s a vármegyének, a mi a vármegyéé és legyen az, a mi kell, de semmivel se több, a miniszteriunió. Ily körülmények között azután és ily rendszer mellett a főispánnak is jutna feladat ós akkor, ha egyáltalában a közigazgatás rendszerének ily irányban való megváltoztatásáról volna szó, képesnek érezném magamat ezt teljesen ós aprólékosan is kifejteni. Nézzük magukat a vármegyéket és nézzük a vármegyék adminisztráczióját. A vármegyei adminisztráczió, — tudjuk mindnyájan, nem mondok vele semmi ujat, — összpontosul az alispánban. Az alispán tájékoztatja a vármegyét minden irányban, vagy legalább tájékoztatnia kellene minden közgyűlés alkalmával. Nem egy helyen hallottuk és halljuk most is ezen jelentéseket, a melyek sablonszerűén foglalkoznak difteritiszszel, trachomával ós azzal, hogy egyik vagy másik felebarátunknak ezt vagy azt a lovát ellopták, de sohasem foglalkoznak, — legalább az én tudomásom szerint nem — dicséretes, ha valaki tudja — komoly dolgokkal, eszmékkel, a melyekkel a közigazgatást előbbre vinni és így magát a népnek ja,vát előmozdítani lehet. (Ügy van! Ugy vau! a szélső bal oldal ón.) De hát én azt kérdezem, — hiszen a közgyűlési jegyzőkönyvekkel az ilyen . jelentések mindig feljutnak a minisztériumba, — megtörtént-e csak egyetlen egyszer is, hogy figyelmeztetés jött volna a minisztériumtól'? Pedig még a kenderáztatóra is minden esztendőben megjön, még oly vidékekre is a figyelmeztetés, a- hol a kendert, mint növényt, nem is ismerik. Hát talán más feladata is van annak a vármegyének, talán más feladata is volna, annak az alispánnak, mint ilyen meddő, haszontalan tényeknek a regisztrálása. ! Minden harmadik hónapban felmennek az ilyen jegyzőkönyvek a kormányhoz és ott valószínűleg el is bíráltaknak. Ugyan megtörtént-e csak egyetlen egyszer is, hogy a, minisztériumban észrevették volna, hogy egyik vagy másik resszortminiszter úrnak a legüdvösebb rendeletei a vármegyék gyűlésein elő nem adattak, azokat a vármegye közönségével nem közlik? Pedig azt hiszem, hogy az volna a legalkalmasabb ós leghelyesebb mód arra, hogy a mit ott jól megírtak, az az életbe jól át is menjen. Az ember természetében fekszik, különösen pedig a magyar ember természetében, hogy bármily csekély legyen is a hatalma, azt öregbíteni iparkodik és azzal vissza is él nem egyszer. Én a. Szapáry-féle törvény tárgyalása alkalmával egy ajánlatot tettem Szapáry miniszterelnök úrnak és ezt az ajánlatomat most az igen tisztelt miniszterelnök úrnak is megújítom : (Halljuk! Halljuk!) bizza ón rám a miniszterelnök úr a közegészségügyi és az úttörvény végrehajtását ós ha ón úgy akarok eljárni, mint a vidéken a szolgabirák és főszolgabírók nem egyike jár el, hát fogadást merek ajánlani, hogy hat hónap alatt a t. miniszterelnök urat az ő rátóti birodalmából kizavarom, mert azt a, sok szúnyogcsípést elviselni sem ő, sem senki a világon nem képes. És, t. ház, nem egyszer maguknak a rendelkezéseknek czólszerütlenségén alapszik a zaklatás. A vármegye például miniszteri utasításra, — mert hiszen a minisztérium küldi a nyomtatott formulát, — tűzrendőri szabályzatot hoz. Abban meghatározzák például azt, hogy a 20*