Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-594
594. országos ülés I9Ö0. október 13-án, szombaton. 91 revíziója. (Helyeslés halfelöl.) Ezt kérve a t. miniszter úrtól, beszédemet bár szerettem volna sok igazságokat az iparosok érdekében ismételten hangoztatni, de nem akarván a vitát húzni, fentartom magamnak ezek hangoztatását a költségvetés tárgyalására. A törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés balfelöl) Molnár Antal jegyző: Visontai Soma! Visontai Soma: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy röviden indokolhassam álláspontomat, a mit azért tartok szükségesnek, mert ellenzéki pártállásom mellett is e törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. E javaslatban én megkezdését látom azon programm kifejtésének, melyet a t. miniszterelnök úr abban íejezett ki, hogy ő szükségesnek látja Magyarországon a városok fejlődésének irányítását és a városok anyagi és kulturális életének emelését is. Igaz, hogy azóta nem volt még módunkban a t. miniszterelnök úrtól közelebbről is hallani ezen programmjának meghatározását, de kétségtelen, hogy ez a törvénj'j avaslat, a mely oda czéloz, hogy a vidéki városok középosztályát emelje, hogy a vidéki városok kereskedő és iparos osztályát vagyonilag erősítse, ennek a felfogásnak minden tekintetben eleget tesz és arra fog szolgálni, hogy a vidéki városok, a melyekre oly nagy kulturális terhek hárultak, vagyonilag erősödve nagy kötelmeiknek még inkább eleget tehessenek. De elfogadom ezt a törvényjavaslatot nemzeti szempontból is. Kétségtelen, hogy Magyarország nemzeti szempontból rá van utalva, hogy a vidéki városokban erős góczpontokat alkosson, és hogy különösen a kereskedelmi és iparos osztály emelésével mozdítsa azt elő.Harminczesztendeje annak, hogy Magyarország önrendelkezését visszanyerte, hogy Magyarország igyekezett a fővárost fejleszteni és sajnos, arra a kellemetlen eredményre jutottunk, hogy a főváros magyarság, nemzeti szellem és nemzeti erény szempontjából ma sem felel meg a követelményeknek ós különösen a kereskedői . osztály, melynek tegnap Mezei Mór t. képviselőtársam oly erős szószólója volt, ép az az osztály a fővárosban, a mely a nemzeti követelményeknek semmiféleképen sem felel meg. Mert sem szellemükben, sem foglalkozásukban, sem nyelvükben, sem jellegükben — és különösen a főváros City-je, a mely a kereskedelemnek főhelyét képezi — semmi tekintetben sem magyar. Ennélfogva a magyar törvényhozás ós a magyar állam nem mondhat le arról, hogy a vidéket, a vidéki városokat, a honnan mégis olykor-obykor erősebb nemzeti lüktetés árad a főváros felé, a honnan a magyar nemzeti anyagot nyeri a főváros, erősítse. És kétségtelen, hogy ez a törvényjavaslat régi sérelmeket orvosol, mert nagyon sokszor merültek fel panaszok arra nézve, hogy a vidéki kereskedő és iparos, a ki adófizetési nehéz kötelezettségének mindenkor eleget kell, hogy tegyen, nem birja ki azt a versenyt, a melyet az utazó kereskedői világ nemcsak ott gyakorol, a hol hivatása, tudniillik a kereskedőknél, a továbbeladóknál ós az iparosoknál, hanem a fogyasztó közönségnél is. Sőt megnyugtathatja azokat, a kik aggályosnak találták ezen törvényjavaslatot, tudniilik abban az irányban, hogy hiszen a kereskedő osztály ezen misszióját, hogy árúinak piaezot találjon, továbbra is elfogja érni, akkor, ha továbbra is felkeresi azokat a kereskedői ós ipari telepeket és ott igyekszik vásárt teremteni ipari czikkei számára. Ezen szempontok azok, a melyek engem arra birnak, hogy a javaslatot elfogadjam. De máskülönben sem indokolt Mezei Mór t. képviselőtársam felszólalása, mikor feljajdul, mint hogyha ez a törvényjavaslat bizonyos osztály ellen irányúina, mert az utazók nem képeznek külön osztályt. Nagyon megköszönnék az utazók és Mezei Mór képviselő lír választói, a kiknek érdekében felszólalt, hogyha őket külön osztálynak kívánná qualiíikálni. Az utazó kereskedő magát a kereskedői osztályhoz tartozónak tekinti ós ha egyik irányban, a mint jól tudjuk, a kereskedelmi életben akármilyen törvényhozási intézkedés, vagy a közerkölcsöknek erősebb felfogása, vagy a kereskedői élet különös felfogása útját vágja annak, hogy fejlődhessen, akkor természetes, hogy az a kereskedői osztály másfelé fogja érvényesíteni erejét, a mint hogy látjuk is, hogy azok, a kik utazóknak voltak ismerve, hosszú esztendőkön át mindig önállóságra törekedtek, hogy azután talán, mint önálló czégek kezdjék meg működésüket. Tehát ebből a szempontból sem indokolt. Mert ha én azt látnám, hogy bármilyen kisembernek az érdeke is sújtatnék, az ón demokratikus elveimmel nem tartanám megegyeztethetőnek, hogy azt támogassam. De ón ezt a törvényjavaslatban egyáltalában nem látom. Minthogy pedig ez a törvényjavaslat a vidék kereskedelmét erősíteni lesz hivatva, én abban javulást találok. A mi a javaslat jogi részét illeti, kétségtelen, hogy az a jövőben bizonyos javításra vár, mert a 4. §. által azon aggodalmat, hogy az osztrák ós egyéb külföldi utazó közönség kedvezésben fog részesülni a honiakkal szemben, én eloszlatva nem látom. Nagyon csodálkozom, hogy épen a t. igazságügyi miniszter úr hiszi azt, hogy azért, mert itt elzárási 12*