Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-592
m 592. országos ülés 11)00. október 11-én, csütörtökön. nézi, nincs minden komikum nélkül, hogy vannak törvényeink kereskedelmi vámszerződésekről halomszámra a, törvényhozási alkotások között a világnak még olyan államaival is, ahová, mondhatnám, talán gombostűfejet sem vittünk ki. de a földről, a magyar földről, a magyar földet kezelő gazdatisztekről, munkásokról, törvényhozásilag nem gondoskodtunk. Úgyszólván a magyar föld és a magyar földet kezelő gazdatisztek osztálya a magyar állam előtt, nem is magyar állam, hanem a magyar kincstár előtt nem volt egyéb, mint adóalany vagy adótárgy, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) a melyre a magas kincstár az ö sólyomszemű élességgel biró tekintetét rávetette, de mindig csak az adó behajtása czéljából. Azért mondom, hogy midőn ezen törvényjavaslatot kezembe veszem, régi mulasztásnak pótlását látom, ós én, kit a t. kormánytól nagy elvi ellentétek választanak el, midőn oly alkotásokról van szó, melyek a honnak javára vannak, nem habozom a t. földművelésügyi miniszter úr előtt elismerésemet ezért a törvényjavaslatért kifejezni. (Élénk helyeslés a balodalon.) Biztosítom a t. miniszter urat most is épúgy, mint a munkásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál a párt nevében biztosítottam, hogy minden olyan kérdésben, hol az emberszeretet, a szabadság, az egyenlőség, a hazai föld és a hazai földet növelőknek érdekeiről gondoskodik, ennek a pártnak a támogatására mindig számíthat. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De a mint pártom elnöke beterjesztette határozati javaslatát, egy feltételem van a t. miniszter úrhoz, a melyhez kötöm én is, hogy a függetlenségi párt ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. (Halljuk! Halljuk!) Volt alkalmam pár év előtt bejárni Magyarország felső részét s mondhatom, valami mélységesen keserű érzés az. midőn az ember jár földterületeken mértföldszám, a melyek egy nagy névvel, a szabadság hőseinek nevével vannak összekötve és azokon a földterületeken azt látja, hogy tulajdonos nincsen, hogy azokon magyar szó nincsen, és hogy annak a földnek haszna nem arra szolgál, hogy ennek a magyar hazának üdvét, előnyeit vigy^e előre, hanem igen sokszor a magyar földnek termése csak arra való, hogy azzal a magyar hazafiságnak, a magyar szabadságnak kérdései letiportassanak. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Felvetem a kérdést, t. ház, — hiszen összefügg ez a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal, — hogy nem volna-e már itt az ideje arról gondoskodni, hogy a ki a mag} T ar földből valamit bir, az tartozzék itthon lenni és magyarnak lenni? (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Elismerem, t. ház, hogy nehéz ezen kérdés megoldása és talán nemcsak a magyar parlamenttől függ, hanem külföldi parlamentekkel való érintkezést is szükségessé tenne. De ha a t. kormánynak nincs még bátorsága ily értelmű törvényjavaslatot beterjeszteni, legalább most, a midőn itt van az a kérdés, hogy az ilyen birtokokban milyen gazdatisztek legyenek alkalmazva: a legkevesebb, a mit kívánhatunk az, hogy az alkalmazott gazdatiszt egyúttal magyar honpolgár is legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon) Azt hiszem, t. ház, hogy minden elméleti érvelésnél sokkal többet ér, ha az életből vett eleven példákat állítok a t. képviselőház elé. Van egy nagybirtok, ezer és ezer holdakra terjed, (Halljuk ! Halljuk!) a mely egész megyéken húzódik keresztül. E magyar birtokban nemrégiben idegen gazdatiszt alkalmaztatott, születésére, nyelvére nézve cseh. E gazdatisztnek első teendője az volt, hogy berendelte az összes alkalmazottakat s megkérdezte tőlük, birják-e a német nyelvet, igen, vagy nem? A kik bírják maradhatnak; a kik nem bírják, menjenek. (Mozgás és zajos felkiáltások a szélső baloldalon: Gyalázat!) S midőn a gazdatisztek, az erdőkerülők, a gazdák, a botos ispánok úgyszólván könyezve állottak oda és azt mondották: Hiszen magyarok vagyunk, más nyelvet nem tanúltunk«, akkor ez a jószágkormányzó azt felelte nekik: »Ugatni pedig én nem tudok S« (Nagy mozgás és zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Hallatlan! Szégyen! Gyalázat!) Hozhatok fel, t. ház, egy másik példát is; nomina sünt odiosa, neveket itt nem akarok felemlíteni, de ha a t. miniszter úr kívánja, négyszemközt igen szívesen szolgálok azokkal is. Egy másik nagy uradalomban szintén alkalmaztak egy, -születésére nézve német gazdatisztet. Első teendője volt parancsban kiadni, hogy ezentúl az összes gazdaságban a belső ügykezelés, a könyvvezetés nyelve [a német legyen; kiadta rendeletben, hogy r a gazdaságba semmiféle gazdasági gépet, felszerelést, egy gombostűnyit sem szabad beszerezni olyat, a mely a magyar ipar terméke; (Mozgás a szélső baloldtdon.) sőt kiadta a rendeletet, hogy a napszámosok iparkodjanak legalább annyit megtanulni a német nyelvből, hogy vele érintkezni tudjanak. Az illető szegény, nyomorult gazda, a ki állását ezért elvesztette, nekem sirva panaszolta ezt s én abban a könnycseppben mit láttam? A magyar ólhetetlenséget! Felvetettem ezt a kérdést az igazságügyi bizottságban is, és ott azt a hangulatot találtam, hogy nem lehet keresztülvinni bizonyos tekintetekből. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Nézzük meg, t. ház, mik lehetnek azok a bizon} r os tekintetek?
