Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-598

140 598. országos ülés 1900. október 25-én, csütörtökön. teljesóggel nem ismerik. (Úgy van! a szélső baloldalon) Magyarországon a közjogi viták kora, lejárt! Ezt ugyan eltalálták a képviselő urak. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Épen jókor mondják, a mikor a 67-iki kiegyezés minden részében recseg és ropog s összeomlással fenyeget, és hogy minket maga alá ne temessen, Szent István népeit új közjogi alapra, fektetni lett volna legelső kötelességünk, akkor jut a t. képviselő uraknak eszükbe azt mondani, hogy Magyarországon a közjogi viták kora lejárt. (Ugy van! a szélső baloldalon) Nem járt az le, képviselő urak. Itt van az ós elementáris erővel zörget a törvényhozás kapuin. (Úgy van! a szélső baloldalon) Tessék azt megoldani. Megoldani múlhatatlanul Magyarország népeinek és az osztrák népeknek és a koronának megelégedésére. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az isteni gondviselés különös kegyességének kell azt tulajdonítanijhogy mielőtt még valamely európai bonyodalomnak áldozatául estünk volna valamennyien, a most öntudatra ébredt osztrák népek nekünk alkalmat és módot nyújtanak arra., hogy ezen a helyen, a földteke ezen a, részén, a hol Magyarország és Ausztria áll, valami oly rendszert, oly alkotást, valamely oly állandóságot teremtünk, mely úgy Magyarországnak, mint az osztrák népeknek megelégedésére és az uralkodóház nagyhatalmi állásának biztosítására szilárd és biztos alapot nyújt. Mert mindig az volt a baj, mindig az volt a népek és az uralkodóház szerencsétlensége, hog}

r a népek kielégítését az uralkodóház nagyimtalmi állásával sohasem tudták összhangzásba hozni. Szent István koronája népeinek és Ausztria népeinek állandó ós teljes kielégítése — az egyik oldalon, az uralkodóház nagyhatalmi állásának biztosítása — a másik oldalon: ez a czél. A nép jogainak tiszteletben tartása, a népek kielégítése nélkül, nincsen nagyhatalmi állás. (Úgy van! a szélső baloldalon) Viszont az állami élet oly kapzsi berendezése, mely kizárja a nagyhatalmi állást, mi nem követelhetjük. Ez a helyzet tehát tiszta ós világos ós még sem bírták a czélt elérni soha, mert sohasem az egyenes utat választották, sehasem használták azokat az eszközöket, a melyek a czél elérésére szükségesek. Hiszen ha az uralkodó biztosítva látja nagyhatalmi állását, lehetetlenség, hogy a nép boldogulásának útjába, álljon, ós ha a népek nyugodtan élvezhetik szabadságaikat, jogukat, alkotmányukat, lehetetlen, hogy a nagyhatalmi állás megdöntésében azt koczkára tegyék. Ebben rejlik és másban fel sem található az uralkodóház nagyhatalmi állása kérdésének nyitja,. (Úgy van! a szélső baloldalon) De abból a körülményből, hogy ez nem sikerűit, hogy ezt nem tudták megoldani, nem következik az, hogy ez a kórdós megoldhatatlan, hanem igenis az következik, hogy azokban, kik e feladat megoldására vállalkoztak, nem volt meg a képesség és sohasem azt az utat választották, a mely a czél elérésére szükséges lett volna. Egységessé kell tenni a birodalmat: ez volt a bécsi államférfiak ós az udvar köreinek felfogása. Egységessé tenni! Osztrák nemzet nincs ós nem volt, az osztrák nagyhatalmi állást tehát az osztrák nemzetből felépíteni nem lehetett. Oda hurczolták ennélfogva az élő, önálló nemzeteket és azokat lefaragva, letördelve, nemzeti sajátságaikat, szabadságaikat, mint élettelen tégladarabokat akarták beleilleszteni az épületbe. De nem tudták és nem is fogják beleilleszthetni soha. A bécsi udvar rövidlátósága, bámulatos vaksága kellett ahhoz, hogy a nemzeteket, a melyek szabadon hagyva, nemzeti sajátságainknak teljes birtokában mindegyikkülön-külön egy-egy nagyhatalom lehetett volna, összekötöttek, megbénítottak, testben és lélekben megtörtek s azt akarták, hogy nagyhatalom legyen. Nem volt sohasem az. Papíron lehetett, de az életben sohasem volt az. Nagyhatalom volt, ha segítették, nagyhatalom volt, ha kímélték, de a saját erejéből sohasem volt az. Mária Teréziától kezdve, a nagy Napóleoni hadjáratokig, a 48-as szabadságharcztól Königgróczig, mindig azt látjuk, hogy sohasem volt na^hatalom. Irtózatos vér- és pénzáldozatok, tartományok elvesztése, népek leigázása,, rémület ós kétségbeesés kellett ahhoz, hogy a czentra^ lizácziö egységesítésének útjáról letérjenek ós reá lépjenek az alkotmányosság ösvényére. Hanem hát mint a félszeg, félénk, rosszlelkű, korlátolt ember, a ki teljeset, egészet, tökéletest sohasem bír alkotni, a mi államfórfiaink is megelégedtek fél rendszabályokkal és megcsinálták az 1867-iki kiegyezést. (Halljuk! Malijuk !) Mikor az 1867-iki kiegyezést megcsinálták, nem volt titok, hogy az alkotmányos kísérletezések csak azért történnek, hogy fentartassók a nagyhatalmi állás, a mely már akkor koczkára volt téve. Mivel pedig nem volt titok, épen azért már ekkor szükséges lett volna megmondani az uralkodónak, hogy Magyarország közjogi és belkormányzati teljes államiságának sértetlen fentartása mellett lehet csak biztosítani a, nagyhatalmi állást. De nem mondták meg, hanem megcsinálták a mai dualisztikus rendszert és azt hitték, hogy ebben van az orvosság minden bajunk gyógyításéra. De a íélrendszabályoknak az a termé-