Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-629

350 629. országos ülés 1900. deczember 13-án, csütörtökön. elvégezzük; de annyit mondtam, hogy minden kérdésben a munka folyik és ha a„t. képviselő úr gúnyolólag hangyaszorgalomnak nevezi is, én számot adhatok róla ha kell. mert úgy tudom, hogy egyetlenegy perczet sem mulasztottam el abból az időből, a mely rendelkezésemre állott a nélkül, hogy ne dolgoztam volna. (Igás! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) Aki engem lát e házban, lát a bizottságokban, lát a hivatalokban, lát mindenütt, bocsánatot kérek, azt legalább ki fogja állítani nekem, hogy nem heverek, hanem dolgozom annyit, a mennyi embertől kitelik ós a mennyit birok. (Hosszantartó helyeslés és éljenzés a jobb- és baloldalon.) Azt gondolom, t. képviselő úr, hogy ezt a szemrehányást jogtalanul tette. Molnár János: Nem úgy van! Széll Kálmán miniszterelnök: Ne prókátoroskodjék a képviselő úr. Ha Meskó László képviselő úrnak kifogása van, majd megmondja. Azt mondja Meskó képviselő úr, hogy nem jönnek a törvények. Bocsánatot kérek, egyetlenegy napját sem tudom a képviselőháznak, a melyen valaki panaszkodott volna, hogy nincs munka, és egy indítArányát sem ismerem a t. képviselő uraknak, a mely nem úgy szólt volna, hogy annyira el vannak foglalva ennek és annak a tanulmányozásával, hogy arra időt kell hagynunk. Ha a t. képviselő urak azt akarják bebizonyítani, hogy nincs a háznak munkája, hog3^ a képviselőház elé nem terjesztettünk elég anyagot, hogy a képviselő urak nem tudják tétlenségükben ós unalmukban mit csináljanak, ám méltóztassanak előállni ezzel a váddal, ha jogos, de különben méltóztassék azt megtartani, mert senkisem hiszi alaposnak. (Úgy van! a jobb- és baloldalon.) Azt mondj t. képviselő úr, hogy megígértem az adminisztráczió rendezését, de semmit sem csináltam. Bocsánat, nem mondtam, hogy az adminisztráczió rendezését ez elé az országgyűlés elé hozom; sőt a költségvetés tárgyalása alkalmával megmondtam, hogy az adminisztráczió rendezését nem akarom ebben az országgyűlésben behozni, mert az akkora munka, hogy azt a munkát inkább valamivel később, de igenis oly alapon és oly qualitással akarom idehozni, hogy igazán megindokolva, minden irányban ós minden részletében az^ország érdekében oldassék meg a kérdés. A t. képviselő úr ellentétet vél felfedezni a között, a mit arra nézve mondtam, hogy nem akarok parcziális kodifikácziót, ós a között, hogy mégis egyszerűsítési eljárással jövök. Nem méltóztatik átérteni, hogy mit intendálok én az egyszerűsítési eljárással, különben nem mondta volna ezt a vádat. Ebben ellentétet nemcsak nem találok, de igenis azt találom, hogy az a két kijelentés megegyezik egymással. Én azt mondtam, hogA' nem akarom a nagy közigazgatási reformot, a melynek sok ága van, mint, a megyei törvényhatóságok, a városok, községek, árvaügyek, rendőri ügyek, szolgálati pragmatika, fegyelmi elj felelősségi törvény, — elég? — mondom, nem akarom a reformot és ezeket az ágakat egymástól elszakítani, mert logikus összefüggésben vannak, nem akarom parczialiter csinálni egyiket, másikat, de az egyszerűsítési eljárás, bocsánatot kérek, egyikbe sem ütközik, egyiknek sem prejudikál. Az, a mi a mostani szervezetben keresztülviendő, egyszerűsítése az adminisztrácziónak, a melynek nagy hiányain segíteni óhajtunk addig is, a míg majdan sorra kerülnek a nagy reformok. Méltóztatik szemünkre vetni, hogy a tisztviselők létszámát szaporítjuk. Két dolog közül egyet kell választanunk. A munkahalmaz és tömeg nőttön nő. Vagy a tisztviselők számát szaporítjuk, vagy a munkát hagyjuk elláttatlanúl. Egyiket sem szabad. Azt mondtam, ne szaporítsuk a tisztviselők számát, a munkát el kell látni, próbáljuk, hogy nem lehet-e egyszerűbben ellátni. (Elénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Azt hiszem, hogy ez helyes, logikus és talán megtámadhatatlan is. Már most t. képviselőház, — bocsánatot kérek, nem tehetek róla, — még rá kell térnem azokra, a miket Molnár János t. képviselő úr most mondott (Nagy mozgás a jobb- és baloldalon. Halljuk! Halljuk!) válaszúi azokra., a miket ón a múltkori beszédemben (Halljuk! Halljuk!) a t. képviselő úr hosszú, egész ülés tartamát kimerítő, nagy szónoklatára elmondani kénytelen voltam. A képviselő úr beszédét nagy figyelemmel hallgattam. Kissé azt a, benyomást tette rám, és eszembe juttatta a nótát: Nagypénteken mossa a holló a fiát. (Derültség a jobb- és baloldalon.) Olyan kis mosakodás volt az. A holló fia nem lett fehérre mosva. (Derültség a jobb- és baloldalon.) A t. képviselő úr azt akarta bizonyítani velem szemben, hogy ón nem voltam igazságos, mikor azt mondtam, hogy mindent, a mi tudomásomra jut, igyekszem megvizsgálni, mert ime még most sem tudja, hogy mi történt az ochodniczai jegyzővel, a kiről már többször intéztek hozzám interpellácziót és a ki úgy látszik annyira kedvelt embere a t. képviselő úrnak, hogy nélküle egyetlen beszédét sem tudja elmondani. (Derültség.) Az ochodniczai körjegyző dolgában ugyanannyiszor feleltem, kétszer bizonyosan és megmondtam, hogy a kórdós nem oly tisztán áll, mint előadni mól-