Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-629
332 629. országos ülés 1900. deezeiuber 13-án, csütörtökön. hogy azután milyen lesz, ahhoz majd akkor szólunk hozzá. Azt mondotta azután a t. miniszterelnök úr, hogy én először is túlszigorúan Ítéltem meg a közigazgatást; másodszor, hogy egyesek visszaélését általánosítottam; és harmadszor, hogy a megtorlásokat elhallgattam. Semmi elől nem térek ki, t. miniszterelnök úr! Lássuk egyenkint. Midőn ón nyolcz konkrét atrol esetet felsoroltam, a melyekről maga a t. miniszterelnök úr ezeket mondja : a »képviselő úr igaz eseteket hozott fel, sajnos eseteket«, s mikor azután bemutattam Ivánka Zsigmondnak két rendbeli . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Arra is válaszoljak ? Molnár János: . . . nem azt mondom, hogy válaszoljon ; csak megokadatolom ezzel állításaimat. Midőn tehát bemutattam Ivánka Zsigmondnak két rendbeli, majd Rill tanfelügyelőnek vagy száz oldalra terjedő füzeteit, a melyek 50-nól is több törvénytelenséget, zaklatást, nyomorgatást tartalmaznak és hivatkoztam a napilapokra is, a melyekben oly sokszor olvasunk különféle vádakat és panaszokat a köztisztviselők, különösen a jegyzők és szolgabirák ellen: akkor úgy vélem, joggal mondhattam, hogy: »üyen Magyarországon a közigazgatás*, mert a ki az én beszédemet figyelemmel hallgatta, vagy olvasta, az nem úgy értelmezi őzen szavaimat, mint a hogy azt a t. miniszterelnök úr tette, mintha tudniillik én azt mondtam volna, hogy csakis atroczitások, csakis törvénytelenségek fordulnak elő a közigazgatásban, hanem úgy értelmezi, mint a bog}- azt magam is értelmeztem, hogy ilyen, tudniillik ilyen mizerábilis, ilyen sok visszaélést feltüntető az a közigazgatásunk. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És hogy az ilyen, azt hiszem, a t. túloldali képviselők is bevallják négyszem közt, vagy legalább önmaguk előtt. Buzáth Ferencz: Hány jegyző ellen van fegyelmi vizsgálat! Molnár János: De különösen ós kiváltképen megvallja ezt a nép az egész országban, mert ha bejárjuk az egész országot, akárhány vidéken azt fogjuk látni, hogy a nép remeg a szolgabiráktól és a jegyzőktől, ós hogyha nem is mondja, de úgy gondolkozik, mint az egyszeri czigány, a ki mikor azt mondták neki: »Vigyázz, jön a császár!« azt felelte: »az csak a császár, de nem a szolgabíró!* (Úgy van! bal felöl.) ' Azután azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy én egyesek visszaéléseit általánosítottam a következő szavakkal, A t. miniszterelnök úr ugyanis így szól (olvassa): »A képviselő úr azt mondja, -— szószerint olvasom fel, — hogy Magyarországon a tisztviselő nem törődik azzal, hogyha a parasztot megsütik is; Magyarországon a tisztviselő — nem egy volt az a tisztviselő«, — mondja a t. miniszterelnök úr, — »a kiről ő szólott, hanem általában a tisztviselő a népnek réme. Magyarországon a tisztviselő haja szála sem görbül meg, ha egy szegény parasztot megsütnek vagy megfosztanak jogától . . .« Erre »nagy zaj« keletkezett ós felkiáltások jobbfelől: Gyalázat! Szégyen !« és Mandel Pál úr, a nagy erkölcsbiró felkiált, hogy: »Ez a rágalom, Páder Rezső úr!« — T. ház! Ezek a közbeszólások és aposztrofák tulaj donképen nem tudom kinek szólottak: nekem-e, a ki azt, a mit a miniszterelnök nekem ímputált, nem mondottam; vagy talán a t. miniszterelnök úrnak, mert hogy a valóságnak nem egészen megfelelőt állított. (Ellenmondások jobbfelöl.) A t. miniszterelnök úr ugyanis nyomatókkal azt mondotta, hogy szó szerint idézi idevágó szavaimat, már pedig az ón idevágó, szószerinti passzusom tessék megnézni, beszédemben így hangzik (Halljuk! Olvassa): ^A csendőrök, a főszolgabirák, a régi rendszer hivei, tehát a régi nótát fújják; a régi nóta szerint járnak el, mert eddig azt tapasztalták, hogy hajuk szála sem görbül meg, ha egy szegény parasztot megsütnek is, vagy ha valakit megfosztanak alkotmányos jogától, szavazatától, vagy akármit cselekszenek is.« (Mozgás balfelöl.) T ház! Már e két idézet összevetéséből is kitűnik, hogy én nem általáb írilT cl tisztviselőkről beszéltem, hanem a tisztviselők egyik osztályáról, a szolgabirákról, tehát, hogy egyes sok szolgabirák visszaéléseire és nem általában az összes tisztviselők visszaéléseire utaltam, sőt még magukra a főszolgabirákra, vagy szolgabirákra nézve se általánosítottam a dolgot ; a mi kiviláglik abból, hogyha valaki nem a szavakon nyargal, hanem a beszédnek általános szabályait alkalmazza, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) tudja, hogyha valaki sok eset felsorolása után általánosságban látszik beszélni, az a beszélő a sokra és nem mindenkire érti szavait, épen úgy, mintha például valaki sok csalódás után azt mondja : »Lám, ilyen csalfák az emberek!« Ugyan kérem, kinek jutna eszébe azt gondolni, vagy azzal vádolni azt az embert, a ki így kiált fel, hogy ő már most minden embert csalónak vagy csalfának mond. (ügy van! Úgy van! balfelöl. Felkiáltások a baloldalon. Csak félremagyarázzák! A hatás kedvéért!) Végül azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy én a megtorlásokat elhallgattam, de hát t. ház, ő sem beszólt sokat felőlük.