Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-623

178 628. országos ttíés 1900. fleczember 3-án, hétfőn. be ide, holott kivándorlás legfeljebb, egyedül a szegény felvidéken törtónt. Most azonban az Alföldön is nagy mértékben elharapódzott a kivándorlás; Pestmegyéből, a termékeny Fehórmegyéből, a Dunántúlról, sőt Magyarország Kánaánjából, a Bácskából is egyre szaporodik a kivándorlók szarna, nagyban kivándorolnak Békésmegye lakosai is, szóval az ország legtermékenyebb és legáldottabb vidékei néptelenednek el. Ez igazi fokmérője annak a nagy nyomorúságnak, a melyben a nép szenved. (Úgy vau! Úgy van! a szélső hátoldalon.) Mert a kinek tűrhetően megy a dolga, az nem szánja magát arra., hogy szülőföldjét, faluját, házát elhagyja ós vándorbotot vegyen a kezébe, hogy távol, a tengeren túl keressen magának új hazát, könnyebb és jobb megélhetést (Úgy van! Ugy van! a szélső ba''oldalon) Ezek mind kétségbevonhatatlanul igazolják azt a siílyos helyzetet, a, melyben mezőgazdaságunk szenved. Az a kérdés merül már most fel, hog}

7 mikép lehetne ezeken a bajokon segíteni, legalább némileg ? (Ralijuk! Halljuk,') Szólottam azokról az okokról, a melyek ezt a válságos helyzetet előidézték, és azért nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hanem csak fel akarom röviden említeni a,zokat az eszközöket, a melyekkel ezen a súlyos helyzeten némileg javítani lehetne. Röviden felemlítettem, hogy mi tette tönkre mezőgazdaságunkat, kereskedelmünket és iparunkat. Minthogy ez a három közgazdasági tényező egymással szoros összefüggésben van, és minthogy a mezőgazdasági válság az oka a kereskedelem és az ipar pangásának is, elsősorban a mezőgazdaságott kell segélyeznünk. De ezzel a segítséggel nem szabad soká várnunk, mert különben a baj mindig jobban elharapodzik, úgy, hogy a segítés szinte lehetetlenné lesz. Nézetem szerint, t. ház, az ország népességének legnagyobb részén lehetne és kellene segíteni a közterhek csökkentése ós a. magántérnek olcsóbbá tétele által. A t. pénzügyminiszter úr, a ki oly kegyes beszédemet figyelemmel hallgatni, most bizonyosan azt gondolja, hogy ez nagyon szép, ő is szívesen megtenné, de nem lehet, mert államháztartásunknak arra az 1056 millióra szüksége vau, ebből az összegből adóleszállításokra nem fordíthat semmit. Én erre nézve azt váiaszplom a t. pénzügyminiszter urnak, hogy ez igenis lehetséges. Hiszen, t. ház, gondoljunk vissza azokra az időkre, a melyek még nincsenek nagyon távol tőlünk, csak egy pár évelőtti időkre; azokra az időkre tudniillik, mikor a mi költségvetésünk még nem érte el az egymilliárd koronát. Már akkor is rendezve volt költségvetésünk, beruházások akkor is történtek és deficzitünk nem volt. Hát már most nem lehetne-e egy kis jóakarattal az 1 milliárd korona szükségletet Rubikonnak tekinteni s azt mondani, hogy ezen az összegen túl semmi szin sJatit ós semmi körülmények között nem mehetünk már ? Egymilliárd korona, tekintve a mi viszonyainkat, nagy összeg, ezzel az összeggel egy kis jóakarat mellett be lehetne rendezni államháztartásunkat úgy, hogy annak gépe fenn ne akadjon és tovább is rendesen funkczionáljon. Polczner Jenő: De ha mindig emelik a quótát! Gr. Benyovszky Sándor: Az a baj! Mi történnék akkor, ha a t. kormány azt mondaná : megállapodunk az egymilliárdos költségvetésnél, azon túl nem megyünk, hanem azokat az összegeket, a melyek az egymilliárdot meghaladják, nem költséges, luxusos építkezésekre fordítjuk, hanem a legsúlyosabb helyzetben lévő adófizetőkön fogunk könnyíteni, ezeket az összegeket a legsúlyosabb adók leszállítására fordítjuk? Higyje el a t, pénzügyminiszter úr, hogyha absztinencziát gyakorol csak 4—5 esztendeig, ha nem emeli a költségvetést csak 4—5 esztendeig, akkor a helyzet egészen máskép alakulna, (ügy van! Úgy van! a szélső ialoldahn.) Higyje el a t. kormány, hogyha egy magánember, a ki ilyen viszonyok között volna,, mint van a mi államunk, drága, költséges beruházásokba, építkezésekbe bocsátkoznék, akkor tönkre jutna, vagy pedig az történnék vele, hogy gondnokság alá helyeztetnék. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mit egy magánembernek tenni nem szabad, azt nem szabad tennie egy államnak sem; annál kevésbbé szabad azt tennie akkor, mikor annyi millió megnyomorított adófizetőnek érdekéről és létéről van szó. Ezer millió koronával be lehet rendezni költségvetésünket; a többletet pedig ne fektessük ezekbe a költséges luxusdolgokba. Várakozzunk, hiszen nem olyan szükségesek, nem olyan sürgősek ezek a költséges beruházások. Megjegyzem különben, t. ház, hogy azok a beruházások, melyeket az állam eszközöl, mindig nagyon sokba kerülnek. Egy kis absztinencziai kell; egy pár évig békét kell hagyni szegény adófizetőinknek. Egymilliárd koronával berendezzük államháztartásunkat; azt az összeget pedig, mely meghaladja a költségvetést, a legsúlyosabb adónemek leszállítására fordítjuk. Higyje el a t. kormány, hogyha így járna el, akkor négy-öt esztendő alatt megváltoznék a helyzet és akkor még mindig idő volna beruházásokat is eszközölni. Hiszen a mi ezeket a beruházásokat illeti,