Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-632

420 «á2. országos ülés 1900. deczember 17-én

? hétfőn. az államnak önálló külképviselete volna, ha ennek az államnak önálló hadserege volna, akkor a magyar állam tekintélye minden egyes polgárát elkísérné az Oczeánon túl, ós vele lenne addig, a míg hazájába visszatér. De a mai berendezésben is, t. képviselőház, a melyet erről az oldalról elég gyakran ostorozunk, de nem birimk eléggé erősen ostorozni, szinten kell módot találni a t. kormánynak arra, hogy az az Amerikában élő 150.000 magyar alattvaló, a kik mindannyian egy felekezethez tartoznak, megtalálja azt az oltalmat, a melyért jajveszékelve fórdúlt már a t. kormányhoz. Nem tudom, a t. ház tagjai birnak-e tudomással arról, hogy f. évi február havában a t. miniszterelnök úrhoz Amerikában élő magyar honfitársaink részéről, mondjuk, hogy görög-katholikus magyarok részéről egy terjedelmes memorandum nyújtatott be, a mely memorandumnak egy hasonmása az esztergomi érsek ő eminencziájának lett átnyújtva oly czólból, hogy azt saját befolyásával a római szent széknél kellő támogatásba részesítse. A miniszterelnök lírnak ez a kérelem azért nyújtatott át, hogy ő az ezen kérelemben leirt bajok orvoslásának szükségét belátva, a magyar állam tekintélyével lépjen fel ott, a hol egyedül lehetséges a. baj orvoslása, tudniillik hasson oda a római szent széknél, hogy az Amerikában élő görög-katholikusok számára magyar embe^ által betöltendő püspökség állíttassák fel. Hát, t. ház, lehet-e ennél méltányosabb kórelmet egy kormányhoz juttatni ? Magának ennek a kérelemnek a benyújtása nem élő panasz-e a miatt, a mit a beszédem elején felhoztam, hogy tudniillik a magyar állam a maga külföldön élő alattvalóinak jólétéről, nemzeti, vallási ós egyéb biztonságáról nem gondoskodik? (Igaz! Úgy van! a .szélső baloldalon:) Nos hát, ők maguk fordulnak a t. kormányhoz segítségért ós nem anyagi támogatást kérnek, hanem védelmet kérnek a maguk számára oly czélból, hogy magyarok maradhassanak. Hát én nem tudom, hogy mely ügyek azok, a melyek a mi kormányzatunk berendezésénél »sürgős« jelzőt érdemelnek, de azt hiszem, hogyha csak egy állampolgár kívánkoznék is haza, ha csak egy állampolgár adna is be panaszt, hogy állampolgári önérzetében meg van sértve, vagy hogy oly helyzetbe került, a mely miatt magyar állampolgári egyénisége van veszélyeztetve, az is sürgős volna; annál inkább sürgős az, ha ez a felkiáltás, ez a jajveszéklés nem egy, hanem 150.000 ember ajkáról hangzik el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nagyon rövid leszek, t. ház, de mégis kénytelen vagyok néhány adatot megismertetni. (Halljuk! Halljuk!) Az Amerikában élő görög-katholikus magyarok száma saját megállapításuk szerint, egyleteik tagjainak összeszámítása útján — minthogv

r önfentartási ösztönük egyesülésre kónyszerítette őket, — 150.000 ember. Öszszesen 200.000 görög-katholikus van kmt Amerikában, azok közül 50.000 Galicziából való; a Magyarországból kivándorlóttak száma tehát 150.000-et tesz ki. 44 katholikus egyház létesült ott, az oda kivándorolt polgárok önerejéből, minden néven nevezendő támogatás nélkül; ezekből 33 magyarországi, 33 egyház alakúit tehát oly czólból, hogy a magyar állampolgárok vallási igényeik kielégítése mellett magyar állampolgárságukat megtarthassák. Beleütközik ezen hazafias törekvésük abba, hogy ott a görög-katholikus felekezeteknek abszolúte feje nincsen, magyarországi fejüknek pedig odakint hatásköre nincsen, ós így az oda kivándorolt görög-katholikusok ki vannak téve mindazoknak az inzultusoknak, melyeket egy részről a velük szemben ellenséges érzelmű galicziai és magyoroszországi görögkeletiek kifejtenek és ki vannak téve másrészről annak a még veszedelmesebb eszköz hatásának, a melyet az orosz rubel alakjában fizetett agitátorok és ágensek útján arra használnak, hogy oda kivándorlott és fej nélkül ott élő görög katholikusok között a szentpétervári szent szinodus számára prozelitákat szerezzenek. Maguk a künnlévők hangosan panaszkodnak a miatt, hogy ez a térítés, a mely tisztán azért van, mert az egyháznak ott kint szervezetet felállítani még nem sikerűit, oly veszélyes mérveket öltött, hogy egyes, Magyarországból oda kitelepült hazafias papokat, a kik híveiknek magyar hitszónoklatot tartottak, a hitszónoklat után inzultáltak azzal, hogy: Mit szónokol az úr nekünk mindig magyarul, elég volt nekünk otthon a magyarországi pártfogás, a mely bennünket onnan kikergetett. Megyünk mi oda, a hol minket nemcsak szóval, de tettel is támogatnak. T. ház! írásbeli adattal szolgálhatok. Maga az inzultált pap kér segítséget. Hát normális állapot ez ? Méltó ez egy állam tekintélyéhez ? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Merik önök azt mondani, hogy az az állam, a mely künnlevő polgárait íg}r elhagyja, a mely enynyire nem törődik 150.000 polgárának hazafiságával, nem törődik azok hovatartozandóságával: nem táplálja bennök a reménységet arra, hogy ide visszajöhetnek; nem éleszti bennök a hazafias érzelmeket, hanem engedi, hogy azokat idegen térítők egy más államnak,