Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-598

138 5í>§. országos ülés 190O. október 25-én, csütörtökön. korolhassa. Ha tehát ezek az előfeltételek be nem következnek, akkor a magyar királynak döntésjoga nincsen. A döntósjog nem tartozik a királynak a fensógjogaihoz; ez csak egy átruházott jog az ő számára arra az esetre, ha bizonyos előfeltételek után a törvények által előirt egyezség a két állam között létre nem jön. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Azok, a kik abból indulnak ki, a mi ezen év január 28-án itt elhangzott, hogy tudniilik a quóta arányának meghatározását minden körülmények között ós minden esetre biztosítani kell, ezt a törvényes felfogást, a törvénynek ezen szavait nem akarják megballa,ni. T. ház! Ezek a, feltételek egyáltalában véve nem teljesíttettek. Azt hiszem, kár volna itt bővebben fejtegeni azt, melyek azok a feltételek ; csak rámutatok egész röviden. Először is a két állam quótabizottságainak kellett volna, ezeket a kérdéseket tárgyalás alá venni, meg kellett volna a, kiegyezést kísérelni, ós akár megegyeztek, akár nem, vagy együttesen, vagy külön-külön jelentést tartoztak volna tenni a képviselőháznak, mert mindig csak a képviselőház határozhat, és ha így a két határozat : a másik állam ós ezen állam országgyűlésének határozata nem volna egyező, akkor állhatna elő a, király átruházott joga : dönteni a quóta felett. T. ház! Még tovább megyek. Az 1867 : XII. törvényezikk értelmében a királynak az az átruházott joga, hogy egy évre megállapíthatja a. közösügyekhez való hozzájárulás arányát, ki van merítve. Mert a királynak soha sem adta meg az ország, sohasem adta meg a törvény azt a jogot, hogy folytonosan, akár évről-évre, évtizedeken kérészül is döntsön. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon ) Egész határozottan megmondja az 1867 : XII. törvényezikk 22 szakasza, hogy akkor, midőn lejár az idő, — mert csak bizonyos időre lehet meghatározni a quótát, ha ez döntéssel történt is, — az újabb eljárás megkezdendő épen úgy, mint az első esetben, azaz meg kell indítani az egyezkedési tárgyalásokat. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) T. ház! MegczáfoIhatatlan igazság az is, hogy akármily okból nem tud Magyarország a másik állammal érintkezni s tárgyalásokba bocsátkozni, ha nem képes vele tárgyalni, s a törvényt végrehajtani: akkor a, mi alkotmányunk szerint nem az következik be, hogy a király önkényesen dönt. de bekövetkezik az, hogy vissza kell térni azon jogalapra, a mely 1867. előtt ennek a nemzetnek lába alatt volt. (Éiénk helyeslés a -zélső baloldalon.) Mikor az 1867 : XII. törvényezikket ez a nemzet elfogadta, hitt azoknak, a kik annak megalkotásába befolytak, kik mindig azt hangoztatták, hogy ez csak egy alap Magyarország számára, a melyen majd tovább lehet a nemzet jogai érdekében építeni. A kik e törvényt megalkották, bizonyára nem voltak oh'an könnyelműek ós meggondolatlanok, hogy meghoztak volna egy törvényt akként, hogy annak mikénti végrehajtása ne mi tőlünk függjön; hogy meghoztak volna egy törvényt úgy, hogy annak békóiból, a melyek ebből a nemzetre hárulnak, kiszabadxilni képesek sohase legyünk. T. ház! Az 1867 : XII. törvényezikk 5. és 23. §-ai világosan és határozottan megmondják azt, hogy micsoda föltételek mellett vagyunk mi arra kötelezve, hogy nem a pragmatica sanctióból folyó bizonyos kötelezettségeknek teljesítése szempontjából kikkel mily módon ós mikópen tárgyaljunk. Világosan kimondja a törvény: hogy ha pedig ezen téren nem mozoghatunk, ha ebben akadályokat találunk, oly akadályokat, a melyek tartósak, mint a minőknek az osztrák viszonyok már eddig is bizonyultak: az esetben a nemzet az e szakaszokban is ismételt önállóságának ós jogainak teljes élvezetébe jut vissza. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! A maga egészében kitűnik most a mi igazságunk, a melyet mindig hirdettünk szemben az 1867 : XII. törvényczikkel, hogy a nemzet egy lejtőre jutott, a melyen megállnia többé nem lehet. És kérdem az igen tisztelt miniszterelnök urat, — a ki egyizben már itt a képviselőházban is kijelentette, hogy az ő egész lénye összeforott az 1867-iki alkotásokkal, ós hogy ő azoknak letéteményeseként tekinti magát — vájjon az volt-e az intencziója azoknak az embereknek, a kik az 1867-iki alkotást létrehozták, hogy ez a nemzet ki legyen szolgáltatva akár az osztrákok szeszélyeinek, akár a trón szeszélyeinek ós akaratának? Ezt ón nem hiszem. Mert ha ők oly intenczióból indultak volna ki, hogy ez a nemzet ne védhesse magát és ki legyen szolgáltatva, akkor hazaárulást követtek volna el. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, nézzük, mi lesz így a mi jövőnkkel. Ezt a kérdést egyszer már tisztába kell hozni. Hát ha akármi történik is Ausztriában, lesz-e ott alkotmányosság úgy a hogy most még van, vagy nem lesz, vagy ha esetlegesen osztrák részről velünk szemben oly álláspontot fognak elfoglalni, a mely bennünket jogainkban, igazságainkban sért; vájjon ha egészen bebizonyul, a mint már be is bizonjnílt, hogy 1867 : XII. törvényezikk elvesztette azt: az alapot, a melyre Magyarország üdvét és boldogságát építeni lehet, akkor csupa loyalitásból, csak azért, hogy megmutassuk itt, hogy térdet, fejet hajtunk egy felsőbb hatalom előtt, örökösen ezen mostani áUapotban maradunk-e és nem léphetünk arra a térre, a melyet- az