Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-629
629. országom ülés 1900. deczcuiber 13-án, csütörtökön. 331 is inkább az indemnitynél, mert az indemnity szintén bizalom vagy bizalmatlanság kérdése ; már pedig az a beszéd, a melyet a t. miniszterelnök úr ma egy hete mondott, a néppártban, a melynek szerény tagja vagj^ok, a bizalmat épen nem keltette fel, sőt a bizalmatlanságot csak fokozta. (Úgy van! balfélÖl.) T. képviselőház! Többször tapasztaltam magam is, de talán Önök is, hogy mikor a t. miniszter urak akár interpellácziókra, akár beszédekre felelnek, nem egyszer az ellen védekeznek, a miért senkisem támadta meg őket, vagy bizonyítják azt, a mit senki kétségbe nem vont, (Úgy van! balfelöl.) a mit mindenki beismert, és végűi olyanokat imputálnak, olyanokat adnak az illető szónok szájába, a mik sem gondolatában, sem lelkében nem voltak. Ilyenféléket tapasztaltam én a t. miniszterelnök úrnak múltkori beszédében is. így példáiíl védekezik az ellen, mintha az ő, a választási czenzus adatainak új összeírására vonatkozó rendelete nem volna helyes. Én nem állítottam azt, hogy az nem helyes, én nem támadtam őt e tekintetben, sőt ellenkezőleg mit mondtam? Ezt mondtam (olvassa): »A t. belügyminiszter úr, — még ma is hálásak vagyunk érte, tehát még köszönetet is szavaztam neki ezért, (Úgy van! balfelöl.) »kiadott egy rendeletet* és azután hozzátettem, hogy »a rendelet igen jó volt.« Én tehát nem támadtam a t. miniszterelnök urat e tekintetben, hanem azt tettem hozzá, hogy ez a rendelet »a rossz közigazgatás folytán mostoha elbánásban részesül, sőt még a kúria keze is ránehezült.« Ha, t. képviselőház, e rendelet folytán és kapcsán valami vád illeti a t. miniszterelnök urat, az a vád az, hogy alantas tisztviselői, például Ledniczen, hol négyszer egy esztendőben írták össze a választókat, nem a t. miniszterelnök úr, mint belügyminiszter által leszállított adóczenzus, hanem a régi, jogtalan Bánffy-czenzus alapján állapították meg az új czenzust, a nélkül, hogy azokat a tisztviselőket valami büntetés érte volna, a nélkül, hogy a hajuk szála is meggörbült volna; ós hogy Ochodniczán is, a hol hét hold helyett 13 hold adóját mondatta be a körjegyző, és eddig tudtommal kettő még büntetésben sem részesült. Azzal is védekezik a t. miniszterelnök úr, hogy ő a kúriát nem befolyásolhatja, mintha én tényleg azt követeltem volna tőle ; és hogy ő a birói meggyőződés nyilvánításának egységességéről gondoskodjék. Hát, t. miniszterelnök úr, bocsásson meg, vagy nem kellően figyelt akkor, a mikor elmondottam, .... Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy nem! Molnár János: . . • vagy talán nem is olvasta a beszédemet. Széll Kálmán miniszterelnök: Olvastam! Molnár János: Nos hát, kérem, t. miniszterelnök úr, hogyan lehetett akkor azt mondani, a mikor én ezt mondottam (olvassa): »Az igazságügyminiszter urat — nem tehát a t. miniszterelnök urat — pedig arra kértem volna, hogy kegyeskedjék gondoskodni a birói meggyőződés nyilvánításának egységességéről. (Zaj és felkiáltások a jobb- és a szélsöbaloldalon: Hisz az mindegy!) De nem a miniszterelnök úrtól kértem, hanem az igazságügyminisztertől. (Felkiáltások a jobboldalon: Az mindegy ! Annak sem szabad befolyásolni a kúriát!) Csak halgassanak reám, ebben a pillanatban megczáfolom az urakat. Igenis szükségesnek vélte a, t. igazságügyminiszter úr ezen felhangzott kérelmekre válaszolni, mert hozzá is tettem: »épen tegnap olvastam azonban, hogy a t. igazságügyminiszter úr e tekintetben kiadott valami nyilatkozatot. Engem ugyan ez a nyilatkozat ki nem elégít, de mégis azt hiszem, hogy jó hatással lesz úgy a publikumra, mint a bíróságra nézve.* Én tehát nem támadtam a t. miniszterelnök urat és így védelme teljesen felesleges volt. Aztbizonyútja azután a t. belügyminiszter úr, hogy például felebbezésünkre Lemhényben, Zalalövön, Csiktusnádon is elrendelte a népgyűlést, noha azt a főszolgabíró megtagadta. Ezt én nem tagadtam, sőt beismertem; mondtam is, hogy lótni-futni kellett a minisztériumhoz, míg megkaptuk az engedélyt. Tehát egyáltalában nem állítottam, hogy nem adta meg az engedélyt. De nem beszólt a t. miniszterelnök úr azokról az esetekről, a melyeket Visontai Soma t, képviselőtársam, de én is felemlítettem, hogy mi történik akkor, — a mint már megtörtént, — ha az idő rövidsége miatt nem folyamodhatnak a, minisztériumokhoz. Ném tartatik meg akkor a népgyűlés; pedig törvénytelenül és jogtalanul tagadta meg a főszolgabíró és ilyenkor az egész publikum elesik a jogorvoslattól. Nagy örömmel vettem azonban tudomásul a t. miniszterelnök úrnak azon szíves igéretét, hogy azt, a. mit én kértem, a mit mi olyan nagyon óhajtunk s azt hiszem, hogy^talán a túloldal is óhajt, tudniillik, hogy a népgyűlések ügyét végre-valahára törvény útján fogja rendezni. Csak egyet szerettem volna még hallani, s ez az, hogy mikor szándékozik a. t. miniszterelnök úr ezt megtenni, (Derültség a baloldalon.) hogy eljönne az a boldog nap, a mikor a ház asztalán feküdnék ez a. törvényjavaslat. Mondom, legalább a törvényjavaslat; 42*