Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-621

toveraber 29-én, csütörtökön. 13G <»21. országos ülés 1900. n és nemzeti jellegének megrontására alommunkát folytató .nemzetiségi izgatok ellen nagyobb szigorral kell eljárni. De menjünk tovább. Mi történt a kassai agrárgyűlésen, a hol Erdélynek nevezetesebb férfiai, Thorma Miklós, Biró István birtokos és többen felszólaltak ós azt mondták, hogy a miniszterelnök úr csináljon a közgazdaság terén is magyar nemzeti politikát, mert Erdély különben elvész. Eszembe jut Zrínyi Miklósnak egyik munkájában mondott szava: hogyha Váradot vissza, nem vesszük, ha Erdélyi elveszítjük, akkor ne hadakozzunk tovább, hanem fussunk ki az országból. Mert sajátságos az, t. ház, hogy az erdélyi részen levő képviselő urak, a kik bizalommal viseltetnek — ós ezt nem veszem rossz néven tőlük — a t. kormányelnök iránt, mindegyikük, ha, beszélgetünk velők, nem tudja elhallgatni azt az aggodalmat, mely leiköket eltölti, és mintegy félve, de mindig hozzátéve, hogy reszketnek Erdély elvesztéséért. Tavaly, mikor e kérdést épen így szőnyegre hoztam, emlékszem, hogy a kormányhoz közel álló egyik lap úgy igyekezett beszédemnek némi hatását is letörni, hogy azt mondta, hiába erőlködöm, a nemzetiségi kérdés nem politikai kérdés, az épúgy itt, mint másutt a világon, legfeljebb policziális, vagy adminisztratív kórdós. Mily máskép fogják fel másutt ezt az ügyet. A lapokból értesültünk róla, hogy mi történt a nyáron Poroszországban. Miniszterek ültek össze, hogy a, lengyel kérdést tárgyalják: tárgyalják pedig úgy, a mint összefügg egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági és ipari ügyekkel. A hatalmas Poroszország 3 millió lengyellel szemben megmozdiílt, hogy saját érdekeit megvédje, És mi itthon nyugodtan érezzük magunkat. Pedig higyje el a t. miniszterelnök úr és higyje a t. képviselőház, nekünk kellene elvektől vezérelt, következetes nemzeti politikánknak lenni, a melynek kezelési módja ne függjön egyes kormányférfiak ízlésétől, érzékétől, vagy érzéketlenségétől, hanem a metyet a magyar állam s a magyar faj változatlan érzéke határozzon meg. De vizsgáljuk csak, vájjon van-e tárgyi oka ennek a, nemzetnek arra nézve, hogy ezek az aggodalmak fenmaradjanak, mert ha nincs, akkor az ón beszédem is egyszerűen csak frázisnak, szólamnak tűnik fel. Felhívom a t. ház figyelmet arra, a mi a helységnevek dolgában történik, nem Szebenben ós Brassóban, mert az ottani urak érzületével régen tisztában vagyunk, de Fehértemplomban, mert ez egyúttal bizonyítja, hogy a pangermán szellem ott is tért hódít. A napokban egy röpirat került a kezembe, a melyet nem barátunk irt, a ki örömmel'konstatálja, hogy Dél-Magyarország 800.000 sváb embere is megmozdult ós teljesíti kötelességét a magyar állammal szemben. Midőn tavaly felhoztam azt, hogy sajtóban, egyesületekben, a társadalmi intézkedés minden eszközével igyekeznek ezeket a svábokat izgatni a magyar állam ellen, a t. miniszterelnök úr azt mondta, annak ellensúlyozására a kellő lépéseket megteszi. Mit tett, nem tudom, de az eredményt, fájdalom, nem látom, sőt köztudomású, hogy ott, a hol eddig barátaink voltak, ma már a magyarnak, a magyar államnak és nemzetiségének ellenségei vannak. (Igaz! a szélső haloldalon.) Lehet, hogy tévedek, t. ház, de nekem hitem és meggyőződésem, hogy e jelenségeknek összefüggése megvan a fólónkséggel határos türelemmel, a melyet a magyar nemzet ebben a, kérdésben mindenkor tanúsít. Igazságos akarok lenni, t. ház, és nem tagadom azt, hogy a, román nemzetiségnek részéről a politikai vezetésben most bizonyos szélcsend következett be. De ennek az oka nem az, hogy mi erélyesebben jártunk el; vagy hogy helyesen jártunk el; ennek oka, hogy a vezetők magukat lejárták, és a romániai politikai pártjait lekötötték az országuk szomorú közgazdasági helyzete, az úgynevezett maczedon-bolgár-oláh kérdés. Teljes csendesség van, elismerem, de egy zajtalan, kevésbbé provokáló mozgalom még mindig él, hódít és fenyeget, ez a román középosztály, a középbirtokosság megteremtése, ós a mi ezzel kapcsolatos: a magyar középbirtokosságnak az erdélyi részekben fokozatos kisajátítása. Tavaly, midőn rámutattam arra, hogy az oláh pénzintézetek, Albinával az élükön, milyen munkát folytatnak a magyar nemzeti állam ellen, akkor az igen tisztelt miniszterelnök úr a statisztikára hivatkozott és azzal igyekezett bebizonyítani, hogy azon a területen sokkal több magyar bank van, mint a mennyi nemzetiségi van. Ilyen nagy kérdéseket statisztikával megoldani nem lehet. Elismerem ón annak a statisztikának igaz voltát, de ne felejtsük el, hogy a magyar bankokat tisztán üzleti érdekei vezetik, a román bankokat pedig egy öntudatos faji politika,. Egyik nagy gondolkozónk, kinek véleményére ón nagyon sokat adok — György Endre — egyik kassai felolvasásában szórói-szóra a következőket mondta : »Rendszeresen vannak általuk behálózva a román lakta* megyék. Ügynökeik rendesen a lelkészek, gyakorlatból tudjuk, hogy politikájuk a, parasztság, még pedig a magyar, rovására román középosztályt teremteni, rayonirozva vannak.