Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-620

104 020. országos ülés 1900. november 28-án, szerdán. melyre szükségképen el kellett jutnunk, az, hogy egyszerű mekanikus úton, azaz obyképpen, hogy kimondjuk, hogy az összes fizetések ezután ennyi, vagy ennyi százalókkal felemeltetnek, ez a kérdés többé meg nem oldható. Hanem meg kell oldani szervesen és mélyreható reformok útján, a mely reformoknak keresztülvitelében maguknak a tisztviselőknek kell vezetőszerepet vállalniok. Meg kell oldani legelsősorban a közigazgatás egyszerűsítése útján; de meg kell oldani olykópen is, hogy a személyzet folytonos szaporításának határozottan véget vessünk, sőt a mikor lehetséges, a meglevő számot is apasszuk, a munkaerőt jobban kihasználjuk és a rokon hatásköröknek teendőit összevonjuk. (Helyeslés a jobboldah n.) Mert az államélet fejlődósét a mai világban valamely meghatározott ponton megakasztani nem lehet; sem kormány, sem parlament nem dekretálhatja, hogy bármi történjék is, bizonyos határokon túl az állam semmiesetre sem fog elmenni. De a személyzet szaporításának határt szabni igenis lehet, különösen akkor, mikor éveknek hosszú során át erőnknek tetemes részét arra fordítottuk, hogy az állami szolgálatot bőven lássuk el mindenféle munkaerőkkel. T. ház! Államháztartásunk megizmosodásának kétségbevonhatatlan jele az, hogy daczára a mostani depressziónak, képesek vagyunk az egyensúly veszélyeztetése nélkül nemcsak a kiadásoknak régi kereteit megtartani, hanem képesek vagyunk azokon túl is a folyó költségvetésben kereskedelmi ügyekre, földművelésre, közoktatásra ós igazságügyre milliókkal többet irányozni elő, mint tavaly ós ezenfelül a költségvetésen kivűl még tetemes beruházásokat is tenni. Ennek daczára azonban a jövőnek programmja az egész vonalon nem lehet más, mint a meglevő intézményeknek intenzivebb kiépítése, nem pedig új intézményeknek megteremtése, vagy idegenből való átültetése, vagy a meglevő intézményeknek extenzív kiterjesztése. (Igaz! Úgy van jobbfelól.) Erre ügyelni pedig nemcsak a. kormány feladata, hanem feladata a t. háznak is, mert a kiadásoknak emelésében egyforma része van mind a két tényezőnek. Nem is volt még költségvetési tárgyalásunk, mely az egyes minisztereknek új kiadásokra új impulzusokkal nem szolgált volna. Korholják a kormányt a legjobb szándékkal és a legtisztább hazafias meggyőződéssel, hogy ez vagy az a dotáczió botrányosan csekély, — mert, t. ház, az alkotás nemes vágyától elfogott lelkes hazafiak szemében minden dotáczió botrányosan csekély, — és biztatják a minisztereket, emeljék fel ezt, vagy azt a dotácziót, ha nem most, akkor legalább a jövő költségvetésben. Mert, t. ház, a demokráczia nem takarókos kormányfonna, a parlamentarizmus sem az; az európai tapasztalat ezt tanítja, és ezért a költségvetésnek felszökkenéseért nemcsak a kormányok felelősek, hanem felelős épúgy a törvényhozás is. A franczia kamarában történt néhány év előtt, hogy mikor a parlamentnek ezt a költekező és terjeszkedő hajlamát valaki kifogásolta, az egyik képviselő felkiáltott, hogy erre a kamarát a közjó szeretete hajtja, ez pedig nagyon is szeretetreméltó szenvedély. Erre a közbeszólásra válaszolva, jegyezte meg igen szellemesén Léon Say, az akkori pénzügyminiszter : »Én értem ós elfogadom, hogy valamely képviselőháznak legyen egy tiszteletreméltó szenvedélye. De ennek a képviselőháznak három tiszteletreméltó szenvedélye van, ez pedig olyan sok, hogy a leggazdagabb ország sem engedhet meg magának ennyit egyszerre.« Beszéde folyamán azután Léon Say meg is magyarázta, miből áll az a három tiszteletreméltó szenvedély, és fejtegetéseit ha olvassuk, t. ház, az a kép, mely a franczia parlamenti világról vétetett fel, azt a benyomást teszi, mintha csak a magyar parlament házi fotográfusának műterméből került volna ki. (Tetszés jobbfelöl.) Az első szenvedély a tisztviselők számának folytonos szaporítása ós fizetésüknek feljavítása ; a második szenvedély, hogy az állam minél több ember helyett akar cselekedni és gondolkodni, a harmadik végűi az, hogy az állam minél nagyobb beruházásokat tegyen, hogy folyton alkosson, teremtsen, építsen abból a czélból, hogy fellendítse a nemzeti ipart és a kereskedelmet. Nos hát, t. ház, nagyon könnyű volna nekem most kimutatni, hogy a mi parlamentünkben ez a három szenvedély nemcsak, hog3' a legnagyobb mértékben van meg, hanem, hogy nekünk ezenfelül még legalább fél tuczat egyéb ilyen szenvedélyünk van, (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) egytől-egyig költségesebb is, semhogy helyes számítás mellett magunknak ilyen kiadásokat megengedhetnénk. (Igaz! Úgy van! jobbfelól.) De, t. ház, nemcsak a kiadásoknak emelkedése int bennünket a, legnagyobb tartózkodásra, hanem még inkább állami bevételeinknek elemzése. Ha a bruttó-jövedelmet nézzük, akkor bevételeink legfontosabb csoportját ma már nem az adószolgáltatás teszi, hanem az üzemek és a jövedékek. Ezeket kell tehát legelsősorban szemügyre venni. Az üzemeknek jelentőségét nem lehet eléggé hang-