Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-632

<5S2. országos ülés 1900. deczember 17-én, hétfőn. 421 nemcsak vallási, hanem politikai jármába hajt­sák: hogy az az állani önálló, az az állani független, hogy az az állam önállóan őrzi azt a jogot, a melyet rábíztak? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, ezt szomorú, igen szomorú jelenségnek tartom., ós annál szomorúbb ez, mert még eddig nincs tudo­másunk róla, hogy a t. kormány ezzel a me­morandummal szemben, a mely hozzá benyuj­tatott — az akaratát nem vonom kétségbe, — tudott-e valami eredményt elérni azon polgá­rok érdekében. Én feltételezem, hogy történt ebben a dologban a kormány részéről lépés, de én épen olyan szomorú dolognak tartom, hogyha egy ilyen kérdésben nem tudott ered­ményt elérni, mint hogy ha nem akar . . . Wlassics Gyula vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: Majd meglesz! Barta Ödön: A midőn, t. ház, a t. kor­mánynak kezében van egy memorandum, a melyet több, mint tízezer ember irt alá, még pedig kezében van február óta, Magyarország herczegprimásának pedig egy óv óta van ke­zében, a melyben az mondatik többek között: — csak egy szemelvényt olva.sok fel példa gyanánt — (olvassa): » A sehismatikus egyház ágensei beékelték immár magukat a Csendes Oczeántól az Atlanti tengerig, rövid idő alatt megtanítván a proselytákat gyűlölni királyt, hazát és zemzetet, ós megtalálván a módját, hogyan kell beplántálni, miképen kell öntöz­getni a hiszékeny, együgyű szívekben egy eddig előttük ismeretlen eszme mustármagvait, hogy azok ott nagyra növekedjenek, és onnan kipusztíthatatlanok legyenek. A nép közönsé­gesen külsőségek szerint szokott határozni és ítélni. Adja Isten, hogy hazánknak ezen meg­tántorodott fiaival, sohase legyen viszont­látása.* Maguk azon felekezet künn levő haza­fias hivei olyanokról emlékeznek meg, a kikkel szemben már a térítési akczió a másik feleke­zet részéről sikerre vezetett és ezeket olyanok­nak ismerik fel, hogy egy sóhajtásban fejezik ki azon óhajtásukat, hogy vajha sohase jön­nének vissza Magyarországba. Méltóztatnak tudni, miért? Mert ezek a nagy Oroszország fizetett ágenseikónt jönnek vissza ide, hogy itthon levő felekezetbelieiket azon Ígéretekkel, a melyeket ő velük szemben már tényleg be is váltottak, maguk után vive eltántorítsák, eltérítsék a magyar állam iránti hűségüktől. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Ne frázisokkal méltóztassék a haza iránti hűséget hirdetni, hanem tettekkel méltóztassék lehetővé tenni, hogy a ki ezen állam kötelékébe akar tartozni, akkor is, mi­dőn a nyomor idegen földre kergeti, érezze a magyar kormány kezét, és tudja meg, hogy magyar állampolgárnak lenni nem szégyen, hanem dicsőség; hogy amiak lenni üdvös is, és legalább is az óletfentartás érdekeivel nem ellenkezik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék megfelelő oltalomban részesíteni azon magyar állampolgárokat, a kiknek nem­csak jogos igénye van erre, hanem a kiket ott ebben részesíteni az itthon maradottakra nézve is elodázhatatlan kötelesség. Erre a fel­szólalásomra az kényszerít, t. ház, hogy a mint méltóztatnak talán tudni, gróf Septiczky Sza­niszló! görög-katholikus jräspök, a ki a nagy­orosz egyház hivője és apostola, nem is tit­kolja, hogy ő egész erejével azon működik, hogy az Amerikában élő görög-katholikusok számára két püspökség állíttassák fel, és arra a két püspökségre két galicziai, tehát két, a nagy orosz egyházhoz szító olyan kanonok neveztessék ki, a kik aztán mint az egyház­nak ott látható fejei támogatni fogják azon agitátorokat, a kik eddig csak kevés tekintély­ivel, de annál több pénzzel dolgoztak ugyan­azon czélért, a melyre most a két püspökség fogja nekik a tekintélyt megadni. Ha ez meg­történik, t. ház, ez nemcsak borzasztó csapás lesz ezen országra nézve, hanem egy oly meg­szégyenítő ' lealázása az ott künlevő 150.000 magyarnak, minőhöz foghatót egyetlen állam­nak a polgára, sem élt még át a külföldön. Én tisztelettel kérem a kormányt, — a mi­niszterelnökség tárczájánál szólaltam fel, hogy az egész kormány értsen róla. — méltóztas­sék a kormánynak az egész tekintélyét latba vetni, — ha ugyan van befolyása a kül­ügyekre, — hogy ez a kérdés Rómában sür­gős megoldást nyerjen oly formában, hogy a künn levő magyarok 'minél előbb magyar püs­pökséget kapjanak. Erre az esetre is áll az a tétel, hogy: »bis dat, qui cito dat!« (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A kórdós, a melyet Barta Ödön t. képviselő úr felvetett, igen fontos és figyelemre méltó, s azzal a kormány köteles­ségszerűleg foglalkozni el nem mulasztotta. A mi figyelmünk már ezen memorandumnak és beadváirynak hozzánk érkezése előtt is fel volt költve erre az egész ügyre vonatkozólag, régebbi mozgalmak és azon köteles figyelem folytán, a melylyel kísérni kell minden ily mozgalmat. Én általában annyit vagyok bátor a t. háznak mondani, hogy igyekezünk érint­kezési pontokat fenntartani, a, melyeknek czélja az, hogy lehetőleg figyelemmel kísérjük a ki­vándorlott magyar állampolgároknak ottani életét ós működését abban a tekintetben, hogy lehetőleg magyar állampolgároknak tartsuk meg őket, (Helyeslés.) vagy lehetőleg felkeltsük

Next

/
Oldalképek
Tartalom