Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-629

332 629. országos ülés 1900. deezeiuber 13-án, csütörtökön. hogy azután milyen lesz, ahhoz majd akkor szólunk hozzá. Azt mondotta azután a t. miniszterelnök úr, hogy én először is túlszigorúan Ítéltem meg a közigazgatást; másodszor, hogy egyesek visszaélését általánosítottam; és harmadszor, hogy a megtorlásokat elhallgattam. Semmi elől nem térek ki, t. miniszterelnök úr! Lás­suk egyenkint. Midőn ón nyolcz konkrét atrol esetet felsoroltam, a melyekről maga a t. mi­niszterelnök úr ezeket mondja : a »képviselő úr igaz eseteket hozott fel, sajnos eseteket«, s mikor azután bemutattam Ivánka Zsigmond­nak két rendbeli . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Arra is válaszoljak ? Molnár János: . . . nem azt mondom, hogy válaszoljon ; csak megokadatolom ezzel állításaimat. Midőn tehát bemutattam Ivánka Zsigmondnak két rendbeli, majd Rill tanfel­ügyelőnek vagy száz oldalra terjedő füzeteit, a melyek 50-nól is több törvénytelenséget, zaklatást, nyomorgatást tartalmaznak és hivat­koztam a napilapokra is, a melyekben oly sokszor olvasunk különféle vádakat és pana­szokat a köztisztviselők, különösen a jegyzők és szolgabirák ellen: akkor úgy vélem, joggal mondhattam, hogy: »üyen Magyarországon a közigazgatás*, mert a ki az én beszédemet figyelemmel hallgatta, vagy olvasta, az nem úgy értelmezi őzen szavaimat, mint a hogy azt a t. miniszterelnök úr tette, mintha tud­niillik én azt mondtam volna, hogy csakis atroczitások, csakis törvénytelenségek fordulnak elő a közigazgatásban, hanem úgy értelmezi, mint a bog}- azt magam is értelmeztem, hogy ilyen, tudniillik ilyen mizerábilis, ilyen sok visszaélést feltüntető az a közigazgatásunk. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És hogy az ilyen, azt hiszem, a t. túloldali képviselők is bevallják négyszem közt, vagy legalább ön­maguk előtt. Buzáth Ferencz: Hány jegyző ellen van fegyelmi vizsgálat! Molnár János: De különösen ós kivált­képen megvallja ezt a nép az egész ország­ban, mert ha bejárjuk az egész országot, akár­hány vidéken azt fogjuk látni, hogy a nép remeg a szolgabiráktól és a jegyzőktől, ós hogyha nem is mondja, de úgy gondolkozik, mint az egyszeri czigány, a ki mikor azt mondták neki: »Vigyázz, jön a császár!« azt felelte: »az csak a császár, de nem a szolga­bíró!* (Úgy van! bal felöl.) ' Azután azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy én egyesek visszaéléseit általánosítot­tam a következő szavakkal, A t. miniszter­elnök úr ugyanis így szól (olvassa): »A képviselő úr azt mondja, -— szószerint olvasom fel, — hogy Magyarországon a tiszt­viselő nem törődik azzal, hogyha a parasztot megsütik is; Magyarországon a tisztviselő — nem egy volt az a tisztviselő«, — mondja a t. miniszterelnök úr, — »a kiről ő szólott, hanem általában a tisztviselő a népnek réme. Magyarországon a tisztviselő haja szála sem görbül meg, ha egy szegény parasztot meg­sütnek vagy megfosztanak jogától . . .« Erre »nagy zaj« keletkezett ós felkiáltá­sok jobbfelől: Gyalázat! Szégyen !« és Mandel Pál úr, a nagy erkölcsbiró felkiált, hogy: »Ez a rágalom, Páder Rezső úr!« — T. ház! Ezek a közbeszólások és aposztrofák tulaj donképen nem tudom kinek szólottak: nekem-e, a ki azt, a mit a miniszterelnök nekem ímputált, nem mondottam; vagy talán a t. miniszter­elnök úrnak, mert hogy a valóságnak nem egészen megfelelőt állított. (Ellenmondások jobb­felöl.) A t. miniszterelnök úr ugyanis nyoma­tókkal azt mondotta, hogy szó szerint idézi idevágó szavaimat, már pedig az ón idevágó, szószerinti passzusom tessék megnézni, beszé­demben így hangzik (Halljuk! Olvassa): ^A csendőrök, a főszolgabirák, a régi rend­szer hivei, tehát a régi nótát fújják; a régi nóta szerint járnak el, mert eddig azt tapasz­talták, hogy hajuk szála sem görbül meg, ha egy szegény parasztot megsütnek is, vagy ha valakit megfosztanak alkotmányos jogától, szavazatától, vagy akármit cselekszenek is.« (Mozgás balfelöl.) T ház! Már e két idézet összevetéséből is kitűnik, hogy én nem általáb írilT cl tisztviselők­ről beszéltem, hanem a tisztviselők egyik osz­tályáról, a szolgabirákról, tehát, hogy egyes sok szolgabirák visszaéléseire és nem általá­ban az összes tisztviselők visszaéléseire utal­tam, sőt még magukra a főszolgabirákra, vagy szolgabirákra nézve se általánosítottam a dol­got ; a mi kiviláglik abból, hogyha valaki nem a szavakon nyargal, hanem a beszédnek álta­lános szabályait alkalmazza, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) tudja, hogyha valaki sok eset fel­sorolása után általánosságban látszik beszélni, az a beszélő a sokra és nem mindenkire érti szavait, épen úgy, mintha például valaki sok csalódás után azt mondja : »Lám, ilyen csalfák az emberek!« Ugyan kérem, kinek jutna eszébe azt gondolni, vagy azzal vádolni azt az em­bert, a ki így kiált fel, hogy ő már most minden embert csalónak vagy csalfának mond. (ügy van! Úgy van! balfelöl. Felkiáltások a bal­oldalon. Csak félremagyarázzák! A hatás kedvéért!) Végül azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy én a megtorlásokat elhallgattam, de hát t. ház, ő sem beszólt sokat felőlük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom