Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-632

(>32. országos ülés 1900. deez<tmber 17-én., hétfőn. 4Q7 zése és enyhítése czóljából elrendelendő közúti munkák költségeinek fedezéséről a kereskedelemügyi miniszter törvény javaslata (írom. 954. 956). Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! (Halljuk! Hulljuk!) Ebben a törvényjavaslatban a kereskedelemügyi miniszter a folyó év terhére 400.000 korona póthitelt kér abból a czólból, hogy Bereg, Marmaros, Ugocsa, Zemplén ós Komárom vármegyék területén bizonyos közúti munkákat elrendelhessen. Élő szóval bejelentette a miniszter, hogy a mennyiben ezen összegből bizonyos megtakarítások eszközölhetők lesznek, iparkodni fog, hogy Ungmegyében, a hol hasonló viszonyok vannak, mint az itt nevezett öt vármegyében, szintén egyébként szükséges közúti munkákat végrehajtathasson. (Helyeslés.) T. ház! Azok után, a miket a kereskedelemügyi miniszter ezen törvényjavaslat indokolásában a kérdéses vármegyék közönségének ezidőszerinti helyzetéről elmond, én feleslegesnek tartanám ezt az aránylag igen csekély összeget és annak megszavazását külön megokolni. Egyszerűen konstatálom, hogy a bizottság egyhangúlag helyeselte a miniszter lírnak eljárását, helyeselte azt, hogy a kormány az inség enyhítésére gyorsan és hathatósan akar eljárni; ebbből a ezélból a bizottság egyhangúlag megszavazta ós megszavazásra ajánlja az előttünk levő törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Lukáts „Gyula jegyző: Barta Ödön! Barta Ödön: T. ház! Talán szokatlan dolog, hogy erről az oldalról elsősorban az egyenes és nyilt köszönet nyilatkozása, hangzik fel a javaslat beterjesztéséért; de ez nem jelent semmi egyebet, mint azt, hogy ritkán jut ez az oldal abba a kellemes helyzetbe, hogy oly kormányelőterjesztósekkel találkozzék, melyek a nép valódi szükségének enyhítésére irányúinak, minden politikai vagy más irányú czéltól eltekintve. Én nem habozom kijelenteni, hogy ezen javaslatnak beterjesztése n, ház minden tagját és így ezt az oldalt is a kormány iránti elismerésre és köszönetre kötelezi. Oly szükséget van hivatva kielégíteni ez a javaslat, hogy ezen javaslattal szemben csak azt lehet mondani: debuisset pridem. Méltóztatnak talán emlékezni arra, hogy az útszükségletek tárgyalásánál nem egyszer hangzott fel erről az oldalról az a panasz, — csekély személyemnek is volt szerencséje a bizottságban több alkalommal hangoztatni, — hogy az a dotáczió, mely a kereskedelemügyi miniszter úrnak azon ezélból áll rendelkezésére, hogy azzal a vármegyei útszüksógleteket fedezze, a felmerült szükségletekhez képest csekélynek bizonyiílt. Ennek legtermészetesebb következménye az, a mit ezen háznak 11 vármegyei ügyekkel foglalkozó minden tagja ismer: hogy valóságos hajsza indult meg, valahányszor ezen dotáczió felosztásáról szó volt. És szemesnek a vásár; kinek gyorsabb lábai voltak, ki nagyobb sikei'rel tudott a miniszternél eljárni a dotáczió kieszközlósónél, az többet kapott. A melyik vármegyének lanyhább a vezetése s vezetőségében kevesebb az agilitás, annak a dotácziója leszállt. Nem lehet csodálkozni ily körülmények közt, hogy a községek valósággal el vannak nyomorodva az alatt a teher alatt, mely rájuk hárul, abban az alakban, hogy a törvényhatósági úthálózat minduntalan való megnyirbálásával óriási mértékben szaporították az úgynevezett községi utak hálózatát ós csoportjait, a melyeknek kiépítésére azok a, községek rendszerint annál kevesebb képességgel búnak, minél szegényebb vármegyének községeit képezik. Vagyis az államnak jótékony keze úgy működik ezen kérdésnél, hogy minél szegényebb egy vármegye lakossága, annál nagyobb terhet ró reá az állami adminisztrácziónak oly berendezése, a mely azon keretben mozog, melyet az űt-dotáczió eléje szab és mindig nagy'obb ós nagyobb csoportokat létesít községi közutak csoportjainak czíme alatt. Én ezen javaslatot elsősorban ezen mizéria megszüntetésére tartom alkalmasnak, de csak az esetre tartom fenn azon elismerő szavakat, a melyekkel felszólalásomat elkezdettem, ha nem tévedek azon feltevésemben, hogy ez a javaslat nem meríti ki azt az akcziót, melyet a kormány ebben az irányban létesíteni akar, hanem, csak az első lépés arra, hogy ezek az útmizériák végre-valahára az ország legszegényebb vidékein megszüntessenek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Méltóztassék megengedni, hogy kijelentsem, hogy mint első lépést, ezt csekélynek tartom. Azokkal a momentumokkal szemben, melyeket a t. miniszter úr a javaslat indokolásában elmond; azokkal a nagy nyomorúságokkal szemben, melyek ezen vármegyékben uralkodnak ; azzal a tónynyel szemben, hogy ott az emberek a kivándorláshoz mint az última ratió eszközéhez nyúlnak, ezt az eszközt kicsinynek tartom. 400.000 koronáról van szó, melyet a miniszter úr négy vérmegye ínségének enyhítésére akar felhasználni. Méltóztassanak megengedni, de ez az eszköz a nagy czélhoz képest oly csekély, hogy nekem kórnem kell mindazoknak a támogatását, kik ismerik a nagy czélt és a nagy szükséget, hogy ezt az összeget, mely a forráshoz mérten kicsiny, a szükséghez képest elenyésző csekély, méltóztassanak felemelni. Itt nem vagyunk abban a kény-