Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-593

593. országos ülés 1900. október 12-én, pénteken. i»5 sági, különösen pedig igazságügyi bizottsága által előnyös megoldást nyertek. Nem való tehát előttem szólt Barabás Béla t. barátomnak és képviselőtársamnak az az állítása, mintha ez a törvényjavaslat csak »nesze semmi, fogd meg j ól« volna, mert mindenki maga ismervén legjobban a maga baját és annak orvoslását: a legjobban képes is megítélni annak értékét is. (Úgy van! johbfelöl.) A törvényhozás azonban, mely a t. miniszterelnök úrnak köszönheti, hogy pártharczok helyett a hasznos munka terére léphetett, csak most van azon helyzetben, hogy tárgyalja és törvényerőre emelje ezen javaslatot, melynek fontosságát bizonyítja a többi között az, hogy a t. jelenlegi kereskedelmi miniszter úr már minisztersége kezdetén, az 1899. márczius 23-án tartott ülésben, a kereskedelmi tárcza költségvetésének tárgyalásánál kijelentette, hogy az ipartörvény általános revíziója előtt az 50. §. módosítását, mire az előmunkálatok megvannak, kiszakítottan szükségesnek tartja. Az elintézés sürgősségét a folyton hangosabbá váló sok panasz követelte, s én meg akarok emlékezni arról, hogy miben állott a sok panasz, mi szolgáltatott ezekre okot és mily helyzetet teremt majd e leendő törvény a fővárosi és vidéki iparosok és kereskedők körében. Minden jó hazafi keblét öröm ós büszkeség tölti el, látva szeretett hazánk fővárosának, az ország szivének rohamos fejlődését, meby főleg a zónatarifa behozatala óta addigi fogalmainkat felülhaladó mérvben napról-napra emelkedett. Ám a milj* meglepő mértékben gazdagodott a főváros, talán még fokozottabb mérvben szegényedett a vidék, mert az ott befolyt minden forint azon részének, mely a közterhek kiegyenlítése után fennmaradt, nagy hányada különféle czímen részben a külföldre vándorolt, részben a fővárosban költetett el, otthon alig maradt valami belőle. A főváros rohamos emelkedése mintegy két évtizedig tartott. Azonban miként sajnosán tapasztaljuk, a vidékieknek és pénzüknek a fővárosba való özönlóse megcsappant, a mi ha utóbbi időben részben a pénzviszonyok rosszabbodásának tudható is be, nem csekély mérvben járul ehhez a külföldi és a budapesti kereskedelmi utazóknak rázúdulása a vidékre. Országos veszedelemmé váltak a házrólházra járó utazók s nagy ártalmára vannak a fővárosnak is. Eltekintve ugyanis attól, hogy temérdek közöttük a külföldi, kik az év minden szakában bejárják országunkat és seregestül ott teremnek, mihelyest egy vidéki eljegyzési, építkezési, közvilágítási stb. hir jelenik ÜÉPVH. NAPLÓ. 1896 1901. XXX. KÖTET. meg a lapokban s igen gyakran sikerül nekik elhalászni a megrendeléseket nemcsak a vidéki, hanem a budapesti iparos és kereskedőktől is, mondom ettől eltekintve, a fővárosi kereskedők azon része, a mely utaztat, kárt tesz nemcsak a vidéki iparos és kereskedőknek. hanem magának a fővárosnak is, mert sok ezren, a kik különben a vidékről eljönnének ide s pénzüket bevásárlásaikon felül szállodák, vendéglők, színházak, kocsik stb.-re adnák ki, otthon maradnak,s az utazóknál rendelik meg szükségleteiket, nem is gondolva arra, hogy a vételárban benfoglaltatik nagy része annak, a mit az utazás mellőzésével látszólag megtakarítanak, mert hisz az utazók útiköltségeit, jutalékát és szórakozásait csakis a vevők fizethetik és fizetik is meg. Nem a viszonteladással foglalkozókat, hanem a magánosokat felkereső utazók még ezenfelül egy nagy veszedelmet hárítanak a vidékre. Ugyanis a jövedelmét beosztani kényszerülő kisgazda, hivatalnok, tanítónak stb.-nek a legtöbb esetben eszeágában sincs valamit venni, mert arra azidőszerint megtakarított pénze, sőt valódi szüksége sincs, mégis mikor jön az utazó — kinek eljárását és rábeszélő képességét mindnyájan ismerjük, s ki árúinak szépségét, jóságát, jutányos árát felülmúlhatatlannak, a fizetés módját pedig igen könnyűnek mondja, — nem bir ellentállni és viszonyait meghaladó összegű megrendeléseket tesz. A. kiadás, melyre nem számított, megzavarja az egyensúlyt háztartása bevétele és kiadásában, s ha egy részfizetés lejártakor nem bir fizetni, beperelik, a mi tudvalevőleg sok költséget okoz; ha pedig kimért jövedelméből részletet fizet, akkor kénytelen hónapokig a húst, lisztet, fűszert stb. hitelbe vásárolni, a mit az ottani helybeli iparosok és kereskedők sinylenek meg, mert mire ők kaphatnának az illetőtől pénzt, addig annál ismét tiz utazó járt, kik közül nyolczat erélyesen elutasított, de e feletti örömében kettőnél ismét tett rendelést s pénze újból külföldre, vagy a jobb esetben Budapestre vándorol. A vidéki szolid iparos ós kereskedő pedig ezalatt szomorúan nézi, mint hordják városában magánházakba a sok száz postacsomagot és egyéb szállítmányokat, s nem birja elhitetni a közönséggel azt a tagadhatlan igazságot, hogy nála ugyanazon árúczikket nemcsak, hogy nem drágábban, de legalább is ugyanoly áron, többnyire jobb minőségben, megkaphatta volna, a vevő, még pedig akkor, a mikor arra, szüksége ós pénze van s nem akkor, mikor épen az utazónak van kedve azt eladni ós rátukmálni. És e rossz üzleti viszonyok daczára foly9